ZenészmagazinIbanez AZ sorozat – 2018

Zenészmagazin | 2018. Március 26., Hétfő 10:00

A téli NAMM Show óta hivatalosan is megjelentek az Ibanez AZ modellek, hogy elkápráztassák a gitárosokat csúcskategóriás jellemzőikkel és klasszikus esztétikájukkal.

 

Ibanez-AZ-series-group700x.jpg

 

 

Az Ibanez 2017 folyamán folyamatosan lebegtette az új AZ sorozat megjelenésének hírét, sőt a szemfülesebb rajongók prototípusokat is láthattak színpadon olyan hírességek kezében, mint a Polyphia gitárosai, vagy a német virtuóz, Martin Miller. Az, hogy ilyen szintű gitárosokat bevontak a közös fejlesztésbe jelezte, hogy az Ibanez olyan új sorozaton dolgozik, ami a legmagasabb igényekkel rendelkező profikat célozza meg. Úgy tűnik, hogy a gyártó célja nem más volt, mint butik stílusú „Super Strat” gitárokat készíteni, de nagy volumenben, sorozatgyártásban. Azzal a komoly múlttal és háttérrel, amivel a japán cég rendelkezik a felső kategóriás gitárok gyártása terén, pontosan tudják, hogyan kell ilyen gitárokat építeni. A megjelenés óta tapasztalt visszhangok is arra utalnak, hogy 2018-ban ezek a gitárok a legkeresettebb modellek közé fognak tartozni.

 

Nézzük a közös jellemzőket!


Mindegyik AZ sorozatú gitár hőkezelt juharfa nyakkal és fogólappal készül, rozsdamentes acél Jumbo érintőkkel. A hőkezelést lakkozás előtt csinálják, ettől a fa még szárazabb, stabilabb lesz a legkülönbözőbb környezeti körülmények között is, ugyanakkor megnövekszik a hangszer hangkitartása. A nyakat olajjal is  kezelték, amitől a gitár egy jól bejátszott hangszer érzetét kelti. A játékkényelem növelése érdekében a fogólap szélét enyhén lekerekítették. Ezeket az eljárásokat általában butik-jellegű gitárokon szokták csak alkalmazni.

 

 

631_resize.jpg 633_resize.jpg

 

 

Az Alnico-5 mágneses Seymour Duncan® Hyperion™ hangszedők a mély és magas frekvenciák kiegyenlített arányát biztosítják, torzított hangoknál is megőrzik az eredeti hang tisztaságát, a pengetés dinamikáját, és jó barátságban vannak a különböző effekt pedálokkal. Mindegyik AZ sorozatú gitáron megtalálható a Dyna-MIX 9, vagy  Dyna-MIX 10 kapcsolási rendszer, ami jelentősen növeli a pickup variációk számát.

 

Az Ibanez AZ sorozatának modelljein kivétel nélkül a legjobb minőségű hangszerfák kombinációit alkalmazták a test és a tetőlap, a nyak és a fogólap  anyagaként. Ezek az anyagok és a vintage stílusú fej jól megkülönböztetik ezeket a gitárokat az Ibanez más felsőkategóriás modelljeitől. 

 

 

 

AZ 242 tsg_300x.jpg

Ibanez AZ242F TSG


A két humbuckeres amerikai hárs testű gitárra lángolt juharfa tető került, ami gyönyörű, színátmenetes Tequila Sunrise Gradation fényezést kapott, erre utal a TSG típusjel. A nyak, ahogy a sorozat minden gitárjánál, itt is hőkezelt juharfa, ahogyan a fogólap is, melyen 24 rozsdamentes Jumbo érintőt találunk. A nyak oldalán fluoreszkáló pozíciójelölőket helyeztek el. A gitárra Gotoh® MAGNUM LOCK húrgépeket, tremolós Gotoh® T1502 húrlábat szereltek.

 

A két Seymour Duncan® Hyperion™ passzív humbuckert egy hangerő, egy hangszín gombbal és az ötállású pickup-váltóval kezelhetjük. Az így kapott öt variáció a dyna-MIX 10 rendszernek köszönhetően Tap módban – amit egy apró Alter kapcsolóval aktiválhatunk – további 5 variációval bővül. Ebben az állásban akár tökéletes single-coil hangzást is kaphatunk, annak ellenére, hogy két humbucker dolgozik a gitáron.

 

A Super All Access nyakillesztés – ami egyébként az összes AZ sorozatú gitár sajátja – rendkívül kényelmessé teszi a játékot a felső fekvésekben. Lényege, hogy egy homorú ívvel megnövelték a test és nyak közötti illesztési felületet, ami a rezonanciára és a hangkitartásra is jótékony hatással van.   

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

 

 

 

ibanez-az242bc-det_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ242BC DET


Ez a gitár is az AZ sorozat két humbuckeres modelljeinek sorát gyarapítja, de annyiban eltér a AZ242F TSG-től, hogy esetében az amerikai hársfa testre bocote (mexikói rózsafa) tető került. A bocote tömör szerkezete miatt nagyszerű hangkitartással és gyors felfutással rendelkező hangszerfa. Az egzotikus bocote tető Deep Espresso Burst fényezést kapott.

 

Egyéb jellemzőiben megegyezik az AZ242F TSG-vel, és a két hangszer ára is ugyanannyi.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

ibanez-az224f-btb_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ224F BTB


A 224F BTB modell pickup konfigurációja HSS, vagyis a húrlábnál egy Seymour Duncan® Hyperion humbucker, középen és a nyaknál pedig egy-egy Seymour Duncan® Hyperion single-coil továbbítja a jelet. A test anyagát ennél a gitárnál is amerikai hársfa adja, lángolt juharfa tetővel. A nyak anyaga itt is hőkezelt juharfa, amire hőkezelt juharfa fogólapot ragasztottak. Ahogyan a típusjelzés is utal rá, ezt a hangszert – bár menzúrája a többi modelléhez hasonlóan 648 mm-es – 22 érintővel látták el.

 

Az elektronika annyiban más, mint a két humbuckeres Ibanez AZ gitároknál, hogy itt a HSS pickup kiosztás miatt a dyna-MIX 9 rendszer kilencféle pickup variációt tesz lehetővé. Ezek között olyan is található, melynél a két single-coil pickup sorba kötésével egy humbucker hangszedő hangját szimulálhatjuk.

 

A Brown Topaz Burnst lakkozáson gyönyörűen átlátszik a lángolt juharfa tető mintázata. Többi jellemzőjében a gitár megegyezik az AZ sorozat modelljeivel.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

    1 / 2  Következő >   Utolsó >>

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.124072 másodperc.