zenesz_logo.png



2015. december 15-én bemutatkoztak A DAL 2016 műsorvezetői és zsűritagjai az A38 hajón. Az érdeklődő újságírók megismerhették a műsorral kapcsolatos újításokat, valamint az elődöntőkbe bekerült 30 produkciót.

 t1_2016_350.jpg

 

Az immár ötödik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek. Az előadók és az együttesek idén október 19. és november 25. között jelentkezhettek műveikkel A DAL 2016 című műsorba.

 

A DAL 2016-ra összesen 372 db pályamű érkezett. Az előszűrést egy 10 fős szakmai zsűri végezte, akik kiválasztották azt a 30 dalt, amelyek bemutatkozhatnak a nézők előtt a 3 elődöntő során. A Dunán január 23-án, szombaton startoló 2 órás műsor 3 elődöntőből, 2 középdöntőből és a fináléból fog állni, amelyre február 27-én kerül sor.

 

A zsűri továbbra is 4 főből áll, tagjai: Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós. A döntnökök külön-külön is kimagasló szakmai múlttal és jelennel rendelkeznek, feladatuknak tekintik, hogy segítsék minőségi magyar dalok születését, és bíznak abban, hogy a műsorban elhangzó szerzemények tovább színesítik a popzenei palettát. Az ötödik zsűritag idén is a közönség lesz.

 

 

A dal zsĹąri.jpg

 

Zsűritagok: klikk ide!


Ez az első alkalom, hogy Zsédát zsűritagként láthatjuk televíziós műsorban: „Örömmel vállaltam el a feladatot, hiszen egy színvonalas, és nemzetközi presztízsű műsorról van szó. Már az előzsűrizést is nagyon élveztem, jól érzem magam a többi zsűritag között és a produkció csapatában, nagy izgalommal várom a folytatást. - mondta Zséda.

 

Az idei szériában, 2016-ban ingyenes lesz a szavazás A DAL applikáción, és Magyarországon elsőként, az adás ideje alatt a nézők A DAL 2016 honlapján is voksolhatnak majd kedvenc előadójúkra. Mindezek mellett a hagyományos sms szavazás is megmarad.

 

A DAL weboldala is egy teljesen új külsőt kap, ahol hangsúlyosabb szerepet kapnak a versenyzők, az extra anyagok, és a rengeteg kulissza videó, amiket csak az online térben lehet elérni és megnézni. A műsor rajongóinak és az oldal látogatóinak pedig több interakcióval és nyereményjátékkal kedveskedik majd a megújult lap: www.mediaklikk.hu/adal

 

A műsort egy már jól összeszokott pár, Tatár Csilla és Harsányi Levente vezeti. 2016. január 23-án 19.30-kor kapcsoljanak a Dunára, majd az azt követő szombatokon is, hiszen megkezdődik 6 versenyen keresztül A DAL 2016, amelynek győztese kijut az Eurovíziós Fesztiválra és képviseli hazánkat Stockholmban.

 

A 30 kiválasztott produkció címe, előadója és szerzője itt tekintehtő meg.