zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - A popzene születésekor a zenekar bevonult a stúdióba és eljátszották azt, amit próbák vagy előadások alkalmával már megalkottak. A stúdiótechnika fejlődésével és főleg a soksávos technika megjelenésével alaposan megváltozott a helyzet.

 

LP-16-single_700X.jpg

 

Manapság szinte nincs olyan korlát, hogy hány sávon, hány féle ötletet integráljunk a dalba, ami gyakran a stúdióban születik meg vagy legalábbis ott kapja meg végső formáját. Ennek eredményeképpen az adott szerzemény színpadra állításakor komoly problémákba ütközhet a zenekar vagy előadó. Az rendben lenne, hogy az élőben való megvalósításnál bizonyos kompromisszumokkal vagy szándékos áthangszereléssel szólalna meg a szerzemény, de sokszor alapvető dolgok lejátszhatósága sem biztosított. Egyrészről nincs annyi zenész, vokalista, akik meg tudnák szólaltatni a részeket, szólamokat, de ugyanígy probléma lehet a stúdióban alkalmazott elektronikák (groove hangzások, dobgépek, szekvenszerek) megszólaltatása is.

Az egyre gyakoribb megoldása ennek a problémának az úgynevezett kísérő sávok alkalmazása. Ezt valamilyen audió lejátszóval vagy számítógéppel lehet megvalósítani. A legegyszerűbb felállás az, amikor egy sztereó lejátszó egyik sávjára fel van véve az összes bejátszandó dolog, a másikra pedig a taktjel, ami alapján a dobos követni tudja a számot, míg a többiek már hozzá igazodnak. Ezt a legegyszerűbb technikailag megvalósítani, akár mobil telefonnal, tablettel, vagy dedikált audió lejátszóval megtehetjük, találhatunk olcsó és stabil megoldást. Ennek az a hátránya, hogy egyrészt már a mono összejátszásnál veszíthetünk a hangzásból, de főleg szinte lehetetlen előre eldönteni pontosan az arányokat, egy vokált például élőben a szólóének intenzitásához kellene igazítani, de ha mellette szintetizátorok és fúvósok is szólnak, akkor azokat is módosítanánk. Azaz, nem igazán keverhető a dolog. Az igényesebb megoldás a soksávos lejátszó. Ez lehet egy számítógép és egy sok kimenetes hangkártya kombinációja, de ha ebből egy megbízható konfigurációt akarunk, az nem olcsó, és ráadásul még akkor is kísért egy számítógép leállás vagy zavar réme, a sokszor nem ideális színpadi áram stabilitás, rázkódás és egyéb körülmények miatt.  

 

LP 16 Top_700x.jpg

 

Egy olyan dedikált eszközre van tehát szükség, ami sok kimeneten biztosít olcsón, megbízható soksávos lejátszást. Egy pár éve alakult cég, a Cymatic Audio ezen a területen kínál megoldást. Az LP-16 egy kisméretű lejátszó, nagyjából egy gitár multieffekt méretben, amely képes 16 független audió sávot megszólaltatni és ezeket 16 független kimeneten kiküldeni. Ezek mellett még MIDI sáv is futhat szinkronban. A lejátszás egyszerű USB pendrive-ról vagy külső merevlemezről is történhet. Az eszköz ugyanakkor használható USB-s hangkártyának is, de erről majd később.

Az LP-16 egy kilót sem nyom, de érződik rajta a masszív megépítés. Az alap, amelybe a csatlakozókat és az elektronikát építették erős fémváz, a teteje a kijelzővel és a gombokkal műanyag, de ez is masszív kinézetű és matt fekete. A fedőlap döntött és a körülbelül 4 x 7 cm méretű kijelző alatt és a két oldalán találjuk a kezelőgombokat. Mivel egy ilyen eszközt általában a dobos vagy a billentyűs kezel, érezhető, hogy gondoltak arra, hogy minél áttekinthetőbb és kezelhetőbb legyen a felület. Az eszköz elülső, alacsonyabb felén találjuk az USB 2.0 csatlakozási lehetőséget, ide dughatunk be pendrive vagy harddisk tárolót. Szintén itt foglal helyet a két MIDI csatlakozó, egy lábkapcsoló csatlakozó és a fülhallgató kimenet, a hozzá tartozó hangerő potméterrel. A magasabb hátoldal nagy részét a 16 normál jack aljzat teszi ki, ezen kívül egy sztereó vonal bemenet mini jack formában, egy USB Host csatlakozó, a külső tápegység bemenete, valamint a táp kapcsolója kapott itt helyet.

 

 

lp 16 rear 700x.jpg

 

 

Az LP-16 kezelése meglehetősen egyszerű, nincs igazán belső keverés vagy routing lehetőség, az USB eszközre felvitt audió sávok sorszáma, ami az elnevezésébe belekerül, határozza meg, hogy melyik kimeneten fog megszólalni. Egy külön letölthető szoftver, a uTool segítségével hozhatjuk megfelelő formába az audió sávokat és tölthetjük fel az USB eszközre. Az USB pendrive-ot vagy harddisket az első használat előtt formázni kell az LP-16-tal, bár ha ismerjük a formátumot, akkor számítógépen is megtehetjük ezt. A uTool szoftverben beállíthatjuk, hogy milyen felbontást akarunk használni (48 kHz/24 bit a maximum) és a számítógépen levő fájljainkat átemelve a program elvégzi az átalakítást, ha szükséges, a sztereó fájlokból legyártja a monókat és így tovább. Az elkészült soksávos számokból lejátszási listát (Playlist) hozhatunk létre, amiben nemcsak a sorrendet határozhatjuk meg, de azt is, hogy leálljon-e az adott szám után a lejátszás és várjon egy új Play gomb megnyomásra, vagy szünet nélkül menjen tovább, esetleg előre meghatározott hosszúságú szünet után folytassa a lejátszást. Bár azt írtam fentebb, hogy nincs belső keverés, de a szoftverben alkalmazhatunk statikus hangerő módosítást, és ha a lejátszónál ez a lehetőség be van kapcsolva, akkor ennek megfelelően fogja az adott sávokat megszólaltatni. MIDI sávot is itt csatolhatunk a soksávos számhoz, ezzel szintetizátorokat szólaltathatunk meg, de adott esetben akár a gitáros effektjét is vezérelhetjük, ha alkalmas rá, illetve világítás vagy videó vezérlésére is használhatjuk.

 

LP 16_top_700.jpg

 

A készülék kezelőfelületére egy kicsit rátérve, mai mértékkel a kijelző nem túl modern és nagy felbontású, grafikus dolgokat nem igazán jeleníthet meg, azonban a legfontosabb információk jól láthatók rajta. A leggyakrabban használt Multitrack módban láthatjuk azt, hogy melyik lejátszási listában vagyunk, mi az épp megszólaló szám és mi lesz a következő a listában, illetve arról is kapunk információt, hogy melyik sávon szól épp valami. A listától persze eltérhetünk, átugorhatunk számot vagy vissza is léptethetünk, erre a kijelző jobb oldalán található két léptető gombot használhatjuk, melyek között a Select gomb foglal helyet. A gombok mind megvilágítottak, ez színpadi körülmények között nagyon hasznos. A kijelzőtől balra a Mode, Menu és Back gombokat helyezték el, ezekkel módosíthatunk beállításokat, (például azt, hogy a lábkapcsoló mit csináljon) illetve választhatjuk ki a lejátszási listát. A kijelző alatt a szokásos magnókezelő gombok találhatók, illetve itt is van egy gomb, amivel beléphetünk az USB eszközön lévő lejátszási listák vagy önálló számok listájába.

Az LP-16 leggyakoribb felhasználási módja nyilván a soksávos (Multitrack) mód, de ezen kívül még két módban működtethető a készülék. A második lehetőség a sztereó, ilyenkor egyszerű sztereó audió lejátszóként használhatjuk. Ez is hasznos lehet, például koncert előtti zenéket vagy szünetekben háttérzenét is megszólaltathatunk így, az audiókat ez esetben is a uTool szoftveren keresztül kell feltöltenünk, és itt is készíthetünk lejátszási listákat. A harmadik felhasználási mód az USB hangkártyaként való alkalmazás számítógéppel. Windows, Mac vagy iOS platformon egyaránt használhatjuk, ilyenkor mint egy sztereó bemenetes és 18 kimenetes hangkártya jelenik meg. Egyrészt így azok is meg tudják hallgatni megfelelő minőségben a hangsávokat, akiknek egyébként nincs ilyen rendszerük, de lényeges lehet az is, hogy mondjuk egy próbán a megfelelő DAW szoftvert használva már azokon a kimeneteken hallgassuk a sávokat, ahogy majd a koncerten szólni fog, és még bele tudjunk az arányokba, hangszínekbe nyúlni. A MIDI bemenet igazán csak ebben a módban működik, a másik kettőben csak arra van lehetőség, hogy az itt bejövő jelet a MIDI sávról lejátszotthoz hozzákeverjük.

 

 

Körülbelül három évvel ezelőtt, Magyarországon talán elsőkként kezdtük el használni a Cymatic Audio lejátszóját. Azóta voltak változások, egyrészt firmware frissítés is, amivel például az eszközön való beletekerés lehetőségét rakták bele, de a uTool szoftver talán még nagyobb változásokon ment keresztül. Egyrészt az audió kiírása az USB-re is sokkal gyorsabb lett, másrészt most már belenyúlhatunk bizonyos dolgokba magán az USB eszközön, sorrendet írhatunk át, statikus arányokat módosíthatunk új exportálás nélkül. Az LP-16 az eltelt időszakban teljesen megbízhatóan működött, tette a dolgát. Az utóbbi időben egyre több hazai produkciónál láttam már ezt az eszközt, illetve én is több produkciónak tanácsoltam a használatát. Bizonyos területeken persze az LP-16 sem elégíthet ki minden igényt, de a Cymatic Audio gyárt egy nagyobb, komolyabb (és drágább) eszközt is, ez a uTrack 24, amely 24 sávos felvevő és lejátszó, rack formátumú, szimmetrikus kimenetekkel rendelkezik, több egység szinkronizálható és távirányítható tablettel. 

Mindenesetre az LP-16 kategóriájában egy elérhető árú és megbízható készülék, csak ajánlani tudom, több hazai hangszerboltban már beszerezhető, így például a Mezzoforte Hangszeráruházban is 88 900 forintos áron.