zenesz_logo.png



Egy, a Zenész Magazin online felületén hamarosan induló érdekes sorozatra szeretnénk a figyelmeteket felhívni.

PRINT 700x.jpg

 

Egy hobbiból született hazai pedál manufaktúra az Echo Effects termékeit és történetét ismerhetitek meg egy remek hazai gitáros, Bécsy Bence ujjain, fülén és hangszerén keresztül. A sorozat igyekszik majd elegendő segítséget, illetve hangzó- és képi anyagot biztosítani ahhoz, hogy egyszerre nyerhessetek bepillantást Bence rock/blues/fúziós és jazz munkásságába valamint az effekt pedálok lelkivilágának minden apró rezdülésébe.

 

A sorozat első elemében egy rendkívül karakteres és meglehetősen ritka oktafuzz, a Fender Blender újraélesztett változatát ismerhetitek meg a riffeken keresztül.

 

Sorozatunkban igyekszünk majd tippeket adni a pedálok felhasználhatóságát illetően, valamint, hogy mit, hol és hogyan érdemes használni az effektláncban. A pedálok bemutatása mind zenei környezetben, mind funkcionalitását teljes körűen bemutatva próbál majd segítséget adni a döntéshez, miszerint: „Lehet majd ezzel zúzni?”

 

 

 

 

Bécsy Bence így mesélt a projektről: „Az utóbbi időben sok régi- és újvágású cuccal volt dolgom, többek közt az Echo Effects termékeivel is volt szerencsém közelebbről megismerkedni. Szerettem volna a klasszikus, tesztelős-csavargatós videók mellett olyan összetettebb soundokat is vázolni, amelyeknek alapja akár egy Echo pedál is lehet, mindezt friss zenei környezetekbe ágyazva.”

 

A sorozat 1. része  videóval, mához egy hétre április 15-én itt, a Zenész online felületén lesz látható.

 

https://www.facebook.com/becsyben
https://www.facebook.com/echoeffectspedals/