zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - A napjaink egyik leginvenciózusabb gitáros-énekese, Richie Kotzen 50. születésnapjára 50 korábban ki nem adott dalból készített tripla albumot.

 

rk 3798 700x.jpg

 Fotó: Sós Gábor

A gitáros, dalszerző, énekes, multi-instrumentalista rock and roll sztár, Richie Kotzen talán pályafutása legambiciózusabb projektjébe vágott bele, amikor elhatározta, hogy 50. születésnapjára megjelenteti 50 For 50 című albumát. A három lemezből álló, 50 új dalt tartalmazó kiadványt Kotzen saját Headroom-Inc. kiadója adta ki február 3-án. Ez Kotzen 22. szólóalbuma és egyértelműen bizonyítja, hogy tehetsége és kreativitása az évek során csak még tovább fejlődött. Az 50 szám a legtöbb zenész számára egy életműnek számít, de Kotzen olyan nyilvánvaló könnyedséggel vette fel az 50 új dalt, ami ismételten csak kiemelkedő tehetségét mutatja.

„Az 50 dalos album ötlete még valamikor a múlt évben jött, amikor éppen turnéztam” – írta Kotzen egy sajtóközleményben. „Befejeztem egy szokásos, 10-12 számot tartalmazó albumot, és készültem a 2020-as megjelenésére. Később valahol felfedeztem néhány kész dalt, melyek valamilyen okból soha nem kerültek kiadásra. Ezek mellett még előkerült egy csomó olyan anyag, melyek az elkészülés különböző fázisában voltak. Néhány számban megvolt a dob, a basszus és a zongora, de ének nélkül, más dalokban csak egy basszus ötlet volt kész és az ének dallam, és így tovább. Elhatároztam, hogy a nyarat és az őszt a stúdióban töltöm, és majd kiderül, ezekből az ötletekből mennyit tudok befejezni.”  

 

 

A Devil’s Hand című dalhoz készült klip Richie Kotzen rendezői debütálása is egyben. A videóban egy lecsúszott zenészt alakít, aki valamikor jobb napokat látott. Érdemes végig nézni a több mint nyolcperces videót, mert az ötödik perc végétől egy ritka bravúros és ízes szólóban teljesedik ki.

Amikor arról kérdezik, hogy kik voltak hatással zenéjére, a gitárosok közül Eddie Van Halen, Steve Vai és Steve Morse nevét említi, majd Rod Stewart, Stevie Wonder, George Benson és Paul Rodgers (Bad Company) neve kerül szóba, ha az énekesekről kérdezik. „De az az énekes, aki mindent megváltoztatott számomra Terence Trent D’Arby volt. Amikor meghallottam „Introducing the Hard Line According to Terence Trent D’Arby” című albumát 1987-ben, megőrültem érte, állandóan ezt hallgattam.

 

winery_700.jpg

 The Winery Dogs

Most, hogy az 50 For 50 elkészült Kotzen reméli, hogy elkezdhetnek Billy Sheehan basszerossal és Mike Portnoy dobossal a The Winery Dogs új albumán dolgozni. Egyelőre azonban az 50 For 50 projekt turnéjára koncentrál, ami június közepén indul Amerikában és Európában folytatódik. Amikor arról kérdezik, mit fog játszani a turnén, így válaszol: „Istenem, hol is kezdjem? Annyi az anyag… de biztos, hogy az új lemezről is játszom dalokat, keverve a rajongók által már ismert számokkal”. Még az is lehet, hogy néhány olyan Poison dal is elhangzik, amiben Kotzen is szerző volt, így pl. a Stand. „Utolsó turnémon a Stand végig a műsor része volt” – magyarázza. „Minden este eljátszottuk és a tömeg velünk énekelte."

És ez így volt a tavalyi Barba Negra koncerten is, ahogyan az alábbi videó – köszönet 75thecult-nak – tanúsítja.

 


Szeptemberben Richie Kotzen ismét ellátogat Budapestre, az Akvárium Nagy Hallban koncertezik, szeptember 8-án.

https://akvariumklub.hu/programok/richie-kotzen-50