zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Keyboardok
A digitális zongorák egyre inkább jelentenek valós alternatívát az otthoni zongorázáshoz, akármilyen szinten is, ez letagadhatatlan tény. Egy szépen berendezett nappaliban a zongora a nap nagyobb részében, mint bútordarab szerepel, így érthető, hogy érthető, hogy az esztétikus, klasszikus külső is

AP500_1_362x253.JPG

 

Az új Celviano AP-500 sem kivétel, a maga 53 kilogrammos súlyával, bár egy akusztikus pianínó vagy pláne zongora mellett még mindig néhánnyal kisebb súlycsoportban indulhatna. Az AP-500 súlya egyébként az állványzattal és pedálokkal együtt ennyi, így maga a hangszer még egyedül is megemelhető, bár azért az összerakás és a hangszer állványra emelése inkább kétemberes feladat. Miután ezzel a feladattal megbirkóztunk, láthattuk, hogy a fa keret és a borítás kidolgozása tényleg szép, a billentyűzet fölé csúszó fedéllel egy esztétikus hangszer állt előttünk, amely akármilyen környezetben jól mutat.

 

AP500_2.jpg

 

Persze azért engem inkább a hangszer maga érdekelt, így bekapcsolva rögtön elkezdtem játszani az első zongora hangszínen, majd meghallgattam a beépített demókat is. Az első benyomások egész jók voltak, a billentés és a hangszín is zongoraszerű, legalább egy osztályzattal magasabbra értékelném, mint a Privia sorozat idáig tesztelt modelljeit, pedig a maguk kategóriájában azok is tetszettek. A hangszóró rendszer nagyot szól és tisztán, a kétszer 30 W teljesítményt oldalanként kétutas rendszerrel oldották meg, a magas hangszórók 5 centiméter méretűek, és a billentyűzet felett találhatók, míg a 16 centis mélyhangszórók a hangszer alján, lefelé szólnak. A technikai paraméterek között az első szembeötlő a polifónia fok, a 128 egyidejűleg megszólaltatható hang a Celviano sorozatban újdonság, ez idáig ennek csak a felével rendelkezett a legnagyobb modell is.

 

A hangkeltő rendszer is új, az AIF (Acoustic & Intelligent Filtering), több dinamika layer-t és inteligens szűrést alkalmaz, amelynek az eredménye realisztikus sztereó zongorahangzás, akármilyen szélsőséges dinamikát alkalmazó játékmódnál is. A zongora hangszínek mellett természetesen mást is találunk a hangszerben. A hangszínekhez megfelelő effekt processzorok is tartoznak, ezek hatása sok esetben komolyan hozzájárul a jó hangképhez. Tizennégy hangszínt közvetlenül, dedikált gombbal érhetünk el. A tizenötödik gombra választhatunk a 20 variációs hangszín közül, illetve a General MIDI hangkészlete és a dobkészletek közül is. Így összesen 164 hangszín érhető el, amelyek közül vannak nagyon jók, és vannak, amelyek a MIDI file lejátszáshoz bizonyulhatnak hasznosnak. Két hangszínt nagyon egyszerűen használhatunk egymás felett (Layer) vagy a billentyűzeten szétosztva (Split).

    A hangszer MIDI és USB csatlakozással egyaránt el lett látva, és ez hasznosnak bizonyulhat, hiszen már meglévő MIDI-s hangszereinket is integrálhatjuk, de egyszerűen létesíthetünk számítógépes kapcsolatot is. A MIDI-t mindkét formában (hagyományos és USB csatlakozással) nem csak vezérlésre, de MIDI file és Song információ küldésére is használhatjuk. A hangszerben 10 memória hely áll rendelkezésre MIDI file dalokhoz és 5 saját rögzítésű dal is tárolható, de az SD kártya foglalat az egyszerre elérhető hangszerelések számát jelentősen kibővíti. A maximálisan egy gigabyte méretű kártyára akár több ezer dalt is rátölthetünk számítógépből. A MIDI és USB csatlakozókon kívül, 6.3-as jack csatlakozókkal, sztereó kimeneteket és bemeneteket találunk a hangszer alján. Mondjuk nem éppen a legkönnyebben elérhető helyen és legolvashatóbb felirattal, de ezt sem hiszem, hogy otthoni körülmények között túl sokszor kellene átzsinórozni. A Line In bemenet hasznos lehet külső berendezés (CD) vagy hangszer esetében, így ezek is megszólalhatnak a hangszer erősítő rendszerén. Fülhallgató csatlakozóból kettőt is kapunk, ezek mini jack formátumúak.   

    Az AP-500 háromkarakteres LED kijelzővel lett ellátva, így bizonyos funkció állítások esetében csak számokat, vagy kriptikus, hárombetűs üzenetet láthatunk, a felhasználói kézikönyvet nem árt a közelben tartani ilyen esetekre. Mindezzel együtt az alapkezelés eléggé magától érthető rendszerben lett megalkotva. Bizonyos szempontból kevesebb lehetőséget és ez által egyszerűbb kezelhetőséget éreztem, mint a komolyabb Privia modelleknél. Úgy gondolom, itt sokkal inkább a zongora funkciók kaptak elsőbbséget, és nem kellett a színpadi gyors hangszínváltás vagy stílusváltás lehetőségeire figyelni. Egyébként gyakorláshoz dobkíséretet, vagy akár komplett kísérő automatikát itt is elérhetünk. A beépített felvevővel két sávon rögzíthetjük az általunk játszott szólamokat, az egyik sávon lehet a kísérő automatika szólama is. A felvevő és lejátszó funkciók gyakorláshoz is jól használhatók, az egyik kéz szólamát hallgatva, mellé játszhatjuk például a másikat.

    Mindent egybevetve a Casio Celviano legújabb modellje, az AP-500 nem okozott csalódást. Árával az otthoni zongora kategóriában még mindig az egyik legolcsóbbnak mondható. Otthoni gyakorláshoz és játékhoz ideális lehet, egy gyengébb akusztikus pianinónál sokkal praktikusabb hangszert kapunk, amely nem igényel állandó hangolást, karbantartást. A fülhallgatós gyakorlás lehetősége hasznos lehet a családi béke és a szomszédokkal való jó viszony fenntartásában, a beépített kíséret és felvevő, pedig zeneszerzésnél, demó készítésnél is jó szolgálatot tehet. Egyébként megfelelő méretű stúdióban, vagy egy klub színpadán is el tudom képzelni a hangszert, előbbi esetben master billentyűzet funkciókat is elláthat, utóbbi esetben alternatívája lehet egy pianínónak. Érdemes kipróbálni, ha zongoravásárlás előtt állunk.  

Lippényi Gábor