zenesz_logo.png



Október 2-4. között Budapesten, a SYMA Csarnokban kerül megrendezésre a 10. Budapest Music Expo. Ahogyan azt INTERTON Grouptól korábban is megszokhattuk, a vállalatcsoport ebben az évben is „meglepő” standdal vesz részt az eseményen.

Budapest_Music_Expo.jpg

 

Október 2-4. között Budapesten, a SYMA Csarnokban kerül megrendezésre a 10. Budapest Music Expo. Ahogyan azt INTERTON Grouptól korábban is megszokhattuk, a vállalatcsoport ebben az évben is „meglepő” standdal vesz részt az eseményen.


Az idei év amúgy is különleges számukra, hiszen idén ünnepelik a vállalat alapításának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra meglepetéseket is tartogatnak, de ezekről majd később…

Az INTERTON Group standja idén is a kiállítás egyik legnagyobb standja lesz. Olyan dolgokkal készülnek, amelyek az INTERTON Group vizuális, kreatív és látvány „képességeit” egyszerre prezentálják! Az INTERTON Group standjának egy részét függöny takarja majd. Oda óránként csak egyszer lehet belépni. Akkor is csak húsz főnek. Itt lesz a HIGH END SYSTEMS Fényshow!

INTERTON Group: „A” Csarnok 22-es stand! Szeretettel várjuk!

Az INTERTON Group Bemutatja: High End Systems Fényshow a Budapest Music Expo-n! Közel 700.000 lumen! 21.000W összteljesítményű LED-es robotlámpa!

 

A HIGH END SYSTEMS Fényshow az amerikai high-tech vállalat professzionális hatásvilágítás rendszerének fantasztikus képességeire épül. A SolaSpot Pro 1500, ShapeShifter C1/W1, Solawash 37, Solawash 19 lámpákat a HIGH END SYSTEMS zászlóshajója, a HOG4 pult vezérli. A show-t a Muse „Supremacy” című zenéjére Frank Schotman (Belgium), a szakma egyik professzionális Lighting Designere készítette.

 

 

600_XL.jpg

 

 

 

Az előadás kifejezetten az INTERTON Group részére, a 2015-ös Budapest Music Expóra készült, kizárólag Budapesten lesz látható! A program óránként kerül megrendezésre INTERTON Group standján. A fényterem alkalmanként 20 fő befogadására alkalmas, így előzetes bejelentkezés szükséges!

 

Az INTERTON Group standján további HIGH END SYSTEMS termékeket tekinthetnek meg és próbálhatnak ki! Érdeklődjön a HIGH END SYSTEMS rendkívüli lámpacsere akciójáról is!

 

Budapest Music Expo – 2015. október 2-4., SYMA Rendezvényközpont, „A” Csarnok, 22-es stand.

 

INTERTON Group weboldal