zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Erősítők
Nem hiszem, hogy sok olyan basszusgitáros van, aki ne ismerné az EBS márkanevet. A lassan negyed évszázada töretlen világsikerrel működő svéd cég a közelmúltban újabb erősítőkkel örvendeztette meg a zenészeket.

A mostani teszt a legkisebb teljesítményű újdonságokra fókuszál, melyeknek fantázianevei nagyon találóan és viccesen a skandináv viking mitológiához köthetőek.

”Fafner, Reidmar király legerősebb fia volt. Apja aranyból és csillogó drágakövekből épült kastélyát őrizte, akit eltett láb alól az arany utáni vágya miatt! Egy sárkányt tett a kincsei őrzőjévé és minden ember rettegett hatalmától.”


reidmar-small.jpg

A stockholmi cég a Reidmar  nevű erősítővel egy olyan piaci szegmensbe tört be vikinges lendülettel, melyet más cégek kisebb-nagyobb sikerrel már évek óta próbálnak kitölteni. Ez a  kis „süteményes doboz” lett az eredménye az elmúlt néhány év titkos agyalásának, mellyel az EBS fejlesztőmérnöke Mats KristoFferson  ismét bebizonyította, hogy a tőlük megszokott minőséget még egy relatívan pehely súlyú (3,2 kg), 250W-os D-Class erősítőbe is képes belezsúfolni. A fekete színű, viking motívumokkal és egy gravírozott logóval díszített alumínium tokozású erősítőt ”jazz bass” gombok és egy nagy, piros “power on” lámpa tesz még egyedibbé. A Reidmar hátlapján, XLR vonalkimenetet, hozzá tartozó földhurok és pre/post kapcsolót találunk, amivel eldönthetjük, hogy EQ-zott, vagy EQ-zatlan hangot küldjünk ki. A szokásos FX send és return aljzatok mellett egy plusz jack-es vonalkimenetet találunk, amely minden esetben EQ-zott hangot küld ki. Az otthoni gyakorláshoz hasznos fejhallgató csatlakozó is a hátlapon kapott helyet. A doboz oldalára pedig egy olyan masszív fület szereltek, amely az erősítő súlyának a többszörösét is elbírná.


reidmar2.jpg

Minden ”kezelőszervet” könnyen  megtalálunk az előlapon. Balról indulva a szokásos „karakter” kapcsolóval máris csinálhatunk egy modern, középszegényebb hangszínt, ha ezt szeretnénk. A „gain” potival passzív vagy aktív basszusgitárunk megfelelő jelszintjét állíthatjuk be, mellyet a mellete lévő kis leddel ellenőrizhetünk. Ezt követi a kompresszor a hozzá tartozó leddel, ami kellően gyors és nem túl erőszakos a legerősebb beállításnál sem. Mindemellett egy 3-sávos, fél-parametrikus EQ, állítható közép-frekvenciával és egy „bright” poti is található, ami a csilingelő magas frekvenciák emelésén kívül egy kellemes „Milleres” középvágást is létrehoz.

Ennek a “kis doboznak” a hangereje és a minősége megdöbbentő. Amíg nem hallottam, el sem hittem a az erről szóló híreszteléseket, hiszen a mai hangerőimádó világban 250W elsőre kevésnek tűnhet, de ez az erősítő bődületesen hangos még egy EBS Evolution 410 ládával is! Egy hihetetlenül természetes hangú és energikus dolgok hoztak létre ismét ezek az “őrült svédek” és emellett biztos vagyok abban is, hogy a Reidmar  kedvező ára (140.000.-Ft) és minősége miatt sokaknak lesz kedvelt erősítője hazánkban is!


reidmar3-small.jpg

Mindezen túl két dolgot, tippet, megemlítenék még. Az egyik, hogy az előfokot túlhajtjuk, ekkor rendhagyó módon a „gain” hasonlóan működik, mint más EBS-eken a „drive” funkció, hiszen egy ún. „soft clip” elektronikával rendelkezik, ami egy kellemes analóg torzítást tud produkálni. A másik pedig, hogy túlzott EQzás esetén (akár +15dB) előfordulhat egy más jellegű torzítás is, mert ilyenkor túlhajtódik a végfok elektronika is. Ilyenkor egyszerűen vegyük visszább a bemeneti gain-t és kompenzáljuk a hangerőveszteséget a „volume” gombbal.

A Reidmar megtalálható a hivatalos hazai EBS forgalmazó, a PMS Audio kínálatában.

 

Vígh Arnold