zenesz_logo.png



- BORBÉLY TAMÁS - A Hotone eddigi zászlóshajó multieffektjének, az Ampero-nak sikere után, kihozta trónkövetelő Ampero II Stomp multieffektjét.

Ez az új egység hárommagos DSP chippel, új AD/DA konverterekkel rendelkezik, melyek gyanúsan a jobb hangminőség irányába mutatnak. Az alábbiakban az objektív tények és a személyes, szubjektív tapasztalatok mellett több ponton összehasonlítjuk majd ezt az új verziót a korábbi, eredeti Ampero-val.

hotone ampero ii stomp 800x

 

Szolgáltatások

A Hotone Ampero II Stomp szélességét tekintve szinte fele akkora, mint elődje. Ez a „zsugorítás” azonban bizonyos kompromisszumokkal járt, történetesen egy lábkapcsoló, a beépített expression pedál, és a sztereó XLR kijárat itt nincsenek jelen, de ezzel nagyjából össze is foglaltuk az új modell összes „hátrányát” a korábbi verzióval szemben. Fontos itt megemlíteni, hogy természetesen lehetőség van a külső lábkapcsolóval, vagy egy külső expression pedállal való bővítésre. A Stomp név is arra utal, hogy ennél az új II-es verziónál a koncepció egy kispedállal összevethető, minimális méretű multieffekt megalkotása volt. Az előddel szembeni fent említett megvonások mellett azonban a be- és kimenetek (I/O) téren is tartalmaz új lehetőségeket. MIDI-vel nemcsak őt vezérelhetjük, hanem az Ampero II-vel is tudunk irányítani további külső eszközöket, illetve továbbítani tudjuk a MIDI jelet, ugyanis a MIDI In bemenet mellett helyet kapott egy MIDI Out/Thru kimenet is, ami az eszköz jobb oldalán került elhelyezésre. Ez a kis egység sztereó effekt looppal rendelkezik, melyhez TRS (sztereó jack) csatlakozó szükséges. Maga a bemenet is „megduplázódott”, így lehetőség adódik sztereó hangszerrel (pl.: billentyűs hangszerrel) való használatra, vagy az egység egy összetettebb pedálboard vége felé, az esetleges sztereó effektek részlegében való helyezésére.

Egyéb tekintetben a kezelőfelület változatlan maradt: a Master hangerő, és a Menu/Value potméterek mellett a kijelzőhöz kapcsolódó három potméter, és a lezáró biztonsági gomb ugyanott helyezkednek el, ahol a régi Ampero-n. Ugyanakkora, 4” méretű, színes LED kijelzője van, mint elődjének, bár az érintőképernyő funkció mintha itt gyorsabban reagálna, zökkenőmentesebb lenne a kezelése. Természetesen itt is lehetőség van a közvetlen fejhallgatóval történő használatra, és az AUX bemenet segítségével a külső hangforrásból érkező zene, vagy zenei alap lejátszására.

 Hotone Ampero II Stomp rear 800x

 

A pedál három lábkapcsolóval rendelkezik, de a funkcionalitást tekintve ez nem a klasszikus háromkapcsolós (Preset fel, Preset le, Ctrl/Tap) leosztást jelenti. A három lábkapcsoló ugyanis egy bankon belül három különböző preset (patch) elérését biztosítja, illetve átváltva Manual avagy Stomp módra bármilyen effektblokk ki- és bekapcsolására alkalmas. Ezt az átváltást a jobboldali lábkapcsoló hosszabban történő nyomva tartásával érhetjük el, a bankok között pedig két lábkapcsoló együttes megnyomásával tudunk navigálni (bank fel/ bank le). Véleményem szerint élő szituációban ez egy sokkal inkább felhasználóbarát megoldás, mint a fent említett klasszikus leosztás. A baloldali lábkapcsoló hosszas megnyomásával a hangolót, a középsővel pedig a loopert érhetjük el. Ezzel a kiosztással nagyon praktikusan oldották meg a legfontosabb funkciók elérését.

A menürendszer valamelyest átalakult, de megmaradt a nagyon szemléletes, egyértelmű, felület, melyet sokan megszerettek az Ampero-ban. Az effektlánc szerkesztéséhez ötletes segítség, hogy az egyes blokkokon belül az effekteket ésszerű módon tovább kategorizálták. Például a 87 erősítő modell nem ömlesztve van egy listában, hanem az alábbi címkék szerint vannak rendezve: Clean, Drive, Hi-gain, Bass, Power amp. Ugyanígy a drive blokknál, ahol az Overdrive, Distortion, Fuzz, Bass drive kategóriák mindegyikéhez egy-egy külön lista tartozik. Ez így leírva talán bonyolításnak hangozhat, de a felületen navigálva jelentősen meggyorsítja a dolgokat, ha célzottan tudunk keresgélni a lehetőségek közül.

tesztelés 850x

Tesztelés közben

 

Az Ampero II összesen 12 effektblokk egyidejű használatára nyújt lehetőséget, továbbá itt már párhuzamos effektutakat is létrehozhatunk. Jó hír lehet a gitárosoknak, hogy az Ampero II Stomp 8-in/8-out USB audio interfész funkciója segítségükre lehet, ha számítógéppel szeretnének otthon felvételt készíteni. Megoldható, hogy a monitorban effektezett jelet kapjunk, miközben a DAW felé „száraz” jelet küldünk, és a fordítottja is, effektezett jelet felvenni, miközben a monitor útban száraz jelet hallunk.

Természetesen ez az új verzió is támogatja az IR (Impulse Response) ládamodelleket, sőt kétszer akkora felbontású IR-ek kezelésére is képes, mint az előd (1024 pont helyett akár 2048 pontos felbontásúakra is). Mi több, a megnövekedett IR tárhely (10 IR helyett már 50 tároláságra képes) mellett beépített Celestion IR-eket is tartalmaz az egység, így akár a boltból hazavitt gyári példány is azonnal használható beépített IR ládamodellel, nem kell rá külsőt feltölteni. Ezen a ponton térjünk is át a fő kérdésre: hogyan is szól?

 return board en.800

 

Hangminőség

Az első szembetűnő, nagyobb változás a sima (IR mentes) ládaszimulációkkal kapcsolatban ért. Az Ampero II Stomp-ban ugyanis eléggé realisztikus élményt biztosítanak a saját ládamodellek is. A teszt során meglepő módon a klasszikus ládablokk elemei a beépített IR-rekkel összevethető hangminőséget, és játékérzetet produkáltak. Ez korábban nem volt jellemző. A ládamodelleknél több virtuális mikrofont is alkalmazhatunk, ezáltal több lehetőség nyílik a sound finomhangolására. Más effektblokkoknál is felfedezhető, hogy jobban paraméterezhetők az egyes effektek (pl. mélyebben bele lehet nyúlni egy-egy delay pedálba stb.), ezáltal minden flexibilisebben alakítható az egyéni igényekhez.

Tesztelés során, ahogyan egy számomra inspiráló preset kikeverésén dolgoztam, sokszor végletes eredményekbe is ütköztem, például az erősítőblokk tekergetésénél. A potméterek teljesen másképpen reagáltak más-más erősítők esetében, akárcsak az életben. Nagyon sok lehetőség van ebben a multieffektben, ezért nem szabad megijedni az esetleges „sarkos” eredményektől, hanem csakis a fülünkre hallgatva, a paramétereket bátran állítgatva kell keresgélni a számunkra egyre jobban tetsző beállítást. A régi Ampero-val kapcsolatban is nagyon pozitív élményem volt játékérzet tekintetében, nem volt ez másképpen az új II-es változattal sem.

loudster interface r

 

Összegzés, ajánlás

A Hotone Ampero II Stomp egy rendkívül kompakt, nagyobb pedálboardokba, további effektek közé jól integrálható, ugyanakkor önmagában is tengernyi lehetőséget rejtő multieffekt. Aki nem igényli a beépített expression pedált, a cél inkább a kisebb méret, esetleg csak szobai, vagy stúdió körülmények között használja a multieffektjét, annak egyértelműen ez a nyerő választás a kettő közül.  Felhasználóbarát kezelőfelülete, jól átlátható menüje alkalmassá teszi, akár első multieffektnek azoknak, akik eddig csak analóg eszközöket használtak.

Aki klasszikus, csöves erősítőt használ, annak is egy kiváló all-in-one tartalék, illetve póteszközt jelenthet, mert helyigénye szinte nulla és bizony csőhiba, vagy egyéb galiba esetén megmentheti a bulit. Természetesen a megfelelő módon kikevert hangszínekkel el is vihet a hátán egy bulit nemcsak, mint pót-, hanem mint főeszköz.

 

 

Technikai adatok

Tesztpéldány: Mezzoforte Hangszeráruház

Ár: 189.900 Ft
Hárommagos DSP chip, ESS Sabre AD/DA konverterek
Digitális jelfeldolgozás: 44,1 kHz /24 bit mélység
Frekvenciatartomány: 20Hz - 20kHz
Dinamikus tartomány: Max. 127dB (digitális-analóg)
Effektek: 460 db (beleértve a globális EQ-t)
Effekt blokkok száma: összesen 12 egyidejű effekt
Tárhely: 300 patch, 50 felhasználói IR hely
Effektblokkok: erősítőmodellek: 87 db, ládamodellek: 68 db, továbbá több, mint 180 féle effekt
Looper: sztereó, 60 másodperc hosszra képes
Bemenetek: 2 db 1/4-es (6,3 Jack) mono/sztereó bemenet, 1db 1/8"-os jack sztereó Aux In bemenet, 1db 1/4"-os (6,3 TRS Jack) külső lábkapcsoló bemenet (EXP/CTRL), Egy 1/4"-os (6,3 TRS jack) szimmetrikus sztereó effekt hurok bemenet
Kimenetek: 2 db 1/4″-es (6,3 Jack) szimmetrikus sztereó kimeneti aljzat, 1db 1/4″-es (6,3 Jack) szimmetrikus effekt hurok kimenet, Egy 1/8″ (3,5 jack) sztereó fejhallgató kimeneti aljzat
Kijelző: 4″-os, 800 x 480 színes érintőképernyő
USB-port: USB 2.0 Type-C port, támogatja az USB Audio 2.0-t.
IR-támogatás: 50 hely, 24 bites/44,1 kHz-es mono WAV fájlok formájában
20 klasszikus Celestion hangszóró IR-t tartalmaz
Midi: In, Out/Thru
Áramellátás: 9-18 V DC, 800mA (9V DC adapter tartozék)
Méretek: 185 mm x 145 mm x 58 mm
Súly: 1050 g

További részletek: Hotone Audio