zenesz_logo.png



- SZOBOSZLAY ZOLTÁN - Dalaik gyakran csendülnek fel a hazai rádiók frekvenciáin, és talán nincs olyan ember, aki ne hallotta volna még az éterből a „Fogd meg, tedd fel, hogy süssön az a nap!” kezdetű sort a zenekar – talán legnépszerűbb – „Süssön” című dalából.

PD 700x.jpg

 

 

Több mint fél évtizedes múlttal a háta mögött, legkevésbé nevezhető „kezdő” zenekarnak a 2013-ban alakult Patikadomb. A zenekar akusztikus feldolgozásai szintén nagyon népszerűek a YouTube-on, ahogy koncertek szempontjából is aktív bandáról beszélhetünk. Dobos Gábor gitárost kérdeztük miként mennek a dolgaik mostanság és mik a közeljövő tervei.

 

Közel 6 év, illetve számos megjelenés után, hogy érzitek, mennyire sikerült a zenekart az országos, könnyűzenei „köztudatba” muzsikálni?

 

Azzal szoktuk nyugtatni magunkat, hogy a banda csak Tomi belépése óta – 2014 eleje – létezik és így csak 4 évesek vagyunk!  Komolyra fordítva a szót, olykor meglepő, hogy néhány vidéki helyszínen mennyire ismerik például a dalszövegeinket, vagy, ha valakinek megmutatunk egy-egy dalt, és rávágja, hogy „Ja, ezt ismerem!”, de még nagyon messze van a tényleges, országos ismertség, még úgy is, hogy 2018 elején a Dal című műsorban is megmutathattuk magunkat.

 

Kik a Patika fő célcsoportjai? Miként látjátok, széles körből épül fel a közönségetek, avagy jobbára a fiatalabb korosztály ismer bennetek?

 

Sosem volt igazán megjelölt célcsoportunk. Bárkinél is találjon be a zenekar, bárki is interpretálja, amit hall tőlünk, minket értelemszerűen örömmel tölt el. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy a hozzánk hasonló, fiatal felnőtt és egyetemista korban lévő hallgatók lesznek a leginkább vevők ránk, de idősebbek és fiatalabbak is vannak. A csalódás és az öröm sem korfüggő.

 

 

PD_2_700x.jpg

 

Fotó: Vágó Csaba

 

A Dal 2018-ban való szereplésetek esetén, mi volt a fő motiváció? A szélesebb ismeretség, vagy kalandnak fogtátok fel az egészet, amolyan „próba, szerencse” módjára.

 

Végső soron semmi veszíteni valója sincs egy produkciónak az ilyen jellegű műsorokba való nevezéssel. Ha bekerül a zenekar az egy jó lehetőség, hogy megmutasd magad egy olyan fórumon, ami garantáltan sok embert vonz, ha pedig nem kerülsz be, minden megy tovább a saját medrében, ahogy addig is. Akkortájt pont készen voltunk a „Jó szelet!” című dallal, és mivel ilyet még sosem csináltunk előtte, gondoltunk, miért is ne.

 

Számos, főleg több éve a pályán levő zenekar belekóstol angol nyelvű dalokba is. Ti továbbra sem tervezitek? (Korábban elzárkóztak ettől – a szerk.)

 

Továbbra sem. A magyar nyelvű zenei kultúra mindig is a szívügyünk marad. Ez az anyanyelvünk és sajnos kevés igazán szép, vagy mély szerzemény szólal meg rajta, pedig ennél nincs is alkalmasabb nyelv erre a bolygón. Persze semmi küldetéstudat nincs bennünk ez irányban, csak imádjuk „használni”. Nagyon kényesek vagyunk a szövegeinkre és talán a szövegvilágunk határoz meg minket a legjobban.

 

Az előző kérdés után adja magát a következő. A dal- és szövegírás nálatok deklaráltan magyarul működik, így tudjátok leginkább átadni a mondandót?

 

Természetesen! Magyarul gondolkodunk, tehát magyarul írunk. Persze van, hogy csak halandzsaszöveg van egy dalhoz, amit később át kell írnunk.

 

Az elektronikus hangzás mennyire van képben jelenleg a zenekar repertoárjában? A „Süssön” esetében szerintetek ez is közrejátszott a nóta rádiós sikerében?

 

A jelenlegi repertoárban természetesen elég fajsúlyosan jelen van, köszönhetően a régi daloknak is. Persze teljesen sosem fog eltűnni, de mindenképpen kicsit a háttérbe szorul majd. Legalábbis mindig ezt mondjuk, aztán majd meglátjuk. Ez a fúziós jelleg, a hangszeres és az elektronikus elemek hangsúlyosságának váltakozásával valószínűleg mindig vonzó lesz számunkra.

 

A Süssönön sokat gondolkodtunk és nem tartjuk kizártnak, hogy akkor is működne, ha teljesen hangszeres lenne. Szerintünk egy dal arcát főleg a dallam és a szöveg határozza meg, így az, hogy ezek mögött milyen eszközökön keresztül szólal meg a zene, talán nem is számít annyira.

 

 

 

 

Milyen irányból érkeztetek a zenei pályára, kik és mik határozták meg a napjainkra kialakult zenei ízlésetek?

 

Főleg autodidakta módon okította magát mindenki, de Gyulának van zeneiskolás múltja is. A motiváció egyszerű volt: a zenén kívül nem igazán érdekelt semmi más már akkor sem minket. Tomi egyébként számtalan zenekarban dobolt és gitározott, míg én és Gyula együtt próbálkoztunk már gimi alatt is. Ahogy annak lennie kell, a nu-metaltól kezdve a deszkás, pop-punkon át a különböző alternatív zenekarokig minden időszakosan menő banda hatással volt ránk.

 

A közeljövő tervei? Megjelenések, koncertek, esetleges közös dal és társai?

 

Itt az ideje egy több dalos hanganyag elkészülésének végre, hiszen az első EP, a „Nefelejcsutca” január végén lesz 5 éves! E mellett szeretnénk végig játszani a tavaszt és nyarat is, immáron négyen, Pap Atival kiegészülve a basszusgitáros poszton. Mi írtuk az idei Közgáz Gólyabál Himnuszát, ami nagyon fontos számunkra, hiszen egyrészt nagy megtiszteltetés, másrészt A Dal 2018 óta nem jöttünk ki új számmal.

 

https://www.facebook.com/Patikadomb/

 

Az interjú a Zenész Magazin 211. számában jelent meg.