zenesz_logo.png



"Glenn volt, aki az egészet elkezdte. Ő volt a gyújtószikra, az ember, akinek terve volt. Hihetetlenül sokat tudott a populáris zenéről és elképesztő volt a munkabírása." - Don Henley

 

c650.jpg

 

 

Az Eagles alapító gitárosa, Glenn Frey New Yorkban hunyt el 67 éves korában. Halálát gyulladásos betegségek szövődményei okozták. Frey – a dobos-énekes Don Henley mellett – egyike volt a két eredeti alapítónak, akik egész életükben az Eagles tagjai voltak, és olyan világsikerek fűződnek nevükhöz, mint a Hotel California, a Take It Easy, a Tequila Sunrise a New Kid in Town vagy a Lyin’ Eyes. Frey az Eagles tagjaként hat Grammy díjat és öt American Music Awards-ot kapott.

 

Don Henley ma kiadott közleményében így emlékezik zenésztársára: „Olyan, mintha a testvérem lett volna, mi egy család voltunk, és mint minden családban, nálunk is voltak problémák. De a barátság, ami 45 évvel ezelőtt összekovácsolt bennünket, soha nem szakadt meg, még azalatt a 14 év alatt sem, amikor az Eagles nem működött. Két fiatal voltunk, akik azzal az álommal érkeztünk Los Angelesbe, hogy megcsináljuk a nevünket a zeneiparban. Ugyanazzal az állhatatos kitartással, és a zene iránti mély szeretettel a lelkünkben dolgoztunk ezért. Más nagyszerű zenészekkel és menedzserünkkel, Irving Azoff-fal közösen létrehoztunk valamit, ami tovább élt, mint bárki álmodta volna.”

 

„Glenn volt, aki az egészet elkezdte. Ő volt a gyújtószikra, az ember, akinek terve volt. Hihetetlenül sokat tudott a populáris zenéről és elképesztő volt a munkabírása. Vicces, gyors észjárású, élénk fickó volt, nagylelkű és végtelenül tehetséges. A feleségét és a gyerekeit mindennél jobban szerette.”

 

„Most mindannyian döbbenten, mélységes fájdalommal állunk, és nem akarjuk elhinni, ami történt. Múlt év júliusában egy nagyszerű koncerttel fejeztük be kétéves History of the Eagles turnénkat, és ő most elment. Nem tudom, hogy hiszek-e a sorsszerűségben, de azt tudom, hogy Glenn Lewis Frey-jal 1970-ben útjaink keresztezték egymást, és ez az egész életemet megváltoztatta, de hatással volt több millió más ember életére is a Földön. Nagyon furcsa lesz továbbélni egy olyan világban, amiben ő nincs már. De minden nap hálás leszek, hogy ő az életem része volt. Nyugodj békében testvérem! Véghezvitted, amit akartál, és még sokkal többet is.”

 

Az Eagles 1971-ben alakult, pályafutásuk során több mint 100 millió lemezt adtak el. Legtöbben a Hotel California című dalukat ismerik, melynek pszichedelikus hangulatú szövegét már számtalan módon értelmezték a szakértők. Stílusukra hatással volt a ’60-as évek rhythm and blues, soul és bluegrass zenéje, de rockbandák is mint pl. a Byrds, vagy a Buffalo Springfield. Stílusukat nevezték California rocknak is, de az Eagles lényegét talán a Rolling Stone magazin írta le legtalálóbban: „country jellegű ének, hard-rock stílusú gitárokkal és szövegekkel”.

 

 

 

 

https://eagles.com/news/266763