zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Zenei hírek
Február 21-én, szombaton, az utolsó középdöntőjével jelentkezik A Dal 2015. A héten is kilenc fellépő küzd meg a döntőbe jutást jelentő négy helyért.

A Dal - Opera__crop.jpg

 

 

Február 21-én, szombaton, az utolsó  középdöntőjével jelentkezik A Dal 2015. A héten is kilenc fellépő küzd meg a döntőbe jutást jelentő négy helyért. A mostani fordulóba jutott dalok közül az elődöntők során legtöbb pontszámot Wolf Kati Ne engedj el című dala (45 pont), a PASSED Mesmerize című száma (43 pont) és az Other Planet Untold Story-ja (42 pont) kapta. Izgalmas megmérettetésre számíthatnak a nézők szombaton, hiszen több zenei stílus is verseng a döntőt jelentő első négy helyezésért. Lesz swing Gájer Bálinttól (That's How It Goes), elektronikus produkció Ív-től (Fire), a ’60-as évek „Dolce vita” életérzését pedig Szűcs Gabi tolmácsolja Úgysem felejtesz el című dalával. Nem szabad megfeledkezni Dallos Bogi World of Violence produkciójáról sem, és biztosak lehetünk abban is, hogy Éliás Gyula Jr. ft. Fourtissimo formáció a Run To You dalával valamint Oláh Gergő A tükör előtt című számával feladja majd a leckét a zsűrinek és a nézőknek is.

 

A zsűri szavazatai alapján hárman jutnak tovább a február 28-i döntőbe, a negyedik fellépő, pedig, a nézők szavazatai alapján, a „közönség kedvenceként” folytathatja a versenyt.

 

A Dal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi dalválasztó műsora. Az élő adásokba bejutott 30 produkcióból a négytagú zsűri és az ötödik zsűritag, a közönség választja ki, hogy melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előző évekhez hasonlóan élő show keretében 6 héten át három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben mérettetik meg magukat az indulók.

 

 

További információ: mediaklikk.hu/dal