zenesz_logo.png



A Fender összes erősítője közül a Hot Rod sorozatú kombók a legnépszerűbbek és legelterjedtebbek évtizedek óta. Sőt, talán azt is kijelenthetjük, hogy ennek a sorozatnak a modelljeit használja a legtöbb gitáros mind stúdióban, mind színpadon.

 

Hot-Rod-Deluxe-IV-3_preview_580x.jpg

 

Fender Hot Rod Deluxe IV

 

 

Megbízhatóságuk, a csöves erősítők között elérhetőnek számító árfekvésük, és persze karakteres hangjuk miatt váltak világszerte népszerűvé. A Fender az idei téli NAMM Show-n mutatta be hivatalosan a Hot Rod sorozat immár negyedik generációját.

 

Amikor a Fender 1995-ben az első Hot Rod Deluxe, majd 1996-ban Hot Rod DeVille kombóját kihozta, ezek az erősítők overdrive csatornájukkal extra teljesítményt nyújtottak és keményebb, rockosabb hangzást tettek lehetővé, mint a korábbi Blues sorozat. Azóta több mint húsz éve telt el, de az igény változatlan ezekre a vintage jellegű praktikus csöves erősítőkre, amelyek sokoldalúbbak és főként elérhetőbbek, mint a korábbi klasszikus Fenderek élethű újrakiadásai. A Fender a Hot Rod sorozat minden egyes frissítésénél csak apró lépésekben változtatott, most sem történt ez másképp.

 

 

deville.jpg

Fender Hot Rod DeVille IV

 

 

 

 

Mi változott?


A legtöbb módosítás nem szembetűnő, bár kisebb esztétikai átalakítások azért felfedezhetők, de inkább a motorháztető alatt kell keresni az újdonságokat. Legelőször az új 12" Celestion A-type hangszórókat emelnénk ki, melyek a korábbi Eminence, Fender, vagy Celestion G12 hangszórókat váltották le. A Fender a lágy magas hangok, a nyugodt, kiegyensúlyozott közepek és az erőteljes, kerek mély frekvenciák miatt választotta ezeket a hangszórókat. A Hot Rod Deluxe egy ilyen 12 inches hangszórót kapott, míg a DeVille kettőt, a szokásos módon, ferdén egymás felett elhelyezve.

 

 

 

2231100000_amp_cntrlpnldtl_001 700x.jpg

 

 

 

A Fender módosította az előerősítő áramköreit, így új karakterű Drive csatornát kapunk, ami jól használható, jól adagolható overdrive hangzást nyújt. Korábban érte némi kritika a Fendert a Drive csatorna minőségét illetőleg, miszerint nem elég konkrét a hangzása. A mostani módosítás eredményeképpen a Drive csatornát kihajtva tiszta, meleg overdive-os jelet kapunk, szépen kiegyensúlyozott, harmonikus torzítással, így a megszólaló hangok jól artikuláltan szólnak át a mixen, ugyanakkor megvan bennük a kellő „dirty sound”. Egyidejűleg finomítottak a fedélzeti rugós zengető hangján is, lágyabb, teltebb zengetést biztosít, még maximumra tekerve is.

 

A IV. generáció hangfalai pehelykönnyű tömör fenyőből készülnek, ami a rezonanciára is jótékony hatással van. Némileg változott a kezelőpanel grafikája, az erősítő elefántcsont színű „csirkefej” gombokat kapott, így a beállítások még egy nem túlzottan megvilágított színpadon is könnyen leolvashatók. Természetesen a Hot Rod erősítők klasszikus Fender esztétikája nem változott, az összképhez hozzájárul az ezüstösen csillogó hagyományos Fender hangszóróvászon, ami nagyon enyhe öregítésen esett át a még autentikusabb megjelenés érdekében.

 

 

 

 

Hot Rod Deluxe és DeVille

 

 

2231200000_amp_back deluxe 650x.jpg

 

 

Fender Hot Rod Deluxe IV

 

 

A negyedik generációs Hot Rod Deluxe és Hot Rod DeVille erősítők közötti különbséget nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy a Deluxe teljesítménye 40 W és 1 db 12" Celestion A-type hangszóró dolgozik benne, a DeVille teljesítménye 60 W és 2 db 12” Celestion A-type hangszórót kapott. Az előerősítő (3 x 12AX7) és a végerősítő (2 x 6L6) csövek megegyeznek.

 

 

 

 

2231100000_amp_back_deville 650x.jpg

 

 

Fender Hot Rod DeVille IV

 

 

A Normal és a Drive (More Drive) csatornák hangzása a két modellnél semmiben nem különbözik, a Normal csatorna egy kis zengetővel olyan karakteres, tiszta Fender hangzást produkál, hogy annál tökéletesebb csak a mesében létezik. A módosított overdrive csatorna is gyönyörűen dalol. A teljesítményen túl ott leledzik a különbség, hogy a két hangszórós DeVille nem csak teltebben, hanem nagyobb felületen is szól, ennek azonban forintban és kg-ban is megvan az ára…

 

 

Összegzés


Akinek még nem volt abban a szerencsében része, hogy egy csöves Fendert birtokoljon, mindenképpen tegyen egy próbát az új Hot Rod modellek valamelyikével, mert ezek azok az erősítők, amelyek mind hangerő, mind hangszín tekintetében bárhol megállják a helyüket. Nemcsak kis klubokban, hanem akár nagyobb koncertszínpadokon is – persze mikrofonozva – olyan telt, kerek hangzást nyújtanak, ami mellett a legkeményebb dobos is teljes erőből kibontakozhat, nem fogod kevésnek érezni a gitárt…

 

A szintén megújult Blues Junior IV és Pro Junior IV modelleket egy következő írásunkban mutatjuk be.

 

 

 

 

 

Specifikáció és ár

 

Hot Rod Deluxe IV: Mezzoforte Hangszeráruház
Hot Rod DeVille IV: Mezzoforte Hangszeráruház