zenesz_logo.png



A gitáros-őstag Steve Lukather és az énekes Joseph Williams új tagokkal folytatják a koncertezést, de világkörüli turnét is tervez az ismét összeállt Toto.

Luk_Will 700x.jpg

 


Mindössze egy évvel azt követően, hogy a Toto a philadelphiai Metropolitan Opera House-ban adott koncertje után bejelentette a banda feloszlását, a zenekar nemrégiben arról adott hírt, hogy újra világkörüli turnéra indul, méghozzá egy meglehetősen új felállással. A gitáros és alapító tag Steve Lukather, valamint a zenekar sorait már 1986 óta erősítő énekes, Joseph Williams visszatérnek a közönség elé, azonban a szintén egykori alapító tagok, Steve Porcaro és David Paich billentyűsök már nem folytatják együtt a bandával.

 

A Toto-nál beköszöntött új érában Lukather és Williams mellett a Huey Lewis and the News együttes egykori basszusgitárosa, John Pierce, a Snarky Puppy dobosa, Robert „Sput” Searight, valamint a billentyűs/vokalista Steve Maggiora állnak majd színpadra. Őket egészíti ki továbbá a billentyűs Dominique „Xavier” Taplin és a szaxofonos vokalista, Warren Ham, akik mindketten részt vettek már a Toto korábbi turnéin.

 

 


Na, ez az a Toto felállás, amit többet sajnos már nem láthatunk...

 

 

 

A megújult felállással újraéledt zenekar világkörüli turnét tervez The Dogz of Oz (Óz kutyái) címmel. A banda azt ígéri, hogy a koncerteken valamennyi slágerük, de a kevésbé ismert dalaik, valamint Lukather és Williams saját számai is hallhatóak lesznek. A turnéból egy live stream koncert keretében egy kis ízelítőt is adnak, mely november 21-én lesz látható, három különböző időpontban. (Jegyek itt vásárolhatók.)

 

„Jobban nem is lehetnénk kibékülve ezzel a lépéssel” – nyilatkozta Lukather. „Egyfajta üdítő, optimista lelkesedéssel tekintünk a jövőbe. Jelenleg Joe és én vagyunk az egyedüli régi tagok a bandából, akik szeretnénk úton lenni, és eljuttatni a zenénket a különböző generációk alkotta rajongói táborunknak. Közel négy és fél évtizede vagyok már a zenekar egyetlen eredeti tagja, aki nem hagyott ki egyetlen koncertet vagy albumot sem, gondozva a zenekar örökségét, és ez olyasvalami, amit soha nem fogok abbahagyni.”

 

 

dogz-tour 500x.jpg

„A Dogz of Oz világturné ritka alkalmat kínál arra, hogy újragondoljuk személyes jövőnket, miközben megőrizzük azt a mély kapcsolatot, mely a közönségünkhöz fűz bennünket, és folyamatosan haladunk a felfedezés útján” – tette hozzá Lukather. „Reményeink szerint a tervezett állomásokkal 2021 nyarán fogjuk tudni folytatni a koncertezést, így újra eljuthatunk rajongóinkhoz az egész világon.”

Williams hasonló érzelmekkel nyilatkozott közös terveikről: „Luke és én már sok mindent megéltünk együtt. Olyan ő számomra, mint egy testvér. A közös alkotómunka mindig is sokat adott nekünk. Ha előretekintünk mindarra, ami ránk vár, tele vagyunk várakozással, hogy megvalósítsuk mindazt, ami a fejünkben van. Nincs a világon senki más, akivel szívesebben indulnék neki ennek az új fejezetnek, mint régi, hűséges és tehetséges barátom és zenésztársam, Luke. Mi vagyunk az utolsó legények a gáton… Óz kutyái!

 

A Weezer együttes által készített Toto-feldolgozások az utóbbi években ismét a zenekarra irányították a figyelmet, és új rajongók sokaságát vonzották a Toto fellépéseire. Azonban a Susan Porcaro Goings, a Toto közel 3 évtizede elhunyt egykori dobosának, Jeff Porcaro-nak (aki egyébként a Toto zenekarvezetője volt) az özvegye által indított per megálljt parancsolt a zenekarnak. Jeff  Porcaro özvegye szerint ő magának is részesedés járt volna a Toto bevételeiből, így jogi úton próbálta elejét venni, hogy a banda folytathassa koncertjeit. Amennyire tudni lehet a per részleteiről, Susan Porcaro Goings eddig is kapott részesedést a zenekar bevételeiből, de szerinte nem mindenből.

 

„Sok fiatal jött el megnézni bennünket” – mondta el Steve Lukather a Guitar Player magazinnak korábban adott interjújában, hozzátéve: „Nem akartam így abbahagyni. Remek koncerteket csináltunk, így szomorú és ízléstelen így abbahagyni egy jogi ügy miatt. Sok az adósságunk, mivel a pereskedés anyagilag nagyon megviselt bennünket. Mindez pedig eljutott addig a pontig, hogy kénytelenek vagyunk belemenni egy olyan megoldásba, ami nem kedvez nekünk. Ez az egész olyan volt számunkra, mint egy hátba szúrás. A legutolsó koncertünk enyhén szólva keserédes volt.”

 

 

 

Itt egy nyári Steve Lukather videó Joe Williams-szel és Ringo Starr-ral, mintha mindenki éveket fiatalodott volna. Ügyes...

 


A Toto gitárosának elmondása arra enged következtetni, hogy a jogi procedúra, ha nem is a zenekar számára legkedvezőbb módon, de végső soron lezárult. Bízunk benne, hogy a Toto életében beköszöntött új korszak pozitívabb élményeket tartogat a banda számára.

https://totoofficial.com/home/