zenesz_logo.png



Egy legenda újjászületése: a Gibson 2014-ben újra kiadja 1972-es Les Paul Recording modelljét.

 

Gibson-Les-Paul-Recording-II_700.jpg

 

 

 

A Les Paul Recording története még a 60-as évek végére nyúlik vissza, amikor a Norlin Industries – egy technológiában, zenében és sörfőzésben (!) érdekelt konglomerátum – felvásárolta a Gibsont. Ebben az időben a Gibson már bőven megalapozta hírnevét tömörtestű elektromos gitárjaival, de az új tulajdonosok további Les Paul változatokat kívántak piacra dobni.

 

Ekkor született a Les Paul Recording ötlete, ami akkoriban számos radikális újítást tartalmazott, és olyan lehetőségeket kínált – elsősorban stúdió körülmények között – a gitárosoknak, melyek korábban nem voltak ismertek.

 

A gitár nem volt igazi tömegsiker, mert bonyolult elektronikája miatt csak az újdonságokra nyitott zenészek használták. Maga Les Paul – aki amellett, hogy rendkívül sokoldalú feltaláló volt, korának kiváló jazz és country gitárosai közé tartozott – nagyon kedvelte és sokat használta ezt a hangszert. Halála után (2009) az általa használt 001-es sorszámú Recording modellt a Les Paul alapítvány árverésén 180 000.- dollárért értékesítették.

 

 

 

Pickups.jpgAz új Les Paul Recording – melyet az USA-ban kézzel készítenek és az ára a még elérhető kategóriába sorolja a hangszert – a legendás Les Paul Recording koncepció előtt kíván tisztelegni, miközben a cég lényeges módosításokat hajtott végre a gitáron. Az új modell egyesíti a Gibson legendás hangszínét, és könnyű „játszhatóságát” a mai elektronika lehetőségeivel, hogy a stúdiózenészek kezébe egy „álom hangszer” kerülhessen. A két LP Recording hangszedő széles frekvencia átvitelt, zajmentes működést biztosít. Kiváló minőségű Jensen impedancia váltó konvertálja a gitárjelet alacsony impedanciájú szimmetrikus jellé, hogy keverőhöz, vagy audió interfészen keresztül számítógéphez csatlakoztathassuk a gitárt, de választhatjuk a másik, High-Z (magas impedanciájú) kimenetet, amellyel gitárerősítőt tudunk meghajtani.

 

 

 

 

Hardware.jpg“Fat Tap” coil splitting (a humbucker hangszedőnek csak egy tekercse működik) kapcsolási lehetőség mindegyik hangszedőnél, fázisfordító kapcsoló, ground lift kapcsoló a nagy impedanciájú kimenethez, mindezek nagyban növelik a gitár használhatóságát.

Válogatott, első osztályú mahagóni nyak, első osztályú rózsafa fogólappal, Grover hangolókulcsok, Tune-o-matic húrláb, klasszikus Bigsby B-7 tremolós húrtartó – ami hosszabb hangkitartást tesz lehetővé – mind a felsőkategória irányába mutatnak.

A magasfényű nitrocellulóz lakkozáson átlátszó fa természetes szépsége, a több rétegben szegélyezett test és fej, a fejen lévő “Custom” stílusú félbevágott rombusz fejberakás, a kis gyöngyszerű, téglalapalakú pozíciójelölők teszik teljessé ezt a gyönyörű hangszert.

 

 

 

További jellemzők

 

 

Test és nyak

 

Test: könnyített tömör mahagóni test, első osztályú juhar tetővel, többrétegű szegélyezéssel

Nyak: ragasztott mahagóni nyak, ’60s Slim Taper™ profillal

Fogólap: rózsafa, 22 kriogén edzéssel kezelt érintővel

 

Szerelvények

 

Hangolókulcsok: legjobb minőségű Grover™ kulcsok, vese alakú gombokkal

Húrláb: Tune-o-matic

Húrtartó: Bigsby™ B-7 tremolós

Koptatólap és kontrol panel: többrétegű

Nyakmerevítő takarólap: hagyományos fekete-fehér, harang alakú lap, “Les Paul Recording” gravírozással

 

Tartozékok

 

Keménytok, nyakpálca állító csőkulcs, leírás, Limited Lifetime garancia, 24 órás Gibson Ügyfélszolgálat az év minden napján.

 

Ár: 2,799.-$-tól

 

 

 

 

 

 További információk: Gibson