zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
Phil Collins közel egy évtizedes kihagyás után tér vissza a koncertszínpadokra 2017-ben, Not Dead Yet turnéjával.

 

ph cl 700.jpg

 

 

Úgy tűnik, hogy az a finoman szólva sem elegáns kezdeményezés, ami 2015-ben Phil Collins visszatérése ellen gyűjtött aláírásokat (ez nem vicc!), sikertelennek bizonyult: a Genesis korábbi dobos-énekese bejelentette, hogy jövő nyáron turnéra indul, melynek találóan a „Not Dead Yet” – szabadon fordítva, Még nem haltam meg – címet adta.

 

A hétszeres Grammy-díjas, Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, nem mellesleg a Genesis frontembere, 2011-ben jelentette be végleges visszavonulását, minthogy súlyos gerincbántalmai miatt nem tudta folytatni a dobolást. Utoljára még 2007-ben a Genesis összeállásakor turnézott, 2010-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, az elmúlt években egészségi állapota a bulvár lapok kedvenc témái közé tartozott.

 

A „Not Dead Yet” turné bejelentése tulajdonképpen betetőzése annak a már jó egy éve tartó folyamatnak, mely során Collins előkészítette visszatérését. Not Dead Yet címen kiadta memoárját, márciusban elvállalt egy fellépést Miami-ban egy jótékonysági koncerten, majd augusztusban, a US Open megnyitóján elénekelte az In the Air Tonight és az Easy Lover című dalokat.

 

A Not Dead Yet turné 2017. június elején indul hat, egymást követő koncerttel a londoni Royal Albert Hall-ban. Ezt követően Németországban és Franciaországban lesznek további koncertjei.

 

 

 

phil-collins-smile-2015-billboard-650.jpg

 

 

A sajtókonferencián, melyen hivatalosan bejelentette a 2017-es turnét, Collins elmesélte, hogy a gyerekei bíztatták, hogy térjen vissza ismét a színpadra. Amikor tovább kérdezték a gyerekekről, Collins elmondta, hogy a legidősebb fia Simon, aki most 39 éves, az ötödik lemezén dolgozik, a 15 éves Nicholas pedig kiválóan dobol, de gitározik és zongorázik is. Collins szerint jobban játssza a dalait, mint ő saját maga. Tény, hogy a srác fog a 2017-es turnén dobolni, ami azért nem semmi.

 

Ami őt illeti, Collins elmondta, hogy „csak” énekelni fog, a 60 év dobolás tönkretette a hátát és a csípőjét, emiatt műtéteken is átesett. Az állapota jelentősen javult, de egyelőre annyi visszamaradt betegségből, hogy kissé húzza a lábfejét. Azt reméli, hogy ez is javulni fog, ahogy az idegek regenerálódnak.

 

Azt is elmondta reméli, hogy a turnén legalább egy dal erejéig, ismét beülhet a dobok mögé. „Van egy dobcuccom a garázsban, és így módomban van kipróbálni, hogy legalább az In the Air Tonight–ot el tudom-e dobolni. Csak azon múlik, mennyire nyerem vissza az erőmet.”

 

A sajtókonferencia alatt Collins nyitva hagyta a kérdést, a Genesis-be való visszatérését illetőleg. „Mialatt a könyvemet írtam, szembesültem azzal, hogy milyen jó barátok is vagyunk” – mesélte, majd hozzátette „Rájöttem, hogy amit mi csináltunk, nagyon egyedi volt. Nem zárok ki semmit…”

 

Az alábbi videó az említett  US Open megnyitón készült, itt is a legifjabb Collins ül a dobok mögött...

 

 

 

 

Phil Collins 2017-es turné dátumai:

 

06/04 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/05 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/06 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/07 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/08 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/09 – London, UK @ Royal Albert Hall

06/11 – Cologne, DE @ Lanxess Arena

06/12 – Cologne, DE @ Lanxess Arena

06/18 – Paris, FR @ Accor Hotels Arena

06/19 – Paris, FR @ Accor Hotels Arena

 

Befejezésül csak annyit, a közelmúltban valahol egy kérdésre válaszolva Phil Collins azt mondta: „nem vagyok énekes, csak egy dobos, aki énekel…”