zenesz_logo.png



- BORBÉLY TAMÁS - A Fender tavaly december elején jelentette be új American Performer sorozatát, ami Amerikában gyártott, elérhető árú, 9 új gitárt és basszust vonultat fel. Most a Mezzoforte Hangszeráruház jóvoltából egy American Performer Telecastert állt módunkban tesztelni.

 

0115112384_gtr_frt_001_rr_700x.jpg

 

Az American Performer széria hiánypótló szerepe

2019-ben a Fender cég „American Performer” néven egy kilenc tagból álló új szériát dobott a piacra. A kilenc testvér között van többféle basszusgitár, Stratocaster, Telecaster, Jazzmaster stb. Ezen hangszerek mind a Fender híres kaliforniai gyárában, Coronaban készülnek, és a cég magasabb színvonalú darabjai, de árban bizony a high-end kategória alatt helyezkednek el. Ezen piaci rés kitöltése nem új keletű dolog, hiszen Paul Reed Smith pár éve hozta ki az „S2” szériáját, mely szintén több hangszert tartalmazott, és egytől egyig az amerikai Marylandben található gyárban készültek, a legmagasabb kategóriájú PRS gitárok mellett, mégis ezek egy megfizethetőbb árkategóriába tartoztak. Tehát az ötlet maga nem új, de nagyon örvendetes, hogy mostantól a Fendernél is piacra kerülnek olyan magasabb kategóriájú amerikai hangszerek, melyek ára még nem csillagászati.

 

csm_Fender_American_Performer_Telecaster_MN_Penny_TEST_700x.jpg

 Hang, kényelem, összerakás

Jelen tesztünkben az American Performer széria egyik Telecasterét vesszük jobban szemügyre, egészen pontosan a Fender American Performer Telecaster MN Penny-t. A hosszú név végén szereplő „Penny” a hangszer színére utal, talán a képeken is látszik, hogy igen különleges, nehezen definiálható egy köznapi színnel. Leginkább valóban egy réz-jellegű pénzérme színére hasonlít, mely élőben meglehetősen szép, különösen a csillámos, metál fényezéssel. Kézbe véve a hangszert már azonnal jó élmény ért. A modern C-profilnak köszönhetőn a nyak nagyon kényelmes, nem túl vastag, nem vékony, nagyon rövid idő alatt – néhány perc alatt – megszoktam és otthon éreztem magam rajta. A húrláb egy abszolút vintage stílusú 50-es Telecaster bridge. A húrok párosával fekszenek fel a réz babákra. A fejen található ezüst logó pedig a 70-es design-t idézi. A ClassicGear hangolókulcsok ötvözik a vintage stílust a modern 18:1-es áttétellel, kifejezetten finoman kezelhetők, és könnyű, pontos hangolást tesznek lehetővé.

 

0115112384_gtr_back_001_rl_700x.jpg

 

Hangszedőit tekintve a klasszikus SS kiosztású, viszont a két pozícióba egy-egy új pickup kapott helyet, melyek a híres kaliforniai Sierra Nevada hegyvonulatában található nemzeti parkról lettek elnevezve, nevük: Yosemite pickup. Ezeket a hangszedőket a Fender egyik híres tervezője Tim Shaw tervezte. Az elektronika egy Telecasterhez méltóan rendkívül egyszerű, passzív, egyedüli érdekessége az úgynevezett Greasebucket áramkör, mely gondoskodik a magasak lágyításáról. Ez egyáltalán nem jelenti a hang tompulását, inkább az esetleges bántó tartományokat fésüli jól használhatóvá. Játék közben egyáltalán nem éreztem, hogy van valami turpisság a dologban, semmiképpen sem agresszív az áramkör „beavatkozása”.

 

csm_Fender_American_Performer_Telecaster_MN_Penny bridge 480x.jpg

 

A gitár hangját tekintve abszolút a jól megszokott vintage Telecaster hanggal rendelkezik, azzal a különbséggel, hogy kiegyenlítettebb. Kis képzavar, hogy nyaki állásban ugyan meg van az a „mocskos” nyaki-tele hang, amit elvárunk tőle, de mégis jobban értelmezhető, mint egy alsóbb kategóriás hangszernél, vagy egy valóban vintage gitárnál. Ugyanez az érzés a bridge-nél is: karcol, ahogy kell, de nem harsány, nem bánt. Zenekari szituációban sajnos nem volt alkalmam kipróbálnom, de sejtésem szerint, hogy úgy simulhat bele a zenébe, a zenekari mixbe, és éppen annyira szólhat ki, amennyire kell. Éppen ezért nem csak a már jól megszokott bluesra, countryra alkalmas, hanem akár popra, vagy egyéb modern stílusú zenére is.

Ezt a fent említett kiegyenlítettséget nem egy markáns dologként kell érteni, inkább a játékérzetben észrevehető. Egyszerűen nem kell megszelídíteni a hangszert, hanem rögtön együttműködik a zenésszel. Összességében nincsen nagy újdonság a hangjában, egy nagyon jó klasszikus Fender Telecaster hanggal rendelkezik, csak a XXI. századnak megfelelő módon. Súlyát tekintve eléggé barátinak mondható a maga három és fél kilójával, tehát hosszabb használat esetén sincsen kellemetlen, „váll-leszakító-érzet”. Az American Performer Telecastereket a Penny mellett még Honey Burst, Vintage White és Satin Sonic Blue színekben gyártják.

 

Ajánlás

Összességében ez a Telecaster egy igényesen összerakott, olyan amerikai hangszer, mely valóban megérdemli a „Made in USA” címkét. Inspiráló rajta a játék, nem nagyon akaródzik letenni. Árban pedig még jóval az American Elite széria alatt hozzá lehet jutni. A gyönyörűen kiegyenlített hangja miatt sok stílusban kiválóan alkalmazható a bluestól elkezdve, a countryn át egészen a mai, modernebb pop zenékig.

Hazai ár és specifikáció: Mezzoforte Hangszeráruház.