zenesz_logo.png



Dóka Attila személyében újabb gitáros-énekes csatlakozott az ECDC.hu által világszerte digitálisan terjesztett előadók sorához.

 

doka700.jpg

 

 

Dóka Attila – többek között - dalszerző, gitáros-énekes, aki gitározik és gitáron írja a dalokat, megzenésítéseket is. Nyolcadik osztályosként bátyjával, Péterrel és egy másik testvérpárral megalakították a Meridián együttest. Már ekkor írt zenét és szöveget, játszott több hangszeren.

 

2013-tól az abban az évben alakult Újnyugat Irodalmi Körrel, többek között Hirtling István, Gáti Oszkár, Kautzky Armand és Csuja Imre társaságában lépett már színpadra, 2014-től kezdve pedig a József Attila Színház irodalmi stúdiójában a Legendák nyomában estek állandó résztvevője. Ennek keretében olyan művészekkel szerepelhetett együtt, mint Nemcsák Károly, Újréti László, Katona Tamás, Zöld Csaba, Tóth Enikő, Fehér Anna, vagy Dúzsi Tamás.

 

Megzenésített már Nyugatos és kortárs verseket, írt zenét hangoskönyvekhez és természetesen saját dalokkal is rendelkezik. E rendkívül gazdag életműből most egy egész lemeznyi anyag és két single is elérhetővé vált digitálisan, a legnagyobb zeneáruházakban, világszerte.

 

A nagylemez, amely 12 szerzeményt tartalmaz, a Versmegzenésítések I. címet kapta, s ezzel előrevetíti, hogy ez a kiadvány csak egy minőségi és izgalmas sorozat első állomása, teli olyan irodalmi remekekkel, amelyek a legnagyobbak nevéhez fűződnek: többek között Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János versei – Attila egyedi feldolgozásában.

 

 

doka3.jpg

 

 

 

Mindemellett megjelent még 2 single is: az egyik dal a Hol van az az ország? címet viseli, a másik pedig a Sebesség című, izgalmas klipes nóta.

 

 

 

 

 

A rendkívül termékeny dalszerző legfrissebb anyaga már klipes kíséretet is kapott, melyet itt láthattok...

 

 

 

 

 

 

A közelmúlt fontosabb fellépései

 

Attila december 22-én a Városháza Parkban felállított Üvegházban játszott, ahol Winkler Flórával közös fellépést láthattunk tőle. December 18-án pedig Vincze Lilla vendégeként a Benczúr Házban láthatta, hallhatta őt a közönség.

 

További Dóka Attila információk és dalszövegek:

https://www.zeneszoveg.hu/egyuttes/6767/doka-attila-dalszovegei.html

 

Egyéb infók:

www.ecdc.hu és www.zeneszoveg.hu