zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Gitár

A Fender Acoustasonic Telecaster, a Fender első Acoustasonic sorozatú gitárja még 2019 tavaszán debütált. Az azóta népszerűvé vált szériában időközben megjelent az Acoustasonic Startocaster, és a közelmúltban mutatkozott be a Fender American Acoustasonic Jazzmaster.

Fender-American-Acoustasonic-Jazzmaster 700x.jpg

 

Acoustasonic Jazzmaster

 

Ez a teljesen üreges testű, Jazzmaster fazonú hibrid akusztikus/elektromos gitár, innovatív elektronikájával, elegáns megjelenésével és hangjával szépen illeszkedik a Fender újszerű jellemzőket felvonultató Acoustasonic sorozatába.

 

A derékban „eltolt” testű Acoustasonic Jazzmaster esetében is a Fender és a Fishman által közösen kidolgozott, három különböző hangszedőből álló rendszer teszi lehetővé a viszonylag vékony testből elővarázsolt csodálatos akusztikus hangzást. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy a Jazzmaster a legnagyobb testű modell a Fender Acoustasonic sorozatában és így talán a legalkalmasabb alany az innovatív technológia alkalmazására. A nagyobb Jazzmaster testforma természetesebb otthont ad a speciális hanglyuknak is, mint a korábbi Telecaster és Stratocaster változatok. Komolyabb mélyek és melegebb hangzások szólaltathatók meg vele, mint elődjeivel, és erősítés nélkül, a száraz akusztikus hangja is használható.

 

 

Ac Jazzm 700x.jpg

 


Elektronika

 

A húrláb alatt helyezték el a Fishman piezo hangszedőt, a gitár belsejében a Fishman Acoustasonic Enhancer, egy test szenzor pickup dolgozik, ami részben az üreges test perkusszív hangjait, részben a hangok felharmonikusait „szedi össze”. Ezek hangját keverik a kifejezetten ehhez a hangszerhez fejlesztett, és a húrláb közelében elhelyezett, Tim Shaw által tervezett Acoustasonic Shawbucker mágneses humbucker hangjával.

 

Az ötállású pickup váltó alapból ötféle pickup-variációt kínál, kétféle hangzással (A és B) melyek között a Mod (gyakorlatilag keverés) potméterrel mozoghatunk. Így összesen tízféle sound közül választhatunk, de az már rajtunk múlik, hogy a Mod poti két szélső állása közötti hangszínekből mit használunk. A különböző testformájú és különböző hangszerfákból készült gitárok akusztikus hangzását keverhetjük a humbucker erőszakosabb hangjával, míg a test szenzor pickup a perkusszív játékot erősíti.

 

 

Fender-American-Acoustasonic-Jazzmaster 575 crop.jpg

 

 

Tim Shaw által tervezett humbucker

 

A Tim Shaw-féle Acoustasonic Shawbucker pickupnak létezik egy Semi-Clean és egy Overdriven Voices állása a pickupváltó 1. pozíciójában. A további négy állás akusztikus gitár hangzásokat eredményez. Ezek között mahagóniból készült Jumbo testű gitártól a Dreadnought testformákon át egészen a Lo-Fi piezo crunch hangzásig sokféle elektroakusztikus sound közül választhatunk. A pickup-rendszer újratölthető lítium-ion akkumulátorral működik, amihez a jack aljzat mellett elhelyezett mini USB csatlakozó és töltöttség állapotjelző is tartozik.

 

 

 

American Acoustasonic Jazzmaster 700x.jpg


Felépítés

 

Az American Acoustasonic Jazzmaster mahagónifából készült üreges testtel rendelkezik, melyhez Deep „C” profilú mahagóni nyak csatlakozik. A 12 inches rádiuszú fogólap anyaga ébenfa, melyet 22 keskeny magas érintő oszt fel. A nyak szélessége a Graph Tech TUSQ felső nyeregnél 42,9 mm, vagyis alig szélesebb, mint némelyik tömörtestű Jazzmaster gitáré. A gitár skálahossza a Fendernél sztenderdnek mondható 25,5 inch.

 

 

fender-american-acoustasonic-jazzmaster angle crop 500x.jpg

 

 

Fontos kiemelni a Fender szabadalmazott Stringed Instrument Resonance System névre keresztelt újítását, ami a speciális hanglyuk kialakítást jelöli. Ugyanis az egyszerű rozettával díszített hanglyuk befelé egy hengerben folytatódik, ami egyre szélesedik, majdnem a hangszer hátlapjáig ér, és az akusztikus hangzás szélesítése, erősítése a feladata. A gitár felső ívén forearm contour-t, vagyis kartámaszt alakítottak ki, amitől nemcsak kényelmesebb a gitár fogása, de izgalmas vizuális kontrasztot képez az eredeti színében látható mahagónifa és a színes tetőlap együttese.

 

 

 

 

A Fender Acoustasonic Jazzmaster a kaliforniai Corona városában készül, Ocean Turquoise, Natural, Tobacco Sunburst, Tungsten és Arctic White színekben elérhető. Az ára 1 799 eurótól indul (Thomann), az árban egy profi puhatok is benne van és a színtől is függően emelkedhet.

Fender-American-Acoustasonic-models-Stratocaster-Jazzmaster-Tele 250x.jpg

 

 

 

 

 


Kapcsolódó cikkünk:

Bemutatjuk az új Fender Acoustasonic Telecaster gitárt