zenesz_logo.png



November 10-én lát napvilágot a Republic 33. lemeze, ‘Miért, maga bohóc?’ címen.

A tavaly 20 éves jubileumát megünnepelő zenekar egy ilyen hihetetlen termékeny életpálya két évtizedét követően is üde hangzással és szövegvilággal tudta megtölteni legújabb albumát. A lemezen 10 remekbeszabott Republic dalt hallhatunk, melyek jól tükrözik a zenekar kiforrott világképét és sokszínű zenei hangzását.

 

Republic_Miért maga bohóc_boritó.jpg

 

A lemez első maxija, a rádiókban is hallható ‘Még egyszer nyár’ vidám, könnyed hangvételétől kezdve egészen a velős véleményalkotást tartalmazó alkotásokig kerek képet kapunk az együttes által megélt világról. Annyi biztos, hogy ezzel a zenei anyaggal, az egyszerű és elementáris szöveg és dallamvilágon keresztül ismét az odafigyelő, éber hallgatóhoz szól a zenekar.

 

A Republic ezúttal is teljes csapattal vettette bele magát az alkotói folyamatba; a szövegek és dalok megírásában, összeállításában mindegyik tag kivette a részét. Külön ízt ad a lemeznek, hogy Cipő mellett Tóth Zoltán (‘Róma Fényein Túl’) és Boros Csaba ('Háború') ének előadását is élvezhetjük. A záró, tizedik track, 'Gótika' címen egy instrumentális alkotás, amely remekül lezárja az albumot.   

 

Tracklist: 

  1. Én veled úgy vagyok
  2. Gyere holnap
  3. Fekete függöny
  4. Még egyszer nyár
  5. Sose voltál, mindig vagy
  6. Hol vagy, ha szeretsz?
  7. Háború
  8. Hógolyózzunk
  9. Róma fényein túl
  10. Gótika