zenesz_logo.png



Az exkluzív, telt házas Symphoney koncertek után a zenekar visszatér a klubokba, és az egész országot bejárja. A „Védtelen Turné” végállomása a Budapest Park lesz május 18-án.

 

HoneyBeast_Vedtelen_turne700x.jpg

 

 

A Symphoney-t nagyon élveztük, mindenütt telt ház és állva tapsolás fogadott bennünket. Most visszatérünk a klubokba, melyek nagyon fontosak nekünk. A Budapest Park, a nagykoncertek mellett, és a sok ülős koncert után kifejezetten jól esik újra ebben a szabadabb légkörben zenélni. Sokkal több improvizáció és spontaneitás belefér. Nem is koncertek ezek, inkább együttzenélések. Fantasztikus érzés, hogy a közönség velünk énekli a dalainkat, együtt bulizunk. Külön jól esik, hogy nem csak a nagy slágereknek tudják a szövegét, hanem az olyan daloknak is, mint a Para, a Súlytalan vagy a Szó leszek, amely rádiós játszás és klip nélkül is közel 1 milliós nézettséget ért el a YouTube-on. Úgy érezzük, hogy sokan kifejezetten a Súlytalan albumra mozdulnak be” – meséli Bencsik Kovács Zoltán, szerző-gitáros. 

 

 

 

 

 

A Honeybeast országszerte óriási bulira várja a közönséget. A koncertek gerincét a „Súlytalan” album dalai adják, de nem maradnak el a legnagyobb korábbi slágerek sem. Az együttes a turné mellett jelenleg új albumán dolgozik.

 

 

Honeybeast „Védtelen Turné” hátralévő állomásai:

 

március 2. Gödöllő – Trafo Club Gödöllő

március 3. Kiskunfélegyháza – Rocktár Kiskunfélegyháza

március 10. Vecsés - Bálint Ágnes Kulturális Központ

márc. 15. Esztergom – Sportalsó

máricus 16. Debrecen – Roncsbár

március 17. Miskolc – Roncsbár

március 23. Eger – BRDWY

március 24. Mosonmagyaróvár – Klub Faház

április 6. Mezőkövesd – Boomerang Biliárdszalon

április 7. Szolnok – Váróterem Klub

április 13. Veszprém – Expresszó

április 14. Dunaújváros – Galéria Jazz Klub

április 21. Szombathely – Cinema Café

május 18. Budapest Budapest Park

 

https://www.facebook.com/pg/honeybeastofficial/events/?ref=page_internal

 

www.goldrecord.hu