zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - Megjelent a koncertezésre született Yamaha MODX sorozat, a felsőkategóriás Montage szintetizátorok a középkategóriás változata, kevés kompromisszummal.

Szeptemberben mutatták be a Yamaha új, FM szintézist (is) használó szintetizátor családját amely a MODX nevet kapta. Három modellből áll, ezek billentyűzet méretben különböznek egymástól. A legnagyobb MODX8 modell esetében kalapácsmechanikás 88 billentyűt kapunk, míg a kisebb, MODX7 és MODX6 modellek, kitalálhatóan hat illetve öt oktávos szintetizátor billentyűzettel rendelkeznek, minden más paraméterben megegyezőek a tulajdonságaik. Mivel a szintetizátorok nevének hivatalos kiejtése betűk szerint történik (M-O-D-X) így a MODX7 nevének kimondása esetében a DX7 név is elhangzik, és ez talán nem véletlen.

 

yamaha modx 700x.jpg

 

A felsőkategóriás Yamaha szintetizátoroknak már jó ideje mindig volt elérhetőbb árú kisebb testvére, a Motif esetében az MO sorozat volt ez. Idáig általában elég sok területen kevesebbet tudtak ezek a hangszerek. A Montage és az MODX esetében most úgy érzem, hogy sok szempontból közelebb került ez a két kategória.

Mivel minden hasonlóságot talán felesleges lenne leírni, így ajánlom a Zenészmagazin hasábjain múlt év márciusában megjelent elég részletes teszt elolvasását. Akinek megvan, a feltehetőleg féltve őrzött nyomtatott változat, az fellapozhatja azt, de az online felületen is könnyen megtalálható a digitális változat. (http://www.zeneszmagazin.hu/yamaha+montage+8+teszt.html)

 

modx8-controls_700x.jpg

 Nagyításhoz klikk a képre!


Mindenesetre a leglényegesebb hír az, hogy hangszínek szempontjából gyakorlatilag ugyanazt a hangkészletet kapta meg az MODX, mint a Montage. A hangszerek egyik szintézis  formája a  minta alapú  AMW2, ezekhez ugyanaz az 5,67 GB méretű mintakészlet tartozik, nagyon jó zongorákkal, szimfonikus hangszerekkel és sok minden egyébbel. A másik szintézis forma a 8 operátorral működő FM-X, ez is teljesen megegyező, a két szintézis formát a Motion Control Synthesis Engine kapcsolja össze, összesen nyolc összetevőt lehet így használni. Mindkét családban gyakorlatilag minden hangszín performance módban van, a szóló hangszerek esetében ez lehetőséget ad arra, hogy más mikrofonozású, vagy effektezésű minták között válasszunk. Egy ponton van különbség a két család között, ez pedig az úgynevezett zökkenőmentes hangszín váltás (Seamless switching). Ez a technológia lehetővé teszi, hogy egy új hangszín behívásakor a még éppen megszólaló hangok ne legyenek durván elvágva, hanem lecsengésük végéig szóljanak, a már megszólaló új hangszínű hangok mellett is. A Montage esetében 8 összetevőt használó Performance hangszínekkel is működik ez a dolog a MODX esetében ez 4 összetevős Performance hangszínekre van korlátozva.

 

modx7_700x.jpg
Yamaha MODX7

A gyári hangszín készlet száma még egy kicsivel nagyobb is lett, a MODX esetében ez nagyjából 2000, a Montage készlete talán százzal kevesebb. Viszont a flash memória, amiben saját hullámformákat tárolhatunk az AMW2 szintézishez a MODX családban csak 1 GB méretű, míg a Montage esetében ez 1,75 GB. A hangrendszer másik különbsége az FM szintézis polifónia foka. A MODX „csak“ 64 hangot képes megszólaltatni egyidejűleg ebben szintézis formában, míg a Montage dupla ennyire képes. Az AMW2 szintézis polifónia foka egyébként mindkét családban 128.

 

Yamaha-MODX6-Super-Knob_700.jpg

 SuperKnob

A Montage egyik nagy újdonsága a SuperKnob funkció volt, ez ugyanúgy megtalálható a MODX sorozatban is. A nagy, világító tekerő gombbal egyszerre sok paramétert lehet módosítani, ráadásul akár különböző intenzitással és polaritással. Ezzel nagyon komoly szűréseket, átúszásokat lehet élőben megvalósítani, és ezt a funkciót akár pedálra is kirakhatjuk. A többi kontroller esetében már tapasztalhatunk spórolást, a Montage hangszerekben nyolc fader és ugyanennyi potméter állt rendelkezésre, a MODX csak fele ennyivel rendelkezik mindkettőből, ráadásul itt a kontrollerek melletti, illetve körüli LED visszajelzést sem kapjuk meg. A kontrollereken kívül kezelő gombokból is kevesebb van, és például Ribbon Controllert sem kapunk. Ezeknek elmaradása miatt viszont az MODX8 és MODX7 esetében egy jól kihasználható felület marad a hangszer jobb oldalán, akár laptopot, de tabletet biztosan tarthatunk itt.

 

MODX8-rear_698x.jpg

 

Hardver szinten az első nagy különbség a billentyűzet. A Montage 6 és Montage 7 modellek FSX billentyűzetet használtak, a MODX6 és MODX7 modellek sima félsúlyozott billentyűzettel rendelkeznek. Persze ezek is bőven alkalmasak átlag szintetizátor játékhoz. A Montage 8 billentyűzete egy tényleg kiváló, úgynevezett Balanced Hammer Effect keyboard volt, a MODX8 egy úgynevezett GHS billentyűzetet kapott. A neten látható videók tanúsága szerint azért ezen is meglehetősen jól lehet zongorázni. Hiányzik a billentyűzetekből az aftertouch, ez komolyabb szintetizátor hangoknál azért hátrány lehet, elvesztünk egy kifejezési eszközt.

modx8_rear_700x.png

A Montage család modelljei teljes fém házat kaptak, míg a MODX család műanyag házzal rendelkezik, bár ez is igen masszív benyomást kelt. Ezen különbségeknek van viszont egy kedvező hatásuk: a MODX hangszerek súlya radikálisan kisebb. A Montage 8 29 kilogrammos súlyához képest a MODX8 csak 13,8 kilogrammot nyom, és hasonló arányban vannak a családok kisebb modelljei is. Aki már cipelt fel keménytokban egy közel 30 kilós hangszert egy magasabb lépcsőn, az tudja ezt értékelni. A következő különbség az audió kimenetek száma és minősége. A Montage két pár szimmetrikus kimenettel rendelkezik, míg a MODX egy pár aszimmetrikussal. Szimmetrikus kimenettel nagyobb távolságra is tudjuk a vinni a hangszer jelét veszteség nélkül. Aszimmetrikus kimenetnél ehhez D-boxot kell használnunk. A MODX külső táppal működik, ez persze színpadi körülmények között kevésbé biztonságos, de mondjuk egy komolyabb táp probléma így költséges javítás nélkül is megoldható a külső táp cseréjével. Egy fontos hardver megegyezőség a kijelző mérete. A MODX ugyanazt az érintésérzékeny, 7 inch méretű színes kijelzőt kapta, mint a Montage. Korábban az olcsóbb MO modellek esetében ez például nem így volt. A nagy érintésérzékeny kijelző miatt egyébként kevésbé érezni a kevesebb kontroller és kezelő gomb tényét.

 

 

Mindent összevetve a MODX szintetizátorok esetében elég kevés területen éreztem spórolást, egy koncertezésre igazán alkalmas hangszercsalád jelent meg, a könnyebb hordozhatóság sokszor fontos érv lehet. De az egyik, talán legfontosabb dolog a végére maradt. A MODX hangszerek nagyjából fele annyiba kerülnek mint a hasonló méretű Montage modellek. Így olyanok számára is elérhetőbb közelségbe került ez az új technológia, akik számára idáig ez csak álom lehetett. 

Specifikáció és ár: a hazai hivatalos Yamaha márkakereskedőknél.