zenesz_logo.png



82 éves korában elhunyt Leonad Cohen dalszerző-énekes. Halálhírét kiadója, a Sony Music Canada jelentette be a zenész Facebook-oldalán.

 

lc3_0735_700.jpg

 


82 éves korában elhunyt Leonad Cohen dalszerző-énekes. Halálhírét kiadója, a Sony Music Canada jelentette be a zenész Facebook-oldalán. Leonard Cohen 82 éves volt. A halálhírt a kanadai előadó Facebook-oldalán jelentették be.

 

Közölték, hogy Cohen temetése Los Angelesben lesz egy későbbi időpontban, a család pedig nyugalmat kér, hogy gyászolhasson.

 

Leonard Cohen Québecben született 1934. szeptember 21-én. 31 évesen, elismert íróként költözött New Yorkba, ahol 1966-tól kezdve a zenével is elkezdett foglalkozni. Dalszövegei (melyek az ő esetében valóban irodalmi értékkel bíró versek voltak) miatt a kritikusok az idén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Bob Dylanhez hasonlították. Rengeteg zenészt megihletett, sok szerzeményét dolgozták fel mások, és bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be. Elnyerte Kanada Érdemrendjét is, ami az országban adható legmagasabb kitüntetés. Melankolikus dalaiból csak nagyon kevés lett sláger, legismertebb, 1984-ben megjelent dalát, a Hallelujah-t viszont mára több százan dolgozták már fel. Többször megkapta a kanadai zenész szakma Juno-díját, kapott Grammy-díjat, amellyel teljes életművét ismerték el, és 2011-ben a szintén kanadai zongoraművészről elnevezett Glenn Gould-díjat is neki ítélték oda. Cohen rengeteg zenészt megihletett, sok dalát dolgozták fel mások, neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és Kanada Érdemrendjét is megkapta.

 

Legismertebb dalát, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták már fel.

 

Leonard Cohen 1967-től összesen 14 stúdióalbumot készített. Utolsó lemeze, a You Want It Darker három hete, október 21-én jelent meg. (MTI)