zenesz_logo.png



A tavaly bemutatott, első Bluetooth és Wi-Fi képességgel ellátott Fender Mustang GT erősítők sikere is hozzájárult ahhoz, hogy a 2018-as NAMM Show-n a Fender népszerű Rumble basszus sorozatának két új, hasonló képességekkel felruházott kombója is debütált.

 

Fender-Rumbles.jpg

 

 

 

 

A Rumble Stage 40 gyakorlásra és stúdiómunkára tervezett basszuserősítő, míg a nagyobb változat, a Rumble Stage 800 egyértelműen színpadra és koncertre született. Ami közös a két kombóban, a Mustang GT sorozatú erősítőkből ismert modellező technológia, valamint a Bluetooth és a WiFi képesség. 

 

Fender Rumble Studio 40


Bár a Stúdió 40 igazán kompakt méretű kombó, mégis egy 10 inches hangszórót és egy kikapcsolható nyomókamrás magassugárzót rejt az apró láda. Az erősítő 40 W teljesítményével nemcsak stúdióban, próbán, de kisebb koncerthelyszíneken is megállja a helyét.

 

Erősítő modellezés


Az új Rumble kombót telepakolták a legkülönbözőbb basszuserősítő modellekkel. Az ’59-es Bassman-től kezdve a ’70-es, ’80-as évek monstrumainak hangzásán keresztül, a mai prémium kategóriás basszuserősítőkig tucatnyi karakteres basszus soundot képes megszólaltatni. Kapunk még EQ-t, 40 stúdió minőségű effektet, zengetőket, delay-t kompresszort, és basszus specifikus kedvenceket is, mint pl. oktáv effekt, envelope szűrő, szintetizátor emulátor.

 

 

rumble rear.jpg

 

 

 

 

A nagyszerű erősítő modellek mellett arra is lehetőségünk van, hogy a Fender Tone App segítségével közvetlenül Apple vagy Android eszközről, valós időben kezeljük az erősítő beállításait. A 200 gyári preset mellé még ingyenesen letölthetünk számtalan Artist presetet is a Fender Tone oldaláról.

 

Csatlakozási lehetőségek


A Rumble Studio kombót szinte minden eshetőségre ellátták különféle csatlakozási lehetőségekkel. Ezek közül kiemelnénk a WiFi-t, amivel szoftvert tudunk frissíteni, felhőhöz tudunk csatlakozni, hangszíneket letölteni, vagy megosztani, és közvetlen kapcsolatba kerülhetünk más kreatív zenészek és zenekészítők közösségével. A Bluetooth kapcsolaton keresztül vezeték nélkül tudunk zenét küldeni az erősítőre, bár ezt megtehetjük az AUX bemeneten keresztül is. A fejhallgató kimenet a csendes gyakorlásban van segítségünkre. 2 XLR kimenet (Pre/Post) is rendelkezésünkre áll, így koncerten, vagy stúdióban direkt jelet tudunk küldeni a keverő felé. Sztereó effekt loop, USB kimenet és lábkapcsoló csatlakozó teszik teljessé a Rumble Studio ki- és bemenet kínálatát.

 

A Rumble Studio basszusreflex ládája masszív rétegelt lemezből készült, de a súlya mindössze 8,6 kg, vagyis könnyen szállítható. A beépített, egyszerűen kezelhető, 60 mp-et rögzítő looper is segítségünkre van a gyakorlásban. A négygombos lábkapcsoló sajnos nem tartozék, de a Rumble Studio 40 így is a Fender legmodernebb technológiáját hasznosító, rendkívüli tudással felruházott erősítő.

 

Fender Rumble Stage 800


A színpadra tervezett nagytestvér a bizonyíték arra, hogy nem szükséges ház méretű basszus cucc 800 W teljesítmény megszólaltatásához. Ez a változat már 2 db 10 inches, egyedi gyártású Fender hangszóróval dicsekedhet, és itt is egy kikapcsolható kompressziós magassugárzó felelős a magas frekvenciákért. A kombó modellező része megegyezik a Studio 40-ével, effektek, erősítő modellek, presetek szempontjából.

 

 

fender-rumble-stage-800 -700x.jpg

 

 

A Studio 40-en megtalálható ki- és bemenetek, WiFi, Bluetooth itt rendelkezésünkre állnak, plusz a Rumble Stage 800 hátsó paneljén egy Speakon külső hangszóró csatlakozó is helyet kapott, és ennél a modellnél tartozék a négygombos lábkapcsoló.

 

Természetesen méretéből adódóan – 602 x 483 x 355,6 mm – ez a kombó nehezebb, 17,7 kg a súlya, ami azért a 800 W teljesítményhez képest nem olyan vészes, és még simán befér egy személyautó csomagtartójába.

 

További információk és árak: Mezzoforte Hangszeráruház.