zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
Különleges helyszínen zárja a novembert a Volume Under Kontroll zenekar – advent első hétvégéjén a Brody Studiosban adnak akusztikus koncertet, ahol a dalok olyan hangszerelésben hangzanak majd el, ahogy eddig nem hallhattuk őket.

 

VUKcikk700.jpg

 

 

November 28-án egy igazán rendhagyó koncerten mutatják meg a Fekete testvérek, hogy saját dalaik ilyen hangzásban is jól tudnak működni. A koncertnek a Brody Studios ad helyet, ami egy privát, tagsági alapon működő művészeti klub, napközben kávézóként, este pedig étteremként, koktélbárként, valamint klubházként funkcionál a hét immáron hat napján.

 

– Szerettünk volna egy olyan helyszínt keresni a mostani fellépésünknek, ami egy plusz ízt ad a produkciónak. A Brody Studios a maga egyedi milliőjével, főleg így advent első hétvégéjén úgy éreztük, egy jó döntés lehet a részünkről – árulta el a zenekar legidősebb tagja, Fekete István, aki eddig a The Carbonfoolst is erősítette gitárosként, most viszont a családi zenekarra koncentrál testvéreivel együtt.

 

Tulajdonképpen gyermekkoruk óta folyamatosan zajlottak a közös próbák, hiszen édesapjuk, id.Fekete István, a kiváló jazztrombitás jó érzékkel az egyik legbiztosabb családi programnak tartotta a zenélést.

 

– A Cseh Tamás Program támogatásának köszönhetően elkészülhetett az első lemezünk, de már dolgozunk az új dalokon. Ebben az évben ez a mostani lesz az utolsó fellépésünk, így mindenképpen valami extrával szerettük volna meglepni a közönségünket, s megmutatni egy másik oldalunkat is. A koncert első felében saját dalok hangzanak el, a másodikban a kedvenc előadóinktól játszunk feldolgozásokat. Reméljük, sokan el is jönnek, aztán pedig kis pihenőre megyünk, de nem tétlenkedünk eközben sem.

 

November 28-án tehát ismét a zene kap fő figyelmet a klubban, ugyanis a Room Sessions rendezvénysorozat keretén belül lesz hallható a Volume Under Kontroll. A hely tagsági alapon működik, így a belépés díjtalan, viszont regisztrációhoz kötött, amit a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen tudnak megtenni azok, akik eljönnének ezen a szombat estén.

 

 

Room Sessions #53 – V.U.K.

 

Időpont: 2015. november 28. 21:00

Helyszín: Brody Studios (1064 Budapest, Vörösmarty utca 38.)

Regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Tagok:

 

ifj. Fekete István – gitár, ének

Fekete Zoltán – basszusgitár, ének

Fekete János Jammal –  dob, beatbox, ének

Fekete Mátyás – gitár, ének

id. Fekete István – trombita

 

 

 

 

Esemény: 

https://www.facebook.com/events/190233694645187/

 

Facebook:

https://www.facebook.com/volumeunderkontroll/?fref=ts

https://www.facebook.com/BrodyStudios/?fref=ts