zenesz_logo.png



- SZOBOSZLAY ZOLTÁN - Lassan két évtizednyi múlttal a háta mögött a Hősök, mára a hazai hiphop kultúra egyik legmeghatározóbb és sokoldalúbb zenekarává nőtte ki magát.

 

DSC02345_700x.jpg

 

Fotó: Balassy Zsolt

 

Számos album, közreműködés, fesztivál szereplés, teltházas koncert, illetve zenei kaland után a hiphop feltétel nélküli szeretete hajtja a mai napig a Veszprémből és Pétfürdőről indult kollektívát. Az induló tavaszi koncertszezon közeledtével ültünk le beszélgetni, múltról és jövőről Baranyai Eckü Dániellel.

 

 

Közel 20 év zenélés után, mit tartasz a legfontosabbnak, ha a hiphop kultúrára gondolsz?

Ebben nőttünk fel, baromi sok emléket adott. Volt egyfajta mozgalmi háttér: kevés tematikus rap buli, nagy részére vonattal jártak a magunkfajta vidékiek. Ismertük a szegedieket, a miskolciakat, a dunaújvárosiakat, a pécsieket, és a budapestieket egyaránt. Bandázás volt, tudtuk, ki hallgat hasonló zenéket. Lezser cucc, bő gatya és póló, fordított baseball sapka: ő „rappes” volt, az tuti. Az információ lassan terjedt. Képesek voltunk heteket várni egy-egy Ice-T vagy Gang Starr lemez megjelenése előtt. Másoltuk őket kazettán. Koncertekre pénzt gyűjtöttünk. Végig kellett járni a ranglétrát. De semmire nem cserélhető élményeket kaptunk tinédzserként hódolva a műfajnak, mely kitöltötte a mindennapokat. Írtuk a szövegeket, blacbook-okba rajzoltunk és bandáztunk. Nem csináltunk semmi rosszat, ez egy baromi jó közösségi élmény volt. És mivel iskolába jártunk, volt is rá időnk.

 

 

H_700x.jpg

 

 

A hiphop, mint műfaj és életforma hatalmas változásokon ment át a 90-es évekhez képest, mind globálisan, mind idehaza. Régen, eredendően földalatti, szókimondó és periférikus irányzat volt, amolyan mostohagyerek, ez mára eléggé megváltozott. Hogy látod, zenei evolúció, vagy a globális piac hatása és szelídítése, ami a legnépszerűbb könnyűzenei irányzattok közé emelte?

 

Én végignéztem itthonról, hogy kint milyen népszerű lett, s beigazolódott, hogy pár év késéssel Magyarországon is végbement a felfutása, de nyilván nem teljesen hittem ezt el akkor. A Myspace/YouTube/Facebook térhódítása igen rápakolt, na meg az, hogy ki voltak égve a rossz poptól az emberek és szükség volt a rap zenékre, ami belemászott az emberek arcába – persze nem negatív értelemben. Egyszerű, hangzatos üzenetekkel, érzelemkifejezéssel és könnyű refrénekkel persze nem nehéz. Manapság két-három éves ciklusokat észlelek, ennyi idő alatt változnak trendek és uralkodó stílusok. A hiphop amúgy kissé felszínes lett, a nagy megfejtések ideje picit lejárt, a gondolkodós dalok létjogosultsága másodlagos.

 

 

 DSC02537_700x.jpg

 

Fotó: Balassy Zsolt


Él még a régi rajongóitokban az underground vs mainstream ellentét? Netán természetes számukra is, hogy bőven túl vagytok már 4-5 sávos, old school, USA standardok „másolásán” és zeneileg szélesre nyílt a Hősök ollója is. 


A régi rajongókban él még, de a többség elfogadta, hogy mindenevők vagyunk. Ez egy 18 éve létező együttes, nem tudunk olyan dalokat csinálni, mint a kezdetekkor. Eladtuk magunkat, meg a régi Hősök jobb volt. Ezt tizenéve mondogatják, de közben csak arról van szó, hogy új ízeket akartunk kipróbálni. És bizony finomak az újdonságok. Nem úgy akarjuk élni az életünket, mint huszonévesen, ezáltal a zenénk sem teljesen olyan. Sok komment egyébként full nem építő jellegű kritikát fogalmaz meg, nem a rímekkel vagy a stílussal van baja, egyszerűen rosszindulatú. Ezeket mára tök szépen le tudjuk szűrni, és nem veszik el a kedvünket. Régebben azért ez nem volt mindig így.

 

 

H_élő 700.jpg

 

 

Amióta komplett zenekar áll mögöttetek, mennyiben változott a dal- és zeneszerzői metódus nálatok?

A dalszerzés továbbra is nagyrészt produceri munkában zajlik, házi stúdiókban. Mr. Joeker, azaz Komjáti Ádám Hősök alapító tag írja továbbra is a zenei alapok oroszlánrészét. Ha kell valami plusz hangszer, akkor a basszusgitárosunk Kéri Kolos kreatív ötletei jönnek, ő hangszerelget és kottázik ilyenkor specifikusan.

 

Az M2 Petőfi TV Akusztik szereplés, illetve az Ákos féle „Ikon” újraértelmezés után mennyire volt érezhető anno, a rádiók és a hiphopon túli körök növekvő figyelme, pontosabban mennyire nyíltak meg a kapuk az országos, széleskörű ismeretség felé? Kellett a zenekari felállás ehhez, vagy egyszerűen beérett a sokévnyi munka? 


A zenekari felállás nagyon kellett, hatalmas előrelépés volt: fejlődésben, rutinban, összeszokottságban és a rendszerességben. Az első Akusztik felvétel 2011-ben szintén mérföldkő volt. Akkoriban nem mindenki mehetett a rádióba, plusz igen sok emberhez eljutottunk. Hangszeres felvételünket akkor hallották a legtöbben. A Szimfonikon való szereplés és az Ákos feldolgozás szintén baromi sokat lendített. Emlékszem a magyar MTV-n ment a Szó fel 2. klipje ezzel párhuzamosan meg rotációban játszotta a Petőfi a Kisembert meg az Ikont. Ekkor lendült meg kicsit jobban a szekerünk.

 

 

H élő_2_700.jpg

 

 

A Hősök által képviselt stílus/flow, főváros centrikus, netán vidéken erősebb a bázisotok a mai napig?

 

Nekünk a vidéki bázisunk erősebb, talán jobban érvényesül a zenénk kevésbé szofisztikált környezetben. Mikor az OSG rendezvények a fénykorukat élték, mindig kiemelt volt a fellépésünk, de azért is tudott az lenni, mert arra rengeteg vidéken élő rap és extrémsport hallgató jött fel. Amúgy mostanság stagnálgat a bázisunk. Nyilván nagyobb lett a merítés, baromi sok új arc nyomja a rapet, s nem mindig tudjuk igazán elkapni a fiatalok ízlését. Plusz eléggé megváltoztak a rendezvények, a szórakozási szokások. De ha koncertidőszakban eljutunk kisebb-nagyobb településekre az országban, még mindig elég nagy közönség kíváncsi ránk.

 

Fesztivál nagyszínpad, vagy kis underground klub? Melyik áll közelebb szívedhez? 


Régebben utóbbi nyert inkább. De télen nem annyira szeretek turnézni-utazgatni, meg úgy látom, az emberek is kevésbé mozdulnak be. Fesztiválból meg egyre több lett s egyre jobbak lettek. 2019-ben kapásból vagy tíz kedvencet mondanék, erre azért 4-5 éve nem volt még példa.

 

 

H élő_3_700x.jpg

 

 

Szövegcentrikus műfaj révén, ejtsünk néhány szót a dalszövegek szerepéről, súlyáról. A hiphop gyökerei erős társadalom és rendszerkritikai mondandóval bírtak, így adja magát a kérdés, akartok még nevelni, irányt mutatni, avagy a szórakoztatás és az élet, ami inkább inspirál benneteket?

 

Ez egy nagyon jó kérdés. A szövegek mindig fontosak lesznek, de átbillent némileg a hangsúly. A fiatal hallgatók karaktert, azonosulási pontot és pacekot keresnek egy-egy előadóban. A tartalom vagy az üzenet nem elsődleges. Én hallgattam úgy zenét, hogy fingom nem volt, hogy néz ki, aki nyomja, nem tudtam hozzá semmit társítani, ma már ez elképzelhetetlen. A nevelés és az üzenet számomra elsők közt szerepel. Írtunk már közel 150 Hősök dalt, ezek között tényleg van mindenféle. Ami nekem fontos és objektíve jó, az nem mindig a nagyközönség ízlésével kompatibilis. S mivel elég sok hatás ér minket, nem is tudunk csak egyfélét csinálni. Sok az életigenlő, pozitív tartalmú dal, de alapvetően éljük és szeretjük ezt az attitűdöt. Az embereknek szükségük is van rá.

 

 

Hosok_2018_live_02_700X.jpg

 

Fotó: Kovács Bálint

 

A csapat idei tervei? Megjelenések, koncertek, közös munka?

 

Alkotói szempontból nagyon erős év elé nézünk. Tavaly óta az új dalokba bevontuk az énekesnőnket Annát is elég intenzíven. Márciusban lesz egy mini album, aztán havonta új zene. Ezt szeretnénk tartani, van most mondanivaló bőséggel. Lesz közös dalunk Siska Finuccsi vagy Fluor barátunk készülő lemezén. Csináltunk közös dalt a ByeAlex-szel, de lesz Slow Village és Halott pénz kollaboráció is. Jó széles spektrum ezt, szeretjük.

 

Hősök Facebook