zenesz_logo.png



Egy teljes zenekar és egy nagy tudású looper, némi szekvenszerrel egy kis dobozban. Röviden talán így jellemezhetnénk a DigiTech Trio+ új pedálját.

 

digitech_trio-plus_500x.jpg

 

 

A DigiTech Trio+ Band Creator és Looper pedál egyike a legkiválóbb eszközöknek, amit csak egy gitáros kívánhat gyakorláshoz, dalszerzéshez, vagy színpadi játékhoz. A pedál a DigiTech népszerű Trio pedáljának technológiájára épül, aminek a lényege, hogy az eljátszott harmóniamenthez a pedál automatikusan basszus- és dobkíséretet generál különféle műfajokban és stílusokban. A Trio+ azonban egy más súlycsoportot képvisel, mint népszerű elődje, mert egyrészt a műfaj kínálatot jelentősen bővítették, másrészt – meghallgatva a gitárosok kérését – fedélzeti looperrel látták el. Így már feljátszhatjuk például a ritmusgitár kíséretet minden egyes loophoz. (Egy loophoz korlátlan számú rájátszás rögzíthető.) Mindamellett a Trio+ lehetővé teszi, hogy eltároljuk, és tetszőleges sorrendbe állítsuk a felvett loopokat, dalrészeket.

 

 

TRIO+_Band Creator_Looper Pedal_700.jpg

 

 

 

Band creation, vagyis zenekari kíséret

 

A lelke ennek a pedálnak az a technológia, ami az eredeti Trio pedált is sikeressé tette. Kiválasztunk egy műfajt és egy stílust, és elkezdünk játszani. A Trio+ figyeli a gitárjátékot és azonnal felkínálja a basszus- és dobkíséretet. Az új Digitech pedálnál a korábbihoz képest öttel több műfaj közül választhatunk. A kíséret és a felvett loop tempóját a hangmagasság befolyásolása nélkül módosíthatjuk.

 

Erőteljes looper

 

A Trio+ pedál nagy tudású looper funkciója megegyezik a DigiTech JamMan pedálokban alkalmazott looperével. A Looper lábkapcsolóval könnyedén vezérelhetünk gyakorlatilag mindent, a felvételt, a visszajátszást és az undo/redo funkciókat. A loopok rögzítése 24 bit/44,1 kHz-es minőségben történik. A pedálon Micro SD kártya slot is található, és kapunk az effekthez egy 8 GB-os kártyát is. Természetesen nagyobb kártyával bővíthetjük a DigiTech Trio+ pedál tárhely kapacitását.

 

Programozható szekvenszer

 

A Trio+ pedál nagyszerűen használható dalszerzésnél is. Öt különböző dalrészt képes „megtanulni” melyek kiválóan alkalmasak az intro, a verse, a refrén, a bridge, és a befejező rész elkészítésére. A dalrészeket élőben, visszajátszáskor, vagy automatikusan, előre programozott sorrendben is megszólaltathatjuk. További plusz, hogy minden egyes dalrésznél külön szabályozhatjuk a kíséret intenzitását, egyes részeknél, akár felezhetjük a tempót is. Ennek kezelését nagyban segíti az opcionálisan megvásárolható DigiTech FS3X lábkapcsoló, melyet a Trio+ Control bementére csatlakoztathatunk, háromféle működési mód közül választva, kéz nélküli kezelést tesz lehetővé.

 

 

TrioPlus_700.jpg

 

 

 

A Trio+ 12 műfajt kínál fel: Blues, R&B, Rock, Alternative Rock, Metal, Pop, Electronic Pop, Hip-Hop, Country, Folk, Latin, és Jazz. További 12 stílus áll rendelkezésre minden egyes műfajnál, és választhatunk a 3/4-es és a 4/4-es ütemmutató között. A Stílus választó kapcsoló körül színes LED-ek jelzik melyik stílus illik a legjobban a feljátszott dalhoz.

 

A Trio+ a következő kezelőgombokkal rendelkezik: Tempo, Genre, Style, Loop szint, Basszus szint, Dob szint, fejhallgató kimenet szintszabályzó. A pedált Gitár, FX Return, és Control bemenetekkel, valamint Mixer, FX Send és fejhallgató kimenetekkel látták el. A kiválasztott stílushoz illő, beépített gitár effektek még kényelmesebbé teszik a Trio+ használatát.

 

Dalaink, loopjaink számítógépen történő kezeléséhez – mind Windows, mind Mac platformra – ingyenesen letölthető a Librarian Manager program a digitech.com oldaláról.

 

 

 

 

A DigiTech Trio+ Band Creator és Looper pedál ára megtalálható a Mezzoforte Hangszeráruház oldalán.