zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Technika
Van egy amerikai erősítőgyártó cég, amit idehaza kevesen ismernek, bár időnként látni eladó Crate erősítőket. A ’80-as évek után készült Crate erősítők tulajdonosai talán nem is sejtik, hogy nem is túl olcsó erősítőjük eredetileg farekeszekből készült.

 

cr1 500x.jpg

 

 

A Crate céget a késő ’70-es években Gene Kornblum alapította, aki addig apja hangszerkereskedő vállalkozását, a St. Louis Musicot vezette. A papa cége 1922-ben alakult, sokáig hegedűket, más vonós hangszereket és harmonikákat importált Amerikába. A ’60-as években bekövetkezett gitár őrületet követően elkezdtek Alavarez gitárokat behozni Japánból és erősítőkkel is kereskedtek, de saját erősítőt még nem készítettek.

 

A legenda szerint Gene Kornblum éppen egy Crate & Barrel áruházban (amerikai háztartási felszereléseket és bútorokat forgalmazó áruházlánc) vásárolt, amikor megszállta az ihlet és úgy gondolta jó ötlet lenne olyan faládából építeni gitárerősítőt, amikben az áruházban bizonyos cikkeket tároltak. 1978-ban el is készítette a Crate CR-1 kombóját, ami egy katonaládához hasonlatos fadobozban kapott helyet. (Crate angolul többek között faládát is jelent.)

 

 

 

cr1-BACK 500x.jpg

 

 

 

A 10 W teljesítményű CR-1 belépő szintű, vagy gyakorló erősítőnek tekinthető. A kombó amerikai sárgafenyőből készült, egy 12 colos hangszóróval, két bemenettel, Gain, Bass, Treble, és főhangerő szabályzással ellátva. Bár a tranzisztoros Crate csak 10 Wattot teljesített, a 12 colos hangszórónak köszönhetően egész vastag hangja volt. Az ára nem volt túl magas, a megjelenése egyedi volt, így a CR-1 azonnal népszerű lett. Az első erősítőt különböző modell variációk követték, így a CR-1D Deluxe torzítós csatornával és lábkapcsolóval, a CR-1R Reverb és a CR-1RD Deluxe Reverb, amiben torzító és zengető is volt. Majd jöttek a 60 Wattos modellek, a CR-II és a CR-65, valamint a modernebb és drágább, tölgyfából készült kombók. A Crate 1980-ra teljes modell sorozattal rendelkezett, még basszus változat is volt!

 

 

crate 400x.jpg

 

 

A Crate CR-1 eredeti reklámja

 

 

 

A fából készült, láda megjelenésű kombókat egészen a korai ’80-as évekig gyártották, amikor is a cég elkezdte műbőrrel bevonni erősítőit, a hagyományosabb megjelenés érdekében. Az SLM cég Crate erősítőivel komoly sikereket könyvelhetett el a '80-as, '90-es és a korai 2000-es években. A ´80-as években több ismert zenész is használt Crate erősítőt, pl. Gene Simmons a Kissből, Sting a Policeból, Billy Gibbons a ZZ Topból, Sammy Hagar a Van Halenből.

 

2005-ben Kornblum mégis úgy döntött, hogy eladja az SLM-et a Loud Technologies-nak és ez az a pont, ahonnan a történet egy kissé zavarossá válik. Az SLM anyavállalata, a U.S. Band & Orchestra Supplies később visszavásárolta a legtöbb SLM márkát a Loud Technologies-tól, az Ampeg és a Crate kivételével. Az Ampeg nagyon is működik, de úgy tűnik, hogy a Crate évek óta nem készített semmit. A márka weboldala még létezik, de utoljára 2009-ben frissítették.

 

Habár a CR-1 valóban egyedi erősítő, de ezek a kombók nem képviselnek különösebb értéket a gyűjtők szemében. Egy nagyon jó állapotú Crate CR-1 nagyjából 150 dollárt érhet. Érdekesség, hogy az eredeti ára 1980-ban 199 dollár volt, vagyis nem igazán tartja az értékét.

Összegezve, sem nem kincs, sem nem szemét. Ha valaki egy ilyen erősítőt birtokol, meggazdagodni nem fog rajta, de vigasztalja az a tudat, hogy a Crate CR-1 érdekes retro darab, aminek különleges története van.

 

A Premier Guitar cikke nyomán