zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Zenei hírek
„Pszichedelikus hatású rockzenét játszunk komolyzenei elemek, népi ihletésű dallamok és elektronikus hangzások felhasználásával.”

 

Kashmir_700.jpg

 

 

 

A Kashmir Zenekar 1993-ban alakult. Tagjai között megfordult: (a teljesség igénye nélkül) Cziránku Sándor, Paksi Zoltán, Pintér Krisztián, Török Péter, Szabó Attila, Porebszki Gábor (Lepke), Boross László, Tóth László, Pál Tibor, Mihók Attila, Koller Balázs.

 

Játszottak Led Zeppelint tribute bandként Németországban, itthon Török Ádám és a Jammin, valamint Deák Bill Gyula előzenekaraként léptek színpadra több ízben.

 

Hegedűs Ilona (énekes) a Géniusz együttes énekese volt, majd Végvári Ádám felkérésére vokálosként működött közre az Ádám-féle Neoton produkcióban, lemezre énekelt dalokat Kaszás Péter zeneszerző, előadónak. 1994-ben az Erkel színházban Csepregi Éva mellett vokálozott. Énekelt még az ÚjTekknő paródia lemezein és a Szia zenekar albumán is.

 

Csik István (dobos) az Exotic tagja volt, Zámbó Jimmy kísérőzenekarában is közreműködött, majd a Trottel tagjaként is koncertezett. Megfordult a Népi Ipar-ban, a Skinny Bohemian’s-ben, Sípos F. Tamás zenekarában és a Manhattan kísérő zenészeként. Jelenleg négy zenekarban játszik: Kashmir, Kárpát Möbius, Aura és a MusicTrain.

 

Boross László (gitáros) a Traffic Jam, a Mental Scream és az Új Gemini együttesekben tevékenykedett, jelen pillanatban saját muzsikájával, instrumentális kompozíciókkal lép színpadra, és lemezeket készít. 10 évig dolgozott a Kashmir zenekar tagjaként. 2015-től újra Kashmir-zenész-társ.

 

Arató Dániel (basszusgitáros) a Mudanza (progresszív muzsikát játszó) zenekarból jött, de játszott a Stuff (rap-metal) és a Hypertér (pszichedelikus–trashmetal) formációkban, s még egy előző Kashmir felállásban is.

 

 

kep_700.jpg

 

 

 

A Kashmir egyedi hangzásvilágra törekszik és így vall önmagáról: „Pszichedelikus hatású rockzenét játszunk komolyzenei elemek, népi ihletésű dallamok és elektronikus hangzások felhasználásával. Célunk, hogy dallamokban gazdag, a pszichére erősen ható, felszabadító, elmélyült, reményt adó, felemelő muzsikát halljon tőlünk a közönség. Szövegeink az általunk látott világról, barátságról, szerelemről és szeretetről szólnak. Sokat dolgoztunk azért, hogy megfelelően kimunkált, minőségi zenét sikerüljön létrehoznunk.

 

A hazai zeneipar sokféle rétegnek kínál muzsikát, de még úgy érezzük, nem lépte át saját korlátait. Inkább másolatok születnek és sokszor tényleg csak az üzleti szempontok dominálnak. Ugyanakkor rengeteg tehetséges előadó él hazánkban. Legtöbbször menedzselési problémákkal küzdenek, vagy anyagi gondok korlátozzák őket abban, hogy kibontakozzanak, sok esetben pedig beállnak megélhetési zenésznek. Ez persze nem elítélendő, mivel zenélni még így is remek dolog. E trend ellenére úgy gondolom, hogy van lehetőség egyéni arculat kialakítására, de az inkább egy befelé tekintő, elmélyült tevékenység, önismereti gyakorlat.

 

A 60-as, 70-es években valamilyen felszabadító plusz energia segítségével és az újítás lehetőségével csodálatos, egyedi zenék születtek mind külföldön, mind pedig Magyarországon. Mintha az egész világ egy irányba haladt volna, az egymás iránti szeretet irányába, mindenki lázadni akart, és újat, különlegeset létrehozni. Azért az sejthető, hogy ez nem annyira tudatos, mint inkább ösztönös cselekvés volt. A lázadás azóta már erőtlen és célját vesztette, az üzleti szemlélet elfojtotta a kreativitást is. Ennek hatása most még erősebben érezhető. A mai zenék még mindig abból a korszakból élnek, mintha nem lehetne friss dolgot létrehozni, pedig a zenei variációk száma is végtelen.

 

Nem állítjuk, hogy a Kashmir zenéje korszakalkotó, de igyekszünk elszakadni a sablonoktól, sztereotípiáktól. Természetesen nagyon sok előadó van, aki remek muzsikát játszik és valahol, valakik már jönnek az új időknek új dalaival. Véleményünk szerint, megélni csak úgy lehet ebből, ha valaki olyan produktumot tud létrehozni, amely megfelelően homogén, és/vagy kifejezi a mai fiatalok, vagy idősebbek gondolatait, érzéseit és persze valamennyire hiteles is. Sok esetben az anyagiak dominanciája miatt silánynak nevezhető produkciók kerülnek a piacra. Az emberek nehezen jutnak minőségi termékhez, mivel a minőségi zenészek is ráülnek erre a futószalagra, olykor egy adott muzsikát periférikusnak ítél a kiadó, vagy a média.

 

Ennek ellenére hiszünk benne, hogy változni fog a helyzet. Valószínűleg ezért is foglalkozunk továbbra zenével. De már az is megéri, ha elkészül egy kerek zenei anyag és mondjuk, ha mégsem kell senkinek, akkor is büszkén feltesszük otthon a polcra. Végül is, benne van a lelkünk egy darabja.”

 

Itt tudtok belehallgatni a Kashmir zenéjébe...