zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - A YAMAHA új, kiváló minőségű, sokoldalú és kedvező árú kísérőautomatikás modellel bővítette a PSR-SX Arranger Workstation sorozatát.

 

SX600_004 700x.jpg

 

Nagyjából pont egy éve írhattam a Yamaha PSR-SX900 és PSR-SX700 szintetizátorokról, amelyek akkor a PSR-S975 és PSR-S975 modelleket váltották le és tettek elérhetővé több, a Genos hangszerekben megismert technológiát ebben a kategóriában is. Most, augusztus elején a Yamaha cég bejelentette a hasonló váltást a hangszercsalád legkisebb tagjánál is. A bejelentett új modell, a PSR-SX600 a PSR-S670 szintetizátor helyére fog lépni. Az árkategóriából következően több területen is nyilván kevesebb funkciót kapunk, mint a nagyobb modelleknél, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag a kezdőknek szánt hangszerről beszélhetünk. Mivel az SX900 és SX700 modellek megjelenése óta eltelt egy év, így az új modellben találhatunk egy-két olyan funkciót is, amiket a nagyobb testvérekben nem.

 

SX600_005 700x.jpg

 

A PSR-SX600 megjelenése eléggé hasonlít az előd, PSR-S670 modelléhez, hasonlóan "lecsapott" sarkú a ház kialakítása. Az első szembeötlő különbség a kijelző. Az SX600 színes TFT kijelzőt kapott, amely 4.3 inch méretű. Ez ugyan kisebb és nem érintésérzékeny, mint a nagyobb modelleknél, de az elődhöz képest így is sokkal informatívabb, nagyobb felbontású. A színes LED gombok is hasonlóak lettek a SX900 és SX700 modellekben megismertekhez, narancs és kék színben világítanak.

A PSR-S670 modellhez képest a beépített hangszínek száma nagyjából megduplázódott, 850 preset hangszínt és 43 dobkészletet, illetve hangeffekt készletet kínál az új hangszer. Újdonság, hogy ebben a kategóriában először az úgynevezett Super Articulation hangszínekből is kapunk jó néhányat, (összesen 73-at). Ezeknél a hangszíneknél a játékmóddal, a pedálok és a kontrollerek használatával nagyon realisztikus hangszerjátékot tudunk produkálni, legátó, hangindítás, levegővétel és sok más részlet szempontjából.

 yamaha-psr-sx600-rear 700x.jpg

Az elérhető stílusok, kíséretek száma is közel a duplája lett. Az S670 szintetizátorban 230 volt ez a szám, az SX600 esetében 415. Érdekes módon ez a szám még a drágább PSR-SX700 hangszerben is kisebb (400). Ennek oka az, hogy több világzenei stílus is bekerült a hangszerbe (Dél-Amerikából, Kínából és Afrikából). A kísérőautomatikás résznél szintén érdekesség, hogy az akkord felismerési lehetőségek közé bekerült az úgynevezett Smart Chord funkció is, amellyel a hangnem megadása esetén egy billentyű lenyomásával is mindig a megfelelő akkordot választja ki. Ez a funkció a nagyobb SX modellekben nem található meg pillanatnyilag.

 

SX600_002_controll 700x.jpg

 

A kísérőautomatika új funkciói a Unison és az Accent. A Unison funkcióval nagyon hatásos tutti meneteket lehet létrehozni, amikor az egész kíséret követi az éppen játszott szóló dallamot. Az Accent esetében a kíséret követi a dinamikát oly módon, hogy nemcsak a hangereje, de a kíséret ritmikai szerkezete is megváltozhat. Nem mindegyik stílus rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, de egy jelentős részük, összesen 80 képes reagálni a Unison és Accent funkciókra. Ugyancsak új funkció a Style Reset. Ezzel gombnyomásra, vagy például pedál megnyomására újra indul a kíséret pattern. Ez nagyon hasznos olyankor, amikor csonka ütemek vannak egy dalban vagy például egy hat-negyedes ütem. Ugyancsak újdonság ebben a kategóriában a Half bar Fill-in, azaz a félütemes break vagy díszítés. A stílusok egyébként bővíthetők is, erre 100 Megabyte tárhely áll rendelkezésre az SX600 szintetizátorban.

 

SX600_mikrofon in 700x.jpg

 

A következő újdonság a mikrofon bemenet. Ez ugyan nem olyan kombinált mikrofon és gitár bemenet, mint amilyen a nagyobb modellekben van, de mindenesetre hozzá lehet énekelni a játszott zenéhez és effektezni is lehet az énekhangot. Mivel a billentyűn játszott dolgokat és a mikrofon hangját egyidejűleg lehet felvenni egy csatlakoztatott USB pendrive-ra, így nagyon könnyen, számítógép nélkül is készíthetünk demókat. De számítógéphez is csatlakoztathatjuk a hangszert, az USB To Host csatlakozóval. Ebben az esetben az SX600 hangkártyaként jelenik meg a számítógépen és akármilyen zenei szoftverrel használhatjuk. A hangszer ezen tulajdonsága teszi lehetővé, hogy tablethez csatlakoztatva a Rec’n’Share applikációt használjuk vele. Az Apple Store vagy Google Store helyekről ingyen letölthető applikációkkal felvehetünk audiót és videót nagyon egyszerűen az előadásunkról, azt könnyen meg is szerkeszthetjük és rögtön el is tudjuk küldeni ismerősöknek vagy valamelyik portálra. A tableten meglévő audiót, a játszott és énekelt audiót és a videót ilyenkor együtt, de utólag sávonként kezelhetően rögzíti az applikáció, és megint érdekesség, hogy ezen applikációk a nagyobb SX modellekkel nem használhatók.

Még sok nagyon hasznos funkciót megkapott a PSR-SX600, mindegyik ismertetésére most nem kerülhet sor, de egy párat még kiemelnék. A Live Control kezelő szervekkel (két tekerő gombot találunk ezen célra) valós időben sok dologba belenyúlhatunk, hangszínek, kíséretek, effektek vonatkozásában. A Multipad gombokkal frázisokat, akkordokat vagy előre felvett rövid audió részleteket indíthatunk el. A tovább fejlesztett Playlist funkcióval komplett koncert listákat állíthatunk elő, ez színpadi játéknál nagyon hasznos tud lenni. Említésre méltó, hogy a hangszer lényegesen magasabb kategóriájú audió kimenetet kapott az elődjénél, új fajta DA (digitál-analóg) átalakítókkal.

 

 

 

A Yamaha PSR-SX600 hamarosan meg fog jelenni a hazai boltokban is, érdemes lesz valahol megnézni és kipróbálni. Pontos megjelenésről, árról a hazai hivatalos Yamaha viszonteladóknál lehet érdeklődni.