zenesz_logo.png



2016. november 19-én, szombaton 20 órakor Dodes-ka-den koncert a Legenda Sörfőzde Centerben, előzenekar a Tibidabo.

 

dodeskaden 700.jpg

 

 

A Dodes-ka-den zenekar 2015-ben alakult, nevét a híres japán rendező, Akira Kuroszava 1970-ben készült filmdrámája ihlette, mely epizódokat mutat be egy tokiói nyomortelep lakóinak életéből. A banda dalai is epizódokat villantanak fel mindennapjainkból – úgy, ahogyan azokat ők megélik. Szerelem, csalódás, magány, sodródás, beilleszkedés, illetve annak elkerülése; dalszövegeik létkérdéseket boncolgatnak költői hangulatban. A verseskötetbe illő szerzemények „elkövetői”: Gámentzy Eduárd gitáros és Török Tóni énekes.

 

Zenéjük a nyolcvanas évek undergroundjából táplálkozik, az Európa Kiadó és a Cseh Tamás által kijelölt ösvényen haladnak. Repertoárjukban kizárólag saját szerzemények szerepelnek, ezeket könnyed, olykor önironikus stílusban adják elő.

 

A zenekar honlapja: https://dodeskadengroup.wordpress.com/

 

A Tibidabo zenei világában a '70-es, '80-as évek rhythm'n'blues, funk, jazz-funk stílusaihoz nyúl vissza, azokkal bátran kísérletezve, ugyanakkor emészthetőnek maradva, így keverve ki egy fiatalos, dallamos, táncolható zenét. A zenekar azonban mégsem nosztalgia zenekar, mert modern, XXI. századi szövegei frissek, aktuálisak. Tabuk nélkül feszegeti modern korunk súlyos, nehéz kérdéseit, ugyanakkor a dalok pozitív végkicsengései katartikus élményt nyújtanak.

 

Dodes-ka-den koncert
Időpont: 2016. november 19-én, szombaton 20 óra
Helyszín: Legenda Sörfőzde Center (1163 Budapest, Kövirózsa utca 8/c)
Előzenekar: Tibidabo

Belépődíj: 1000 Ft