zenesz_logo.png



Az Emma Undressed új videója az idei Dezillúzió kislemez egyik számához készült, abszolút „home made” dolog, a zenekar néhány nyári pillanatába enged betekintést.

 

EmmaUndressed_2_700.jpg

 

 

 

Az Emma Undressed 2014 szeptemberében alakult Debrecenben, stílusukat leginkább a „csajénekes-alternatív metál” szavakkal lehetne összefoglalni. Már az első évben elég komoly sikereket értek el, 2015 tavaszán megjelent az első albumuk, nyáron megnyerték az EastFest fesztivál közönségszavazását, így ők is felléphettek a fesztiválon, ősszel pedig megjelent az első hivatalos klipjük, valamint megnyerték a megyei Pure Music by studio-iNside tehetségkutatót.

 

2016 februárjában kiadtak egy 3 számos kislemezt magyar nyelven, illetve az egyik számhoz klip is készült. Áprilisban a Leander Kills menedzsmentje Az Emma Undressed-et választotta, hogy a „környék legjobb bandája”-ként a Kills előzenekara legyen a Roncsbárban. Idén több fesztiválon is képviseltették magunkat, mint pl. FŐHE (Nyíregyháza), Liget Fesztivál (Szolnok), LeszFeszt (Kisvárda), illetve számos klubkoncertjük is volt.

 

 

A zenekar tagjai:

 

Micskei Dalma - ének

Auer Bence - gitár

Béres János Dávid - gitár

Balázs Ádám - basszusgitár

Docsa Gábor - dobok

 

 

 

Emma Undressed Facebook