zenesz_logo.png



Hamarosan árverésre kerül a valaha volt első Gibson Les Paul, a „Number One”, melynek megszületéséről és az odáig vezető útról a legendás hangszer megalkotójának, Les Paul-nak a fia, Gene mesél az alábbi videóban.

 

Les Paul 700x 394

 

Gene Paul elmondása szerint az elektromos gitár ötletének csírái a késő 1920-as évekre nyúlnak vissza, amikor apja, az akkor 12 éves Les Paul egy grillsütő stand mellett zenélt, és a közönségből valaki megjegyezte, hogy míg az ifjú Les hangját és szájharmonikáját jól lehetett hallani, addig gitárját viszont alig.

„Apa azt mondta, így kezdődött ez a gitár” – emlékszik vissza Gene, hozzátéve, hogy apja csak azt sajnálta, hogy soha nem tudta meg az illető nevét, aki miatt belevágott a gitárépítésbe. Les Paul ötletei elképesztő utat jártak be, hiszen eleinte olyan elektronikai alkatrészekkel kísérletezgetett az erősítésnél, melyeket otthon és a környékükön talált – volt köztük telefon és rádió, de még egy eldobott vasúti síndarab is. Les egyébként kísérletezett meglévő akusztikus gitárjának átalakításával is, és úgy próbált tömörebb testet és jobb hangzást létrehozni, hogy először ruhákkal, később pedig gipsszel töltötte meg a hangszert.

 

Egyik első kísérleti hangszere, a korai tömör testű, 10 x 10 cm keresztmetszetű fadarabból készült elektromos gitár, melyet egyszerűen csak The Log (azaz Tuskó) becenévvel illetett. Első fellépése a tuskó-gitárral nem aratott túl nagy sikert, ezután döntött úgy, hogy az eredeti gitár alsó és felső üreges részét a tömör fenyőfa tömbhöz illeszti, hogy gitár formája legyen a hangszernek. A külsőn végrehajtott módosítás pedig meg is hozta gyümölcsét, hiszen következő szereplése – ugyanabban a klubban, ugyanazzal a repertoárral – hatalmas siker volt. Les Paul elmondása szerint aznap valami újat tanult, mégpedig, hogy „az emberek a szemükkel hallanak”.

 

2

The Log

 

Les Paul a két fél testtel ellátott „Tuskót” az Epiphone műhelyében építette meg, ugyanis jó barátságban volt „Epi” Stathopoluóval, a Gibson akkori legnagyobb riválisának, az Epiphone-nak a vezetőjével. Barátja lehetővé tette számára, hogy hétvégenként bejusson az Epiphone gyárba, ahol Les Paul egy normál akusztikus gitárból, némi tömör fenyőfából, és egy kézzel tekercselt hangszedőből megalkotta első tömör testű elektromos gitárjának prototípusát. Ez volt a legendás „Log”, vagyis „Tuskó”, amelynél az eredeti gitár alsó és felső üreges részét a tömör fenyőfa tömbhöz illesztette. Később számos ponton módosított a gitáron, és 1946-ban elvitte a Gibson gyár elnökéhez. Ahogy később Les Paul visszaemlékezett, egyszerűen kinevették és nem kívántak dolgozni vele. Viccesen csak így hívták „a srác a seprűnyéllel, amin pickupok vannak” – amit Les Paul egyáltalán nem vett zokon, mivel tudta, hogy találmányából egy napon majd Gibson gitár lesz.



les 2 700x

 

1950 körül a Fender elindította első tömörtestű elektromos gitárjának, a Broadcaster-nek a tömeggyártását, Les Paul és felesége, Mary Ford pedig ismert sztárok lettek. A Gibson később valóban meggondolta magát, és 1950 táján meg is keresték Les-t azzal a céllal, hogy fejlesszen velük ki egy tömör testű elektromos gitárt. „A kiindulási alapot apa ötlete képezte, melyen aztán két éven keresztül dolgoztak. Oda-vissza jártak a különböző prototípusok, míg végül 1952 körül elküldtek neki jóváhagyásra egy gitárt… „És ez a darab volt az” – meséli Gene. Les Paul pedig meglátva a gitárt, így szólt: „Megvan. Ezt választjuk, és ezt fogjuk elkezdeni gyártani. Ez számomra az elsőszámú – a Number One.”  Ennek eredményeként jelent meg 1952-ben a Gibson Les Paul.

A Number One Gibson Les Paul a Christie’s október 13-án kezdődő New York-i árverésén kerül kalapács alá. Becsült értéke 100 000 és 150 000 dollár közé esik.

https://www.christies.com/lot/lot-6338680