zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - Még 2018-ban teszteltük Future Impact szintetizátor és effekt pedált, most a közelmúltban megjelent v3 verziót mutatjuk be, ami már nem csak basszusgitárhoz használható.

 

pandaMidi-Future-Impact-v3 600x.jpg

 

A Szalay András által létrehozott Future Impact I pedálról már korábban írtunk, most ennek jelentős fejlesztése történt meg és jelent meg a v3 verzióval. Míg az eredeti pedál, az évtizedekkel ezelőtt gyártott Akai Deep Impact utódjaként, a basszusgitár hangterjedelmére volt optimalizálva, addig az új verzió használható gitárhoz is, valamint MIDI hangmodulként vagy EWI fúvós hangszerekhez is.

A szintetizátor részben a legnagyobb újdonság a Flexi kontrollerek lehetősége. Négy ilyen található, és itt sok belső és külső (MIDI) paraméterrel vezérelhetünk szinte mindent. Többek között a 10 új LFO is lehet a forrás, de például a játszott hang magassága (Pitch) is. Így például olyan hangszíneket is létrehozhatunk, ahol a mély lágéban tiszta basszusgitár hang szól és felül szintetizátor, vagy fordítva. Kibővítik a szintézis lehetőségeit az immár teljes értékű burkoló görbék (ADSR) és a három effekt blokk most már egyidejűleg is használható.

Az új verzióhoz új hangszínkészlet is készült, a 99 gyári preset bemutató videója a Pandamidi oldalán vagy az alábbi videóban is megnézhető. A szükségszerűen megújult Editor programból egy online hangszín megosztó portál is elérhető. A Future Impact v3 pedál új külsőt kapott és a bevezető ára lényegesen kedvezőbb lett. Az előző változat tulajdonosai firmware frissítésként ingyen kaphatják meg az új tulajdonságokat.

 

 

Bővebben: https://pandamidi.com/