zenesz_logo.png



Augusztusban írtunk a Line 6 Spider V MkII második generációs sorozatáról, most pedig hírt kaptunk arról, hogy a gyártó kihozott egy kisebb, 20 W-os Spider V MkII gyakorló erősítőt.

 

Line-6-Spider-V-20-MkII-700x.jpg

 

A nyáron megjelent második generációs Spider V MkII sorozat legkisebb modellje 30 W-os, az új gyakorló erősítőt mind teljesítményben, mind méretben és persze árban is a 30 MkII alá lőtték be. A kompakt, könnyen hordozható, de robosztus építésű Spider V 20 MkII kombót 16 erősítő modellel, fedélzeti hangolóval és effect szekcióval, valamint az effektektől függetlenül adagolható zengetővel látták el. Az első panelen egy forgó kapcsolóval választhatunk a modellezett erősítő fajták között, majd következnek a Drive, Tone, Volume, Reverb, FX, és Master kezelőgombok.

 

13501156_800.jpg

 

A 16 gyári erősítő preset minden stílushoz remek hangzásokat kínál, és mindegyik presethez saját effekt konfiguráció tartozik. Természetesen miután kiválasztottuk a 16 preset valamelyikét, a fent felsorolt kezelőszervekkel és FX gombokkal ízlésünknek megfelelően módosíthatjuk a hangzását. A Drive gombbal az adott hangszín torzításának mértékét, a Reverb gombbal a terét, zengését szabályozhatjuk.

 

line-6-spider-v-20-presets.jpg

 

A színkódokkal megjelölt Smart FX gombokkal ötféle beépített effektet aktiválhatunk. Sárga: Dynamics/Compression, narancs: Distortion, kék: Modulációs effekt, zöld: Delay/Echo, lila: Filter/Pitch/Synth. Az FX potméterrel a kiválasztott effekt mértékét szabályozhatjuk. A TAP/TUNER gomb lenyomásával aktiválhatjuk a beépített kromatikus hangolót, és ennek a gombnak a segítségével „tappelhetjük” be a Delay visszatérésének idejét, valamint modulációs effekteknél az effekt sebességét, hogy szinkronban legyen az éppen játszott dallal. A kezelő- és FX gombok állapotát a SAVE gomb megnyomásával az éppen használt presethez el tudjuk menteni.

 

line-6-spider-v-20-mkii-effects 500x.jpg

 

Az első panelen találjuk a sztereó fejhallgató kimenetet, ami direkt vonalkimenetként is használható. Az alatta elhelyezett mikro USB porton keresztül pedig Mac, PC, vagy mobil eszközhöz csatlakoztathatjuk az erősítőt. A Line 6 V 20 MkII-höz jár a Steinberg Cubase LE zeneszerkesztő szoftver, mellyel felvételeket is készíthetünk. A szintén ingyenes Spider V Remote alkalmazással pedig távolról is kezelhetjük a Line 6 funkcióit is, további erősítő modelleket tölthetünk le, szerkeszthetjük a meglévő preseteket, de újakat is készíthetünk.

 

 

Legfontosabb technikai adatok

Teljesítmény 20 W
Hangszóró: 1 x 8”
Presetek száma: 16
Egyidejűleg használható effektek száma: 3 + Reverb
Letölthető modellek, effektek száma: több mint 200
Méretek: 20,3 x 38,7 x 36,2 cm
Súly: 5 kg


Hazai ár és további információk a hivatalos Yamaha viszonteladóknál.