zenesz_logo.png



Már korábban is írtunk olyan fontos és sokszor nélkülözhetetlen kiegészítőkről, eszközökről, melyek megkönnyítik a zenészek életét, az élő színpadi játék, és persze a próbák során is.

Sokszor nem tudjuk, hogy hol szerezhetjük be ezeket az eszközöket, vagy akár az is lehet, hogy nem tudunk a létezésükről, és különféle barkács módszerekhez folyamodunk. Ezt elkerülendő most ismét bemutatunk néhány hasznos kiegészítőt.

 

 

25993-300-55_500x.jpg

 

 

 

König & Meyer alacsony mikrofonállvány


Az alacsony, dupla gémmel ellátott mikrofonállványt a König & Meyer kifejezetten lábdobhoz, erősítő elé, vagy cajonhoz tervezte, de akár asztalon, stúdióban is jól használható. A lapos stabil talp becsúszik a lábdob, erősítő vagy cajon alá, kompakt, helytakarékos megoldás, olyan esetben, amikor a háromlábú állvány túlságosan terjedelmes volna. Az egyszerű magasságállításnak és kihúzható gémnek köszönhetően a mikrofont pontosan oda pozícionálhatjuk, ahol optimálisan veszi az adott hangszert. Négy rugalmas gumiláb gondoskodik a rezgéscsillapításról és a nemkívánatos zajok kiszűréséről. Az biztos, hogy például gitárerősítő esetében ez a profi megoldás, nem az erősítő tetejéről belógatott mikrofon…

 

Az acélból készült állvány magassága 275 és 405 mm között állítható, a talp mérete 250 x 202 mm, további adatok: Elimex.


Ár: 17 767 Ft

 

 

 

12225-000-55_Detail_2_500x.jpg

Kiegészítő tálca állványhoz


Szintén a König & Meyer gyártmánya az a praktikus, 30 mm átmérőig minden állványra felerősíthető acél tálca, ami jó szolgálatot tehet, ha kisebb elektronikus berendezést – így például, keverőt, kontrollert, táblagépet akarunk a kezünk ügyében tudni, és biztonságosan kezelni. Manapság egyre több élő produkcióban használnak előre felvett kísérő sávokat a jobb hangzás érdekében, az ezt lejátszó célhardvert is kényelmesen elhelyezhetjük ezen a tálcán. 

 

Még arra is gondoltak, hogy a kábelek kényelmes elvezetésére nyílást alakítsanak ki a tálcán, a szivacs betét pedig meggátolja a rezgéseket és a nemkívánatos zörejek keletkezését. A 250 x 330 mm méretű tálca az állványon tetszőlegesen szabályozható magasságban helyezhető el, további adatok: Elimex.


Ár: 14 313 Ft

 

 

 

 

21316-000-00_700x.jpg

Select állványszállító táskák


Tudjuk, hogy lehet méretre is csináltatni különféle tokokat, szállító táskákat, több cég is foglalkozik Magyarországon ilyen tevékenységgel. Ennek ellenére megragadta figyelmünket a kétféle méretben készülő Select szállítótáska, mert a König & Meyer által gyártott szállító tokok kivételesen meggyőző benyomást keltenek, és nem kell heteket várni, míg valaki legyártja a nekünk megfelelő tokot, amiről csak átvételkor derül ki, hogy milyen anyagból és milyen minőségben készült el. Itt nincs zsákbamacska, megnézhetjük, kipróbálhatjuk és eldönthetjük, hogy akarunk-e igazán jó minőségű, professzionális szállító tokot állványainknak.

 

A hordtáska rendkívül strapabíró 1680D nejlon anyagból készült, tartós szállítófülek és cipzár egészíti ki. A varrások is kiváló minőségben készülnek. A táska a végén lévő körkörös cipzárral nyitható, a két belső rekesz védi a behelyezett állványokat az egymáshoz ütődéstől. A König & Meyer KM-21316 szállítótáskájában két hangfalállvány, vagy világításállvány kaphat helyet. Méretek, adatok: Elimex.

Ár: 16 681 Ft, bevezetés dátuma: 2019.07.01.

 


 

21427-000-00_Detail_1_700x.jpg

 

Létezik ebből a szállítótáskából egy nagyobb változat – KM-21427 –ami 6 állványnak biztosít helyet. Ebben hat rekesz áll rendelkezésünkre és az aljára görgőket szereltek a könnyű és kényelmes mozgatás érdekében. Méretek, adatok: Elimex.

 

Ár: 33 500 Ft

 

 

 

GLTS01BSET1_4_500x.jpg

 

 

Gravity laptop állvány és táska készletben


Az innovatív és szabadalmaztatott megoldásokat alkalmazó Gravity laptop és kontroller állvány már a hozzávaló szállítótáskával, készletben is megvásárolható. A rendkívül stabil, erős és könnyű alumíniumból készült állvány másodpercek alatt összecsukható és a dupla cipzárnak köszönhetően könnyedén behelyezhető a táskába, amelyben 1 mm-es bélések védik a karcolásoktól, valamint a kosztól, szállítás és tárolás során.

 

 

GLTS01BSET1_11_600x.jpg

 

Az állványra természetesen nemcsak 12 és 17”-os laptop, hanem 8 kg súlyig bármilyen más eszköz – kontrollerek, mint például Launchpad, Maschine, vagy Push 2 – is elhelyezhető. A tartófelület dőlésszöge állítható, az állványt csúszásmentes gumipárnákkal látták el. A vízálló neoprén anyagból készült táska színe fekete, kidolgozása kiváló, és a jól ismert zöld Gravity logó díszeleg rajta. Méretek, adatok: Elimex.

 

Ár: 24 073 Ft, bevezetés dátuma: 2019.06.13.