zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Technika
A téli NAMM Show óta hivatalosan is megjelentek az Ibanez AZ modellek, hogy elkápráztassák a gitárosokat csúcskategóriás jellemzőikkel és klasszikus esztétikájukkal.

 

Ibanez-AZ-series-group700x.jpg

 

 

Az Ibanez 2017 folyamán folyamatosan lebegtette az új AZ sorozat megjelenésének hírét, sőt a szemfülesebb rajongók prototípusokat is láthattak színpadon olyan hírességek kezében, mint a Polyphia gitárosai, vagy a német virtuóz, Martin Miller. Az, hogy ilyen szintű gitárosokat bevontak a közös fejlesztésbe jelezte, hogy az Ibanez olyan új sorozaton dolgozik, ami a legmagasabb igényekkel rendelkező profikat célozza meg. Úgy tűnik, hogy a gyártó célja nem más volt, mint butik stílusú „Super Strat” gitárokat készíteni, de nagy volumenben, sorozatgyártásban. Azzal a komoly múlttal és háttérrel, amivel a japán cég rendelkezik a felső kategóriás gitárok gyártása terén, pontosan tudják, hogyan kell ilyen gitárokat építeni. A megjelenés óta tapasztalt visszhangok is arra utalnak, hogy 2018-ban ezek a gitárok a legkeresettebb modellek közé fognak tartozni.

 

Nézzük a közös jellemzőket!


Mindegyik AZ sorozatú gitár hőkezelt juharfa nyakkal és fogólappal készül, rozsdamentes acél Jumbo érintőkkel. A hőkezelést lakkozás előtt csinálják, ettől a fa még szárazabb, stabilabb lesz a legkülönbözőbb környezeti körülmények között is, ugyanakkor megnövekszik a hangszer hangkitartása. A nyakat olajjal is  kezelték, amitől a gitár egy jól bejátszott hangszer érzetét kelti. A játékkényelem növelése érdekében a fogólap szélét enyhén lekerekítették. Ezeket az eljárásokat általában butik-jellegű gitárokon szokták csak alkalmazni.

 

 

631_resize.jpg 633_resize.jpg

 

 

Az Alnico-5 mágneses Seymour Duncan® Hyperion™ hangszedők a mély és magas frekvenciák kiegyenlített arányát biztosítják, torzított hangoknál is megőrzik az eredeti hang tisztaságát, a pengetés dinamikáját, és jó barátságban vannak a különböző effekt pedálokkal. Mindegyik AZ sorozatú gitáron megtalálható a Dyna-MIX 9, vagy  Dyna-MIX 10 kapcsolási rendszer, ami jelentősen növeli a pickup variációk számát.

 

Az Ibanez AZ sorozatának modelljein kivétel nélkül a legjobb minőségű hangszerfák kombinációit alkalmazták a test és a tetőlap, a nyak és a fogólap  anyagaként. Ezek az anyagok és a vintage stílusú fej jól megkülönböztetik ezeket a gitárokat az Ibanez más felsőkategóriás modelljeitől. 

 

 

 

AZ 242 tsg_300x.jpg

Ibanez AZ242F TSG


A két humbuckeres amerikai hárs testű gitárra lángolt juharfa tető került, ami gyönyörű, színátmenetes Tequila Sunrise Gradation fényezést kapott, erre utal a TSG típusjel. A nyak, ahogy a sorozat minden gitárjánál, itt is hőkezelt juharfa, ahogyan a fogólap is, melyen 24 rozsdamentes Jumbo érintőt találunk. A nyak oldalán fluoreszkáló pozíciójelölőket helyeztek el. A gitárra Gotoh® MAGNUM LOCK húrgépeket, tremolós Gotoh® T1502 húrlábat szereltek.

 

A két Seymour Duncan® Hyperion™ passzív humbuckert egy hangerő, egy hangszín gombbal és az ötállású pickup-váltóval kezelhetjük. Az így kapott öt variáció a dyna-MIX 10 rendszernek köszönhetően Tap módban – amit egy apró Alter kapcsolóval aktiválhatunk – további 5 variációval bővül. Ebben az állásban akár tökéletes single-coil hangzást is kaphatunk, annak ellenére, hogy két humbucker dolgozik a gitáron.

 

A Super All Access nyakillesztés – ami egyébként az összes AZ sorozatú gitár sajátja – rendkívül kényelmessé teszi a játékot a felső fekvésekben. Lényege, hogy egy homorú ívvel megnövelték a test és nyak közötti illesztési felületet, ami a rezonanciára és a hangkitartásra is jótékony hatással van.   

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

 

 

 

ibanez-az242bc-det_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ242BC DET


Ez a gitár is az AZ sorozat két humbuckeres modelljeinek sorát gyarapítja, de annyiban eltér a AZ242F TSG-től, hogy esetében az amerikai hársfa testre bocote (mexikói rózsafa) tető került. A bocote tömör szerkezete miatt nagyszerű hangkitartással és gyors felfutással rendelkező hangszerfa. Az egzotikus bocote tető Deep Espresso Burst fényezést kapott.

 

Egyéb jellemzőiben megegyezik az AZ242F TSG-vel, és a két hangszer ára is ugyanannyi.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

ibanez-az224f-btb_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ224F BTB


A 224F BTB modell pickup konfigurációja HSS, vagyis a húrlábnál egy Seymour Duncan® Hyperion humbucker, középen és a nyaknál pedig egy-egy Seymour Duncan® Hyperion single-coil továbbítja a jelet. A test anyagát ennél a gitárnál is amerikai hársfa adja, lángolt juharfa tetővel. A nyak anyaga itt is hőkezelt juharfa, amire hőkezelt juharfa fogólapot ragasztottak. Ahogyan a típusjelzés is utal rá, ezt a hangszert – bár menzúrája a többi modelléhez hasonlóan 648 mm-es – 22 érintővel látták el.

 

Az elektronika annyiban más, mint a két humbuckeres Ibanez AZ gitároknál, hogy itt a HSS pickup kiosztás miatt a dyna-MIX 9 rendszer kilencféle pickup variációt tesz lehetővé. Ezek között olyan is található, melynél a két single-coil pickup sorba kötésével egy humbucker hangszedő hangját szimulálhatjuk.

 

A Brown Topaz Burnst lakkozáson gyönyörűen átlátszik a lángolt juharfa tető mintázata. Többi jellemzőjében a gitár megegyezik az AZ sorozat modelljeivel.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

224 F big 700.jpg

 

Ibanez AZ224F BIG


Ez a hangszer gyakorlatilag az AZ224F BTB eltérő színben gyártott testvére. Itt az amerikai hárs-lángolt juhar kombináció látványos Blue Iceberg Gradation – a kékből a fehér felé tartó színátmenetes – lakkozást kapott.


Az ára megegyezik az AZ224F BTB modellével.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

 

 

ibanez-az2402-icm_700x.jpg

 

 

ibanez-az2402-tff_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ2402 ICM és Ibanez AZ2402 TFF


Ez volt az a modell, amit már októberben lehetett látni az Ibanez Facebook oldalán. A gitár nem akármilyen jellemzőkkel rendelkezik: a teste pehelykönnyű égerfából készült, a nyak és a fogólap itt is hőkezelt juharfa. A nyak profilja ovális „C” és az oldalán fluoreszkáló pozíciójelölők segítik sötét színpadon a gitárost. A gitár menzúrája 648 mm-es és 24 Jumbo érintő található a fogólapon.

 

A két Seymour Duncan® Hyperion™ passzív humbuckert egy hangerő és egy hangszín potival, valamint az ötállású pickup-váltóval kezelhetjük. Az így kapott öt variáció a dyna-MIX 10 rendszernek köszönhetően Tap módban – amit egy apró Alter kapcsolóval aktiválhatunk – további 5 variációval bővül. Ebben az állásban akár tökéletes single-coil hangzást is kaphatunk, annak ellenére, hogy két humbucker dolgozik a gitáron. Ez a modell is krómszínű Gotoh® MAGNUM LOCK húrgépeket kapott, de a tremolós Gotoh® T1802 húrláb nyergek anyaga titánium.

 

A gitártest kontúrját – a többi AZ modellhez hasonlóan – a lehető legkényelmesebbre alakították. A testünk formáját követő homorú mélyedésnek köszönhetően mind ülő, mind álló helyzetben szinte hozzánk simul a hangszer. 

Az Ibanez AZ2402 modell Ice Blue Metallic és Tri Fade Burst Flat színekben kapható.

 

További részletek és ár: AZ2402 ICM
További részletek és ár: AZ2402 TFF

 

 

 

 

 

 

AZ2204_ICM_700x.jpg

 

 

Ibanez AZ2204 ICM


Az AZ2204 ICM is a sorozat HSS pickup konfigurációjú modelljei közé tartozik.  A könnyű éger testhez hőkezelt juharfa nyak csatlakozik négycsavaros Super All Access illesztéssel. Az égerfa népszerű hangszerfa, kiegyenlített hangzásában egyenlő arányban van jelen a mély, a közép és a magas hangtartomány. A nyakra hőkezelt juharfa fogólapot ragasztottak, melyen 22 Jumbo rozsdamentes acél érintő található.

 

A szerelvények ugyanazok, mint amiket a sorozat másik égerfa testű modelljén láthatunk: Gotoh® MAGNUM LOCK húrgépek és tremolós Gotoh® T1802 titánium nyerges húrláb.

 

A HSS pickup konfigurációt a Seymour Duncan® Hyperion™ humbucker (a húrlábnál) és a két Seymour Duncan® Hyperion™ single-coil (középen és a nyaknál) alkotják. A hangerő, hangszín potméterek és az ötállású pickup-váltó mellett itt is a cég dyna-MIX 9 kapcsolása gondoskodik arról, hogy további négy pickup variáció álljon rendelkezésünkre.

 

Az AZ2204 ICM modellt Ice Blue Metallic színben lehet kapni.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

 

 

 

ibanez-az2204f-tab_700x.jpg

 


Ibanez AZ2204F TAB


A 2204F típusjelzésben az „F” a lángolt juharfa tetőlapot jelöli, ami az égerfa testre került. A csavarozott nyak és a fogólap anyaga ebben az esetben is hőkezelt juharfa. Ez a modell a sorozat legdrágább hangszere, a felhasznált prémium minőségű anyagok és összetevők miatt.

 

A pickup kiosztás itt is HSS, az elektronika és egyéb jellemzők megegyeznek az előző 2204-es modellével. A TAB pedig a Transparent Aqua Blue fényezésre utal, ami áttetsző vízkéket jelent, és valóban, a lakkozáson keresztül szépen látszik a lángolt juhar tető mintázata.

 

További részletek és ár: Mezzoforte Hangszeráruház

 

 

A sorozat modelljei nem tartoznak az alacsony árfekvésű gitárok közé, bár a 224F, a 242F és 242BC ára középkategóriásnak mondható. Ezért az árért azonban butik szintű jellemzőkkel felruházott, kivételes játékkényelmet nyújtó, sokoldalú hangszert kapunk. A 2402 és 2204 modellek már abszolút a prémium kategóriába tartoznak és hozzák is kategóriájuk színvonalát minden tekintetben. Azt se felejtsük el, hogy a sorozat Prestige modelljeit (2402, 2204) Japánban gyártják, az Ibaneztől megszokott minőségben és precízséggel, és ezen modellek esetében a hangszer árában még egy keménytok is benne van.