zenesz_logo.png



A Zaporozsec névről néhány éve még mindenkinek az egykori autómárka ugrott be elsőnek, mára azonban már sokan, főleg a fiatalabbak közül egy szentgotthárdi zenekarra asszociálnak inkább.

 

zaporozsec_700x.jpg

 

 

A banda megalakulását tekintve nem számít újnak, hiszen „papíron” már 2004 óta létezik, a zenekar életében az első jelentősebb állomás 2007 tavaszán adódott, amikor megnyerték az Átjáró Tehetségkutató versenyt. Még ebben az évben elkészült első demó felvételük, ami szakmai berkekben is pozitív visszhangra talált. 2008 nyarán a Kultúrpart dalversenyén „Szeretnék” című szerzeményük több-száz dal közül a zsűri különdíját érdemelte ki. Első rádiós sikerük a "Buborék", de ez volt az első igazi siker, az első klip, az első szerelem is, 2012-ben.

 

Az igazi, nagy áttörést a 2014-es év hozta el számukra, amikor a híres legendát megzenésítő „Mr. Gorsky” című daluk egészen a Petőfi Rádió top 30-as listáig jutott, ahol több héten át, különböző helyezésekkel tartotta is magát az élvonalban. A 2016 novemberében megjelent „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!” című album a zenekar korábbi rádióslágeréről kapta a nevét. A magvas gondolatokat megzenésítő Gorsky mellett más ínyencségek is szerepelnek a zenekar koncertműsorában: Több ismert feldolgozás mellett elkészítették a fiúk a WellHello „Rakpart” című számának feldolgozását, és megzenésítették Weöres Sándor „Valse Triste” című versét, melyhez a csapat legújabb videója is készült. A lemezen kiadott új dalok közül elsőként az „Azon az éjszakán” című Tom Odell dal magyar nyelvű átdolgozása debütált minden eddiginél nagyobb sikerrel.

 

A Zapo – ahogy sokan a zenekart ismerik – eddigi múltjáról és a jövőbeli tervekről Varga Bence, az együttes énekese és szövegfelelőse mesélt.

 

 

 

 

 

 

Hirtelen robbantatok be a zenei köztudatba – tavaly még előzenekarként játszottatok, most pedig saját, teltházas koncertjeitek vannak. Hogy érintette a mindennapjaitokat a hirtelen jött siker? Számítottatok erre, vagy nehéz volt a sikert összehangolni az eddigi életetekkel?


Valóban egy nagyon jól sikerült év van a hátunk mögött, ugyanakkor nem úgy éltük meg ezt az időszakot, hogy a siker a semmiből a zuhant a nyakunkba. Régóta úton vagyunk már a kis „Zaporozsecünkkel” és úgy gondolom megjártuk a szamárlétrát azért, hogy idáig eljussunk.

 

Van egyéb, „hétköznapi” szakmátok is, vagy teljesen a zenélésnek szentelitek az időtöket?


Természetesen mindenkinek van „tisztes, polgári” foglalkozása is a zenekaron kívül, basszusgitárosunk (Papp Dávid) és én például tanárként dolgozunk, másik gitárosunk (Balaton Gergely) mentőzik, dobosunk (Hoffmann Máté) pedig informatikusként „húzza az igát”.

 

Képzett zenészek vagytok, gyerekkorotok óta készültök zenei pályára, vagy egy gimnáziumi hobbiból nőtte ki magát az együttes?


A zenekar gyökerei egészen általános iskolás korunkig nyúlnak vissza, ez akkor még valóban egy hobbi volt számunkra és sokáig az is maradt. Emellett természetesen igyekeztünk képezni magunkat, jártunk zeneiskolába, de az komolyan sosem merült fel bennünk, hogy professzionális, „okleveles” zenészek legyünk.

 

 

strandfesztival_700x.jpg

 

 

Mi adta az ötletet, hogy legújabb dalotokban a klasszikus költészethez nyúljatok vissza? Egyáltalán, hogyan születnek a dalaitok? Együtt leültök egy sör mellett ötletelni, vagy mindenkinek megvan a saját részfeladata, amit a végén összegyúrtok egy egésszé?


A költészet így vagy úgy, de minden dalunkban felfedezhető: ez valószínűleg az én szakmai ártalmam, hiszen magyartanárként végeztem az egyetemen. A ValseTriste azonban az első tényleges vers-megzenésítésünk, aminek egy „egyszálgitáros” verzióját egyébként egy irodalmi konferenciára készítettem. Végül annyira megtetszett ez a dal mindannyiunknak, hogy úgy döntöttük, megcsináljuk a zenekari változatát is. Ez a példa is mutatja, hogy nincs igazából recept a dalírásra nálunk, jöhet az ötlet bárhonnan és bárkitől.

 

Hol próbáltok?


A zenekar otthonául nagyon stílusosan egy garázst választottunk.

 

Az új dalhoz, a ValseTriste-hez Szentgotthárdon forgattátok a klipet. Fontos nektek, hogy időről-időre visszanyúljatok a gyökerekhez?


Igen, a szentgotthárdi színház egyébként is fontos a zenekar életében, hiszen itt szoktuk rögzíteni a dalainkat is. Nagy segítség számunkra, hogy otthonos környezetben dolgozhatunk.

 

„Világmegváltó” tervek az idei évre, vagy hosszabb távra? Van valamilyen konkrét tervetek, amit mindenképpen szeretnétek megvalósítani a közeljövőben?


Jelenleg több számon is dolgozunk, valószínűleg ezeket még a tavasz folyamán megjelentetjük. Ezen kívül a nagyobb tervünk, hogy a nyár végéig egy nagylemezzel is előrukkolunk. Addig pedig szorgalmasan járjuk az országot, reméljük, hogy minél többekkel találkozunk a koncerteken!

 

 

 

koncert 700x.jpg

 

 

Zaporozsec koncertdátumok és helyszínek: https://www.facebook.com/pg/Zaporozsec/events/

 

Endresz Erika