zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – Az amerikai Warm Audio cégnek már több terméke is szerepelt a tesztek között, a legutóbbi, a kismembrános WA-84 mikrofonról szóló cikkben említettem, hogy több vintage nagymembrános mikrofon saját változatát is elkészítették.

Ezek a Neumann, a Telefunken és az AKG olyan legendás modelljei, mint az U-47, az U-67, az U-87 és a 414 alapján készültek, és így kedvező áron hasonló karakterű mikrofonok érhetők el. 

WA 8000 mount1 scaled 500x

 

A most tesztelésre érkezett új modell, a WA-8000 több szempontból is kilóg ebből a sorból. Először is az utánzott modell nem egészen „vintage“, legalábbis nem 50 vagy 60 éves fejlesztés.  A Sony C-800G mikrofon elméletileg ma is megrendelhető, bár általában elég sokat kell rá várni. A japán cég ezt a típust 1992-ben jelentette meg és a fejlesztők valószínűleg azt a feladatot kapták, hogy alkossák meg a lehető legjobb stúdió mikrofont, nem törődve a bekerülési költséggel. Ez sikerült is, és ez lett az egyik legjobb és legdrágább mikrofon. A modernebb műfajokban igen népszerűvé vált, több híres hip-hop és rap előadó vagy producer felvételein hallhattuk, láthattuk ezt a megjelenésében is feltűnő mikrofont. Ezzel együtt az árfekvése miatt (10 000 dollár felett) ez még tőlünk nyugatra is inkább csak a legnagyobb stúdiókban volt megtalálható és más körökben azért nem vált annyira ismertté. A Warm Audio által megalkotott változat árban az eredetinek csak a töredéke, de ez az ár még így is magasabb a cég által ez idáig megjelentetett mikrofonok árainál.

 8000 family 1 750x

 

Már a tesztelésre kapott mikrofon dobozának a kinyitásakor érezni lehetett, hogy a Warm Audio itt igazán figyelt a részletekre még a tartozékok tekintetében is. A doboz is nagyon masszív és a rugalmas felfüggesztésű mikrofontartóra sem lehet panasz. Fogazott tengelyen állíthatjuk a dőlésszögét, így a relatíve nehezebb mikrofon sem húzza le, nem kell nagy erővel megszorítani. A tápegység szintén masszív kinézetű, profi fogantyúval és a tápegység és mikrofon közötti sokeres kábel is minőségi termék, a svájci Gotham készítette. Ezeken kívül még a tápkábelt, egy vastag mikrofon szivacsot és a mikrofon technikai specifikációit is tartalmazó kézikönyvet találhatjuk a dobozban.

WA 8000 Detail1 500

A mikrofon igazi jellegzetessége a mikrofon testre merőlegesen épített hűtőegység. Ez ugyan lényegesen rövidebb, mint a C-800G esetében, és részben más technológiát is használnak a hűtésre, de az alapelv ugyanaz. A csöves előfok rész hűtésével, konstans hőfokon tartásával sokkal tisztább hangzást, alacsonyabb zajszintet és torzítást lehet elérni. Persze a mikrofon hangzásának hasonló módon fontos tényezője például a használt cső típusa, ez a WA-8000 esetében úgynevezett NOS (New Old Stock, azaz régen gyártott, de nem használt) 6AU6 vákumcső, ami ugyanaz a típus, mint az eredeti mikrofonban. A kapszula talán még fontosabb, és a Warm Audio a Neumann K-67 által inspirált magas minőségű kapszulát használ itt. A nyitott hangzás fontos eleme a transzformátor, a WA-8000 mikrofonhoz a svéd Lundahl fejlesztett ki speciális trafót. Az alkalmazott kondenzátorok is minőségi, Wima termékek.

8000 card 1200x

 

A mikrofon két karakterisztikával – vese és omni – használható, a karakterisztika váltás kapcsolója a mikrofon elején, a kapszula alatt található. A már említett kézikönyvben láthatjuk is a két karakterisztika frekvencia görbéit és ezek nagyon hasonlóak a C-800G elérhető specifikációihoz. Egy picit nagyobb a magasemelés 10 kHz környékén, főleg az omni karakterisztikával. Először, saját hanggal kipróbálva az első benyomás az volt, hogy nagyon nyitott a hangzás, de mégsem bántóak a magasak, mint sok olcsóbb mikrofonnál. A másik dolog, ami feltűnt, hogy kevésbe érezhető az úgynevezett proximity, azaz közelségi effekt, mint más csöves mikrofonoknál. Valamennyire persze itt is megnő a mély-érzet, ahogy közelebb megyünk, de nem veszít annyit nagyobb távolságnál sem. Egy picit talán kevesebb az a kerek mély, mint, amit a kedvenc U-47-ből hallok, de ezzel együtt nem mondanám kevésnek a mélyet, és ami van, az viszont feszes és pontos. Amikrofon csöves létére tényleg meglepően halk, a jel-zaj viszony 76 dB cardioid és 73 dB omni módban, a saját zajszínt 15 dB. Ezek az adatok szinte teljesen megegyeznek a Sony mikrofon adataival.

8000 omni 1200x

 

Persze a számok csak egyik részét képezik egy mikrofon jellemzőinek, a hangzást sokszor nehezen megmagyarázható apró dolgok befolyásolják. A mikrofon tesztelése alatt több énekessel is készültek demó felvételek nálam, így szabadon próbálhattam ki, sokféle hanggal a WA-8000 hangzását. Azt kell mondanom, hogy szinte nem volt olyan, akinél gyengének éreztem voltam a hangzást talán, akinek amúgy is sok sziszegő van a hangjában, ott lehet, hogy egy picit sok volt a magas, de ezt könnyen lehet orvosolni egy jobb equalizeren történő enyhe vágással. Az átlag hangon jó és sima az a magas, ami benne van, az igazán jó, izgalmas hangból pedig nagyon sok, nagyon finom részletet képes előhozni. A felvett anyagok között volt egy tehetséges fiatal lány énekes, akinek a felvételekor magam is meglepődtem, hogy a stúdió monitorokból, felvétel közben csak egy kis zengetőt alkalmazva a lehallgatásban, ennyire „rádió kész“ hangot hallhattam. A demó keverésekor szinte semmit nem kellett csinálni és minimális kompresszálással szinte teljesen tökéletes hangzás jött létre. Itt kezdtem el megérteni, hogy vajon mi lehet az eredeti C-800G vonzereje bizonyos műfajokban. A szinte eleve kész hang nagy könnyebbséget jelenthet a stúdió oldaláról is, de ugyanígy nagy segítség és inspiráció lehet az énekesnek is, hiszen sokkal magabiztosabban, jobb dinamikával énekelhet és ehhez nem kell bonyolult lehallgatási láncot létrehozni.

warm audio wa 8000 power 700x

 

A WA-8000, mint ahogy a már sokat emlegetett inspiráció is, elsősorban ének mikrofonként van nyilvántartva, de korántsem csak erre lehet alkalmazni. A finom, részletgazdag magas, a jó térérzet és dinamika érzékenység hangszer felvételeknél is jó tulajdonságoknak számítanak. Jómagam élesben nem igazán tudtam hangszerekkel kipróbálni, kicsit pengettem bele gitárral, shakert ráztam, illetve szaxofonoztam is, ezen kísérletezgetések mindegyikében nagyon szép, részletes hangot hallottam. Felleltem teszt felvételeket akusztikus hangszerekkel és tényleg jók a vélemények ezeken a területeken is. Jól alkalmazható részletes tér felvételnél is, így például dob felvételeknél úgynevezett „room” mikrofonnak vagy gitár erősítő esetén messzebbről venni a ládát a szobában.

Lehetőségem nem volt a Sony C-800G mikrofonnal összehasonlítani, őszintén szólva nem tudom, hogy hazánkban van-e egyáltalán ilyen, de végigolvastam olyan tesztet is, ahol közvetlenül hasonlították össze a két mikrofont és a vélemény ott is pozitív volt. Nyilván nem százszázalékos kópia jött létre, de a WA-8000 nagyon sokban hasonlít és a maga kategóriájában szerintem egy nagyon jól használható, sok mindenben kiemelkedő mikrofon. És végül is ez a legfontosabb dolog egy stúdióeszköznél. A Warm Audio WA-8000 mikrofont a hazai forgalmazó Digital Pro cégtől kaptuk tesztelésre, náluk a mikrofon bruttó ára jelenleg 519 000 forint.