zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Gitár

Ahogyan a 75. évfordulós Fender gitárokról szóló írásunkban már említettük, a basszusok sem maradtak ki a Fender 75th Anniversary évfordulós sorozatból. A két legismertebb Fender basszus, a Precision és a Jazz Bass is megkapta a maga ünnepi kiadású modelljét.

A 75. évfordulós sorozatról szóló írás második részében a Fender 75th Anniversary basszusokról lesz szó, melyeket a mexikói Ensenada-ban gyártott 75th Anniversary, és az amerikai Corona-ban készült 75th Anniversary Commemorative elnevezésű, egymástól jól elkülönülő sorozatokba sorolták.

 

fender-75th-anniversary-precision-bass-dmnd 700x.jpg
75th Anniversary Precision Bass

Mielőtt még belemennénk az ünnepi Precision ismertetésébe, meg kell említeni, hogy az első Fender Precision névre hallgató basszusgitár 1951-ben készült el, és ez volt a világ első elektromos basszusgitárja. Akkor még ez a basszus a hathúros Telecaster formáját vette át, és egy hangszedővel rendelkezett. A ma ismert fazonját a Precision 1957-ben nyerte el, megjelenését az akkor már igen népszerű Stratocasterhez közelítették, és az már gitár-történelem, hogy a Telecaster alakú Fender Telacaster basszust csak 1968-ban kezdték el gyártani.

A Precision basszusok mindig is híresek voltak játékkényelmükről és a 75th Anniversary Precision Bass ha lehet, még tovább fokozta ezt a kényelmet a selyemfényű, finom tapintású Modern „C” nyakprofillal. Az égerfa testhez csavarozott juharfa nyak szélessége a felső csont nyeregnél 1,625" (41.3 mm), ami hagyományosan kissé szélesebb, mint a Jazz Bass nyakaszélessége, amit van, aki már túl keskenyek érez. A nyakra 9,5 inches rádiuszú juharfa fogólap került, melyet 20 közepes jumbo érintő oszt fel.

 

Fender_75th_Anniversary_Precision_Bass rear 700x.jpg

 

A Fender 75th Anniversary Precision basszuson is a Fender pickup-guruja, Tim Shaw által tervezett Vintage-Style '50s Split Single-Coil Precision Bass pickupok dolgoznak, melyekben minden összetevő megtalálható, ami ahhoz szükséges, hogy a hangszer reprodukálja azt a vastag mély, ütős közép és ízes magas hangzást, amely az eredeti P basszusokat oly sokoldalúvá tette. Így jelen van az Alnico V mágnes, a kúpos kialakítású, különböző hosszúságú rúdpólusok, a Formvar bevonatú rézhuzal, vagyis mindazok az alkatrészek, amelyek a 50-es évek hangzásáért felelősek. A pickupokat a szokásos egy hangerő, egy hangszín gombbal kezelhetjük.

A szerelvények tekintetében se számítsunk másra, mint amit a Precision basszusoktól megszoktunk, megbízhatóság, pontosság és kényelem. A sztenderd négynyerges tömör acél húrláb kiválóan közvetíti a húrok rezgését a test felé, és a nyitott mechanikás masszív hangolókulcsokkal együtt ultra stabil hangolást garantálnak. A 75. évfordulóra a gravírozott nyaklemez emlékeztet, a szemet gyönyörködtető Diamond Anniversary metálfényű lakkozás a fejrészen is megjelenik, az összképet a háromrétegű fekete-fehér-fekete koptatólap és a krómozott szerelvények teszik teljessé. A gitár 399 900 frointos árában egy Deluxe Gig Bag puhatok is benne van.

 

fender-75th-anniversary-commemorative-precision-700x.jpg

75th Anniversary Commemorative Precision Bass

Az elegánsabb és jóval drágább Commemorative Precision Bass testének anyaga kőrisfa, melyhez 1963 „C” profilú juharfa nyakat illesztettek juharfa fogólappal „megfejelve”. A fogólap rádiusza 9,5 inches és 20 médium jumbo érintőnek biztosít helyet. A felső nyereg csontból készült, a gitár menzúrája 34 inches.

A komolyabb eltérés az előző modellhez képest az elektronikánál jelentkezik: ezt basszust az '62 Precision Bass® osztott Single-Coil pickup Custom Shop-os reprodukciójával szerelték fel. A korszaknak megfelelő összetevőkből készült pickupok – zománc bevonatú huzal, vintage-jellegű rostszálas csévetest, Alnico V mágnes – produkálják azokat a klasszikus, ütős és hihetetlenül meleg mély hangokat, konkrét, kemény közepeket és tiszta magasakat, mellyel ez a gitár garantáltan kielégíti a basszusjátékos minden igényét a jazz, a funk vagy a rock műfajában.

 

fender-fender-75th-anniversary-prec rear 700x.png

 

A négynyerges HiMass™ Vintage (testen átmenő vagy felül befűzős húrozáshoz) masszív húrláb és a Vintage '70s Fender logóval díszített hangolókulcsok arany színben pompáznak, csakúgy, mint a potmétergombok és az ünnepi gravírozással ellátott nyakpálca takaró lemez. A limitált mennyiségben készülő Commemorative Precision Bass fényes poliuretán 2 színű Bourbon Burst finish-t kapott, a gitár hazai ára 771 900 forint, amiben egy  Deluxe keménytok is benne van.

 

 

Fender 75 JB 700x.jpg

 

75th Anniversary Jazz Bass

A 75. születésnapját ünneplő 75th Anniversary Jazz Bass kicsit öregíti magát, hiszen csak 1960-ban született, azaz „mindössze” 61 éves. Az akkor luxusmodellként piacra dobott, a Precisionhoz képest keskenyebb nyakú Jazz Bass „derékban eltolt” fazonját a hathúros Jazzmastertől örökölte. Újítás volt a húrlábnál és középen elhelyezett két egytekercses hangszedő, mellyekkel Leo Fender az erőteljesebb magas tónusok megjelenését kívánta elérni. A Fender Jazz Bass is azon hangszerek közé tartozik, amely kiadása óta töretlen népszerűségnek örvend, és a mai napig a legkülönbözőbb stílusokban használják.

Az ünnepi hangszer is a már jól bevált égerfa test, csavarozott juharfa nyak felépítéssel rendelkezik, a Modern „C” profilú nyakra juharfa 9,5 inches rádiuszú fogólapot ragasztottak, ami 20 közepes jumbo érintőnek biztosít helyet. A nyak vastagsága a felső nyeregnél mindössze 1,5" (38.1 mm), ami kivételesen keskenyek számít, a gitár 34 inches skálahossza megegyezik a Precision basszuséval.

 

Fen JB rear 700.jpg

 

A Jazz Bass gitárok jellemzően két single-coil pickuppal felszereltek, a 75th Anniversary Jazz Bass modellnél sincs ez másképp, egy pár Vintage-Style ‘60s Single-Coil Jazz Bass hangszedőt kapott a hangszer. A két pickuphoz két külön hangerő poti tartozik, és egy közös hangszíngomb áll még rendelkezésünkre. Mindkét hangerőt teljesen feltekerve érjük el azt a zajmentes, mélyen dübörgő, sound-ot melynek a magasai szépen kiszólnak, és pont annyi közép van benne, ami ahhoz kell, hogy érthető, jól artikulált basszushangot kapjunk. Nem véletlenül használják a Jazz Bass basszusokat jazz, funk, blues, rock, fúziós vagy akár metal zenékben is előszeretettel.

A szerelvények gyakorlatilag megegyeznek a Precision basszusnál leírtakkal, itt is négynyerges tömör acél húrlábbal van dolgunk, és a hangolást a nyitott mechanikás Standard Fender hangolókulcsokkal intézhetjük. A háromrétegű fekete-fehér-fekete koptatólap a Jazz Bass védjegyének számító elegáns krómozott kezelőpanelben folytatódik, ami szépen harmonizál a többi krómszínű szerelvénnyel és a gitár Diamond Anniversary fényes metal lakkozásával. Természetesen a 75. évfordulóról megemlékező gravírozott nyaklemez itt sem maradhat el, és a kiváló ár/érték arányú basszushoz egy Deluxe Gig Bag puhatokot is kapunk. A gitár hazai ára 379 900 forint.

 

Fen JB con 700x.jpg

75th Anniversary Commemorative Jazz Bass

A Jazz Bass-ből is kiadták a USA-ban gyártott, drágább ünnepi Commemorative modellt, kőris test, juharfa nyak kombinációval, azonban itt a vékony „C” profilú nyakra rózsafa fogólapot ragasztottak. A fogólap rádiusza, érintők száma, skálahossz megegyezik a 75th Anniversary Jazz Bass modellével. A felső nyereg anyaga itt is csont, és a Jazz Bass-től megszokott módon a nyak szélessége a felső nyeregnél mindössze 38,1 mm. (A Precision-é 41,3 mm.)

Az ünnepi Jazz Bass-t a húrláb közelében és középen elhelyezett Alnico IV mágneses Custom Shop '60s Single-Coil Jazz Bass pickupok hajtják, melyek a rocktörténelem számos legendás basszus hangzását szállították ebben a konfigurációban. Az egyszerű és hatékony kezelőszervekkel – két külön pickup hangerő gombbal, valamint a közös hangszínnel – a legkülönbözőbb stílusban ideális, nekünk tetsző basszus soundot keverhetünk ki.

 

JB pickup 600x.jpg

 

Ez a modell is négynyerges HiMass™ Vintage – testen átmenő vagy felül befűzős húrozásra alkalmas – húrlábat kapott, a nyitott mechanikás Fender hangolókulcsok aranyszínűek, akár csak a többi szerelvény, és ennek a basszusnak a nyakpálca takarólemezén is 75. évfordulós gravírozás díszeleg. A gitár fényes poliuretán 2 színű Bourbon Burst finish-t kapott, ami  látni engedi a kőrisfa erezetét, az aranyszínű kiegészítő panelben folytatódó háromrétegű mentazöld koptatólap teszi még vonzóbbá ezt a limitált mennyiségben gyártott ünnepi hangszert. A gitár hazai ára 771 900 forint, amiben egy Deluxe keménytok is benne van.

 

       

 

A két megfizethetőbb 75th Anniversary basszus modell feltehetően többek érdeklődését felkelti, míg a drágább 75th Anniversary Commemorative basszusok gondolom elsősorban a gyűjtőket hozzák lázba.

Technikai specifikiációk: Fender

image 300x.jpg



Kapcsolódó cikkünk:
Fender 75th Anniversary sorozatú gitárok I.