zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Technika
Azt a tényt, hogy a digitális hangszereket illetően új korszakba léptünk, már sokszor említettem. Az a korszakváltás igen gyorsan megváltoztatta a zenéléshez való hozzáállásunkat is.

 

Digitech_RP50.jpg

 

 

Több évvel ezelőtt megjelentek a kis teljesítményű és kisméretű kompakt gyakorlóerősítők, majd a még kisebb gyakorlóeffektek is. A fizikai modellezés sokak szerint nem ismer határokat és ennek köszönhetően immár kézben tarthatjuk az egyik fizikai modellezésű multieffektet, a DigiTech RP 50-es készülékét. 

 

Mielőtt bemutatásába belekezdenék, el kell helyeznük az eszközt a nagy digitális birodalomban. Mindenképpen tudni kell az eszközről azt, hogy milyen célra és kinek szánták. Ezt az Amerikában gyártott, kisméretű pedáleffektet kifejezetten gyakorlás céljára fejlesztették ki. Ezt azért nagyon fontos kihangsúlyozni már az elején, mert itt hazánkban az anyagi helyzet egészen más, mint ott, ahol ezt a kis cuccot gyártották. Ezért az olcsó eszközöket is gyakran használják profi célokra, és akként is ítélik meg esetenként a tudását vagy minőségét.

 

 

digitech.jpg

 

 

 

Az RP 50-ben minden megtalálható, ami a gyakorláshoz szükséges lehet. Beépített hangolóval rendelkezik, dobgroove-okat játszik le tetszőleges tempóban és közben számos erősítő hangzását produkálja tiszta és torzított hangszíneken szinte minden lehető effekt kombinálásával. Nyolc különféle effektblokk kapcsolódik sorosan egymáshoz. A pickup/wah szimulátor önmagáért beszél, nevében benne van, amit csinál, humbucker vagy single coil hangszedők karakterét utánozza, attól függetlenül, hogy a gitárunkban milyen fajta van. A wah pedál szimulációjáért is ez a blokk felelős. A készüléken elhelyezett kontrollerbemeneten keresztül expression pedállal szabályozható a wah. Ezt a blokkot a kompresszor követi, majd az erősítők hangzását szimuláló amp modelling blokk következik. Itt keletkeznek a tiszta és a torzított hangszínek, összesen tízféle ismert híres erősítőtípus és tizenegy hangfal-konfiguráció hangját idézve fel. A következő blokk a noise gate, amellyel a gitár által felszedett zajokat lehet kiszűrni a hangzásból. A 3-sávos EQ paraméterei egy másik blokkban vannak. Ezt követi a chorus és a modulációs effekteket előállító effektblokk. Ezen belül 9-féle effekt közül választhatunk: flanger, tremolo, panner, rotary speaker, auto ya, envelope, detune, pitch shift és whammy. Már felsorolni s sok. A konfiguráció vége felé közeledve jön a delay szekció, amelynek 3 különböző típusa található meg: mono, analóg és ping pong delay. Az elérhető késleltetési idő igen figyelemreméltó, 990 ms. A sort a reverb zárja, hat különféle beállítást kínál. Ezek a room, a hall, a plate, a church, az arena és a spring. A presetek gyári és felhasználói regiszterében 40-40 effekt van. Ez azt jelenti, hogy a usermemória is tele van, a gyári presetek ismétlődnek meg benne, de azok felülírhatók. A dobgép modulban 30 különféle ritmus közül választhatunk, miközben a tempóját is szabályozhatjuk.

 

Az RP 50 egy acélszürke dobozban kapott helyet, rajt feliratos kijelzőpanellel, amely LED-ekkel mutatja az aktuális állapotokat. Egy kétszámjegyű kijelző segít a paraméterek és az értékek megtalálásában, beállításában. Ehhez azonban meg kell tanulnunk a rövid kezelési utasítás idevonatkozó tartalmát. A kezelőfelületet a lehető legegyszerűbbre készítették, összesen nyolc gombbal lehet kezelni és programozni a készüléket. Ebből a két nagyobb, lábbal nyomható gombbal léptethetjük a programokat le vagy fel, és az együttes lenyomással bypass helyzetbe kapcsolhatunk. A többi gomb az elmentés, az editálás, az értékek beállítására és a dobgép aktiválására szolgál. A kevés számú gomb miatt vannak kombinált és kettős gombfunkciók. A bemenet 6,3 mm-es jackaljzata a doboz hátulján található, a sztereó fejhallgató valamint az expressionpedál ugyancsak 6,3-as jackaljzatával együtt. Az RP 50 hat darab AA jelű elemmel is képes működni kb. 15 órán át, azonban ajánlatos és főként olcsóbb a hozzá adott 9 voltos egyenáramú adapterrel használni.

 

RP50-large.jpg

 

 

A kis effekt 24 bites Delta Sigma AD/DA konverterekkel működik. Egy ilyen kis olcsó és legfőképpen gyakorló célokra szánt szerkezet esetében a sokoldalúság és a használati komfort sokkal fontosabb, mint mondjuk a reverb térhatása vagy az áttetsző hangkép. Ekképpen a torzító hangzását sem szabad a kifejezetten színpadi célokra épített torzítókéval összemérni, hiszen egy jó analóg torzító éppen annyiba kerül, mint az RP 50.

 

Az RP-50-et mindenekelőtt fejhallgatóval próbáltam ki, mivel ez gyakori használati szituáció lehet egy gitáros számára, aki környezetét nem zavarva gyakorol. Egy Y-kábellel sztereóban tovább vezethetjük a kimenet jelét egy sztereó hifi cuccra vagy egy mono kábellel az otthoni gyakorlóerősítőnkre. Kipróbáltam az RP 50-et vonalból a ProTools interfészén keresztül Genelec stúdiómonitorokon is. Gyakorlóeszköz létére tisztességesen szólalt meg. Gitáralapról való hangzását Fibenare gitárommal és Mezey Béla teszterősítőjével végeztem. Az eredmény éppen a kategóriától elvárhatónak felelt meg. Gyakorlásra tökéletes, sok érdekes hangzás található és azok rugalmasan változtathatók.

 

Kezelése pofonegyszerű mindaddig, amíg nem kell egy presethez hozzányúlni, mert utána a programozáshoz mindenképpen elő kell venni a használati utasítást és tanulmányozni kell a benne foglaltakat.  A hasonló célra készült más effektekhez képest az RP 50 kedvező vételnek számít.