zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - A közelmúltban a Yamaha egyszerre három billentyűs hangszert jelentetett meg a hordozható mini keyboard kategóriában. Ezek a PSS-E30, a PSS-F30 és a PSS-A50 modellek.

yamaha_pss_keyboards_540x304.jpg

Mindhárom hangszer a népszerű Reface sorozat méretében, ahhoz hasonló billentyűzettel készült. Az első kettő – PSS-E30, PSS-F30 – kifejezetten kisgyerekeknek lett létrehozva, és főleg a hangszín palettában és az integrált oktató dalokban található különbség közöttük. Ezekkel a Yamaha cég célja a legkisebbeket is bevonni a zenével való ismerkedésbe. A harmadik, a PSS-A50 már inkább a teenager réteget célozza meg, és tulajdonságai révén akár a valamennyivel idősebb korosztály számára is érdekes lehet.

14395369_700.jpg

PSS-A50

Ebben a hangszerben a billentyűzet már dinamika érzékeny és az USB csatlakozás nemcsak a tápellátásra használható, hanem MIDI kapcsolatra is a számítógéppel. Ezáltal egy MIDI billentyűzetet is kapunk szoftverekben való bejátszáshoz. Ugyanakkor a hangszer önmagában is megszólal, az egy (nem túl nagy méretű) hangszórón illetve fülhallgatón, vagy a fülhallgató kimeneten erősítőre küldve hallhatjuk a beépített hangokat. A hangszínek összességéből és a funkciókból érezni, hogy a célközönséget részben a modernebb hangzások irányából szándékoznak megközelíteni.

 

PSS A50 top 700x.jpg

 Nagytáshoz klikk a képre!

Összesen 40 hangszín és 2 dob szett áll rendelkezésre, valamint 32 hang polifónia fokkal képes a hangszer megszólalni. A 40 hangszín és a dobok összesen 10 kategóriában találhatók meg és ezek között dedikált gombokkal választhatunk és a gomb ismételt megnyomásával tölthetjük be a kategória következő hangszínét. A három számot megjeleníteni képes kijelzőn egy pont jelöli, hogy éppen minek a számkijelzését látjuk.

A kiválasztott hangokat játszhatjuk normál módban a billentyűzeten, de használhatjuk a beépített Arpeggio, Motion Effect lehetőségeket is, illetve fel is vehetünk pár ütemes patterneket és azokra még rájátszhatunk. Az Arpeggio esetében összesen 138 típus közül válogathatunk, ezekből az utolsó 22 kifejezetten dob pattern, tehát az Arpeggio és a Hold funkciók kiválasztásával dob kíséretet generálhatunk. A Motion Effect funkció segítségével a már megszólalt hangot módosíthatjuk, összesen három kategóriában, azaz szűrés (Filter), hangmagasság (Pitch) és modulációs (Modulation) változásokat hozhatunk létre. Mindegyik kategóriában tíz variáció közül választhatunk. Mivel a hangszeren nincs tekerő potméter, így ezt a funkciót is egy gomb segítségével indíthatjuk. A Sustain és a Portamento funkciókat is gombbal érhetjük el méghozzá egy gombbal csak épp a Shift gomb mellé nyomásával választhatjuk a portamentót. A Phrase részben felvehetünk éppen játszott motívumokat és az Arpeggio patternek használatával érdekes kíséreteket készíthetünk. Mivel hurokban körbe játszva is rögzíthetünk, így a ma népszerű looper technikához hasonló dolgokat hozhatunk létre. Ezekhez a dolgokhoz nyilván pontos tempó beállításra is szükségünk van, amit két dedikált gombbal is megtehetünk, de be is üthetjük a Tempo/Tap gombon a kívánt sebességet.

 

Yamaha-PSS-A50-_2_700x.jpg

 

A PSS-A50 használható elemekkel is (négy AA típusú alkáli, mangán vagy újratölthető elem szükséges), de használhatjuk az USB csatlakozót is tápellátásra. Gyakorlatilag, akármilyen eszközünkhöz használt töltő, vagy maga a számítógép is lehet az energiaforrás. A mobil telefonhoz esetleg már beszerzett power bank esetében egy olcsó és kéznél levő megoldásunk lehet arra az esetre, ha huzamosabban akarnánk a szabadban használni a hangszert.

 

 

A Yamaha a PSS-A50 keyboarddal (és a másik két, párhuzamosan megjelentetett modellel) a legalsó kategóriában is tudott vonzó újdonságokat bevezetni a zenével ismerkedők számára. További információk és árak a hivatalos Yamaha viszonteladóknál érhetők el.