zenesz_logo.png



Eric Clapton bejelentett két New York-i, Madison Square Garden-beli májusi koncertdátumot, amivel kissé megkavarta a visszavonulásáról szóló híreket.

 

1035x734-clapton700.jpg

 

 

Eric Clapton már az elmúlt évben is többször beszélt arról, hogy 70 éves kora után nem kíván tovább koncertezni. A művész 70. születésnapja március 30-án lesz, ezért izgalmas a bejelentés, miszerint eldöntötte, hogy májusban két alkalommal is fellép New Yorkban.

 

Clapton most szerdán közölte, hogy május 1-én és 2-án a New York-i Madison Square Gardenben fog koncertezni. További amerikai turné dátumokat nem jelentett be, így nem tudni, hogy korábbi nyilatkozatai tükrében ez döntése megváltoztatását jelentheti-e.

 

Tavaly júniusban még ezt nyilatkozta az Uncut magazinnak: „Az utazás egyre elviselhetetlenebb számomra. Egyre nehezebben viselem, mert rengeteg időbe telik bárhová eljutni. Minden része kényelmetlen és fáraszt, a repülőtérre való ki- és bejutás, a repülés, vagy az autózás is.”

 

Ezt megelőzően, még 2013-ban ezt mondta a Rolling Stone magazinnak: „70 éves koromban abbahagyom. Természetesen nem a gitározást, hanem a turnézást, úgy gondolom.

 

Feltételezzük, hogy Clapton korábbi nyilatkozatait komolyan gondolta, a most bejelentett Madison Square Garden koncertek híre ezért is érdekes. A gitáros legenda kapcsolata ezzel a koncerthelyszínnel még a Cream napjaira nyúlik vissza. A trió, melyet Clapton a basszeros Jack Bruce-szal és a dobos Ginger Bakerrel alapított, első koncertjét 1968-ban ezen a helyen adta. Azóta Clapton nem kevesebb, mint 44 alkalommal játszott a Madison Square Gardenben…

 

 

article-2671849-01BD8F930000044D-880_634x426.jpg

 

 

Eric Clapton 17 Grammy díjat kapott, így ő a legtöbb Grammy díjjal jutalmazott brit művész. Jelenlegi feleségével, Meliával 2002 óta házasok, három kislányuk született: Julie Rose, Ella Mae és Sophie.

 

Update: május 14. és 23. között Clapton összesen 7 koncertet ad a londoni Royal Albert Hallban.  További koncertdátumokról egyelőre nincs hír.