zenesz_logo.png



Már napok óta kering a szaksajtóban a hír, hogy az AC/DC újra összeállt, visszatértek a régi tagok, és valami lemez készül, vagy készült. Megpróbáljuk a nemzetközi szaklapok információi alapján összegezni mit lehet eddig tudni az újra egyesülésről.

brian-696x442.jpg

 

 

Az előzményekhez tartozik, hogy az elmúlt években az AC/DC-t meglehetős káosz vette körül. A bajok Malcolm Young alapító gitáros súlyos betegségével, majd 2017-ben bekövetkezett halálával kezdődtek. Malcolm Angus Young bátyja volt, és elvesztése tragikus helyzetet teremtett a banda számára. A helyére Stevie Young került – a harmadik Young testvér, Alex fia – aki már korábban is helyettesítette Malcolmot. A dobos Phil Rudd 2015-ben börtönbe került drog birtoklásért és gyilkosságra történő felbujtásért. 2016-ban Brian Johnson énekes volt kénytelen elhagyni a bandát, vagy legalábbis a koncertezést, fokozódó süketsége és fülbetegsége miatt. Erről itt írtunk részletesen. Utoljára Cliff Williams basszeros dobta be a törölközőt, a Rock or Bust World turné után, mondván visszavonul.

 

 

power up 600.jpg

 

Szeptember 21-én jelent meg az első olyan fotó a zenekar közösségi média felületén, ami arra utalt, hogy Brian Johnson és Phil Rudd ismét a bandával dolgoznak. Azóta folyamatosan tesznek közzé hosszabb-rövidebb teaser videókat, melyek ‘PWR UP’ szlogennel azt sugallják, hogy a banda revitalizálja magát. Szeptember 30-án a zenekar hivatalosan is megerősítette, hogy Brian Johnson énekes, Phil Rudd dobos és Cliff Williams basszeros visszatért a bandába.

 

 

[AC_DC pwrup]

 

 

 

Október 1-jén felkerült egy 30 másodperces teaser klip a zenekar Twitter felületére SHOT IN THE DARK címmel, melyben mindegyik visszatérő tag látható. A szóbeszéd szerint zenekar már rögzítette legújabb albumát, csak a járványra való tekintettel a megjelenését elhalasztották. Feltételezhetjük, hogy a SHOT IN THE DARK a visszatérő single, de arról nincs semmilyen konkrét információ, hogy az állítólag elkészült album mikor jelenik meg, arról pedig végképp nem tudni, hogy csak erre az egy lemezre jöttek össze a volt tagok, vagy lesz folytatás is.  

 

Az biztos, hogy egy ügyesen felépített médiakampány vette kezdetét az AC/DC visszatérése kapcsán, lassan csepegtetik az információkat, lehet, hogy mire ez a cikk megjelenik, már újabb hírek látnak napvilágot legendás ausztrál rockbandáról.

 

Az AC/DC rajongók ITT feliratkozhatnak a zenekar levelező listájára és így értesülhetnek a visszatérés legfrissebb híreiről.