zenesz_logo.png



Zeneszöveg.hu beszélgetések címmel új sorozat indult, melyben dalszerzők és dalszövegírók kerülnek bemutatásra, sajátos beállításból. Ezúttal Mujahid Zolival készült video beszélgetés, melyet több részletben lehet megtekinteni.

 

mujahid_zoltan_2015b_250.jpg

 

Mujahid Zoli, aki a Megasztár első szériájában lett országosan ismert előadó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének, majd jazz-zongora szakát is elvégezte, az elmúlt években pedig számos népszerű slágerrel járult hozzá a magyar popzenei paletta gazdagításához. Jelenleg a Budapest Jazz Orchestra-val ad koncerteket, a zenélés mellett pedig ének tanítással is foglalkozik. Beside You című dalával 2015-ben, A Dal című Eurovíziós nemzeti dalválasztó legjobbjai közé jutott.

 

A Zeneszöveg.hu oldal több, mint 10 évvel ezelőtt indult, azzal a szándékkal, hogy azt a hatalmas kincsestárat, amelyet az anyanyelvünkön született dalok jelentenek - legkedvesebb népdalainktól az 1930-as évek kupléin át a napjainkra aranykorát élő alternatív zenei költészetéig - összegyűjtve megőrizzék és mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Úgy tűnik, a misszió tömegeket talál meg, hiszen a zenehallgatók és előadók közös együttműködésével mára hatalmas adatbázis őrzi zenével írt anyanyelvünket.


A Zeneszöveg.hu megköszönve mindenkinek az eddigi közös munkát, most megmutatja, kik rejlenek a versszakok, rímek és gondolatok mögött. A Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatban a legkülönfélébb stílusokból érkező szerzőket szólaltatnak meg, helyszínként pedig a budapesti Muzikum Klub & Bisztró szolgál. Lesznek dalszövegírók, akik a háttérben írják a nap, mint nap dúdolt sorokat és lesznek előadók, akik saját szavaikat éneklik. Bár a beszélgetések elsősorban a dalszerzésről és a dalszerző pályájáról szólnak, a különböző személyiségek végül kibújnak a kérdések sora mögül és abban a formában mutatkoznak meg, ahogy talán ritkán látni őket.

 

 

 

 

 

A beszélgetés további részei az elkövetkezendő napokban jelennek majd meg a Zeneszöveg.hu hivatalos Youtube csatornáján, érdemes tehát feliratkozni rá:
https://www.youtube.com/channel/UC2J0zUwDRqWAnMoIRSuXGkQ