zenesz_logo.png



A kiállítás méretei lenyűgözőek, és mint köztudott, hogy ProLight+Sound tematika párhuzamosan fut a Musikmesse-vel, szinte lehetetlen kikerülni a kiállítási területeket, amelyek egymásba fonódnak. Minket egyébként meg mindkettő érdekelt…

 

01. Riedel_700.jpg

 

 

RIEDEL 


Én pedig össze-vissza csapongtam, attól függően, hogy hol melyik standon volt megbeszélésem a forgalmazókkal. Szerda reggel egyenesen a 4.1-es csarnokba mentem, a Prolight+Sound kiállítás Riedel standjához, ahol a német eredetű video és audio hálózati rendszer-specialista cég, a legújabb kábelnélküli kommunikációs rendszerét mutatta be, ami a BOLERO nevet kapta. A Riedel termékeivel számos broadcast megoldásokat alkalmazó  rendezvényen van jelen Magyarországon is. Múlt évben ők bonyolították a budapesti Red Bull Air Race rádiós videokameráinak kezelését, melyek közül néhány a repülőgépekről küldte a képet a tévéadáshoz. 2017-ben a Forma-1 Hungaroringen zajló eseményeit bonyolítják, ahol a rádiós kamerák a versenyautókban működnek majd.

 

  

02. BOLERO_330.jpg

 

 

 

 

 

 

AUDIO-TECHNICA


Pár lépésre a Riedel standja mögött kapott helyet az Audio-Technika, ahol többször is hiába kerestük a hazai forgalmazó Audio-Technika Kft. munkatársait, viszont weboldalunkon már korábban hírt adtunk az ide új bejelentésről, a kivételes dinamika-átfogású AT5047 típusú mikrofonról, amiről bővebben  a Zenész Magazin weboldalán tudtok többet olvasni.  

 

 

03 Audio Technka stand_700.jpg

 

 

A kiállítási csarnokok között embereket szállító buszok óriási segítséget nyújtottak, hiszen a látogató szinte percek alatt ért a vásárváros egyik sarkából a másikba. Ha mind ezt gyalog kellene megtenni valószínűleg az OMEGA Tízezer lépés című dala is kevés lenne a „túléléshez”, akkora a távolság. 

 

 

 

 

 

A Yamaha standfeljĂĄro_700.jpg

 

 

YAMAHA

 

Ismét a Yamaha standján vagyunk, és bár az első tudósításban nagyobb teret szenteltünk a hangszergyártó óriás termékeinek, a kiállított termékek mellett nem lehetett elmenni szó nélkül. Az egyik exkluzivitás a Yamaha standján az a Bösendorfer ’Klimt’ Model 200 Grand Piano volt, aminek belső fedelét az osztrák festőművész, a bécsi szecesszió egyik alapítója és mestere  Gustav Klimt „A csók” című világhírű alkotása díszítette.

 

 

04. Klimt Grand piano_700.jpg

 

 

 

De maradjunk még egy kicsit a Yamaha standján, ami gyakorlatilag egészében elfoglalta a 11. Pavilon melletti Portalhaus teljes területét, és ahol olyan újdonságokat lehetett találni, melyek egyszerűen lenyűgözték a látogatót, köztük engem is. A Yamaha a Silent hangszerek nagy mestere és úttörője, most egy nagy dobással (szó szerint) lepte meg vásárlóit, mégpedig a Silent Pianoval, ami főleg zártabb lakókörnyezetben tud igazi „kinccsé” válni, ahol a zenész nap mint nap gyakorlásra kényszerül. A néma zongora persze senkit sem zavar, viszont élőben is nagyszerű, fejhallgatóval pedig, néma üzemmódban, abszolúte hiteles zongorahangot produkál, klaviatúrája pedig a mechanika valódi játékérzetét „teszi” a gyakorló művész keze alá. Képünkön Neumann Balázs, a Yamaha billentyűs hangszereinek termékmenedzsere, igazi hangján szólaltatta meg a hangszert a zenészmagazin kamerájának kedvéért. 

 

 

 

05. Neumann Silent 700.jpg

 

Neumann Balázs

 

 

A Yamaha szenzációt keltő új 600-as Clavinova sorozata óriási sikert aratott, aminek pianínó és szárnyas változata állandó érdeklődésnek volt kitéve, a jövő és a múlt zongoristái korosztálytól és nemtől teljesen függetlenül egymást váltották a hangszerek mögött. A Yamaha billentyűs hangszerek nagyon fiatal németországi „nagykövete” az elragadó Susan Albers, óránként tartott bemutatót a látogató közönségnek. Susan nem csak a játékával, hanem nagyszerű énektudásával is lenyűgözte a hallgatóságot. 

 

 

 

06. Susan Albers DEMO_700.jpg

 

Susan Albers

 

 

 

 

Természetesen a Yamaha kiállítás egyik legmozgalmasabb részét az akusztikus, és elektromos gitárok képezték. A Yamaha tradicionálisan a világ legjobb akusztikus gitárgyártói közé tartozik, e sorok írója is birtokol egy a múlt század ’70-es éveiben készült darabot. Az idei kiállításon bemutatott A sorozatú akusztikus gitárról az előző beszámolóban olvashattatok.  

 

 

 

Yamaha A 700.jpg

 

 

 

 

 

...és még mindig a Yamahánál maradunk, mert nem maradhat ki a beszámolóból az egyre sikeresebb Line 6 kombók megemlítése, és az ide kapcsolódó „kütyű elektronika” sem, aminek elképesztő sikere volt, gondolom, a kép magáért beszél.

 

 

A Line 6 bemuato 700.jpg

 

 

 

 

A hihetetlen nagy területet betöltő Yamaha bemutató őszintén mondhatom, minden igényt kielégítő volt, és mint az a képen is látható, az elektromos gitárok bemutatótere bőven adott lehetőséget a hangszerek kipróbálására. A Yamaha basszusgitár választékát – mint az a képen is látható most négy új típussal bővítette, melyek között 5 húros változatok is szerepelnek.

 

 

B Yamaha Bass gitarok_700.jpg

 

 

 

 

A Yamaha idén első alkalommal Frankfurtban is bemutatta – az eddig még csak a Hifi területen ismert MusicCast Multiroom rendszerét, ami többzónás zenehallgatást tesz lehetővé. A figyelemre méltó, hangzónákra kiosztható alkalmazást a különös figyelmet érdemlő Disklavier elnevezésű zongorával demonstrálták, ami a világ leghíresebb zongoristái által játszott zenedarabok élethű bemutatását tudja zongorista nélkül, egyfajta zenegép, csak annál sokkal több. A technológia és a híres előadók játékának reprodukálása elképesztően izgalmas zenei élmény, egyfajta időutazás, amit főleg a komolyzene iránt érdeklődő zenerajongók tudnak a legjobban értékelni.

 

 

 

C Yamaha Disclavier 700.jpg

 

 

 

 

 

PANASONIC


Most ismét ugorjunk egyet a színpadi technikák felé, aminek egyik szenzációja a Panasonic megjelenése a kiállításon. Minden színpaddal kapcsolatos téma a Prolight+Sound tematikához tartozik, így az élő video közvetítések, felvételek is, amiben a Panasonic tradicionális, vezető szereplőnek számít a piacon.  Ez alkalommal a 3D technológiát, és az úgynevezett fényfestés színpadi alkalmazásait mutatták be, amihez az idén szeptemberben forgalomba kerülő 20 000 lumen fényerejű PT-RZ21K típusú projektorukat prezentálták nagy érdeklődés mellett.

 

 

08. Panasonic szinpadi video JOBB_700.jpg

 

 

 

CHRISTIE


Kevesen ismerik itthon – talán csak a filmgyártás, és mozi vetítés szakemberei – a piacvezető, és technikailag rendkívüli teljesítményt nyújtó Christie projektorokat, és signage megjelenítő eszközöket gyártó amerikai céget, ami szintén a Prolight + Sound kiállításon mutatta be eszközeit, amit színpadi hátterek, vetített képek megjelenítésére lehet használni az élő fellépések alkalmával, illetve tévé stúdiókban.

 

 

09. Christe 700.jpg

 

 

 

 

 

LAWO


Egy élő koncert, vagy televíziós felvétel, illetve közvetítés kapcsán nélkülözhetetlen a professzionális keverőpult, amiből hatalmas volt a kínálat Frankfurtban. A felhozatalból kiemelkedik a Lawo termék kínálat, ami iránt mindig nagy az érdeklődés. Különböző megoldásokat kínálnak, de zászlóshajójuk, az mc2 56 típusú keverő mellett nem lehetett úgy elmenni, hogy le ne fényképezzük.  A Lawo termékek a legkeresettebbek közé tartoznak a broadcast szakmában, nálunk is több tévés közvetítő kocsiban teljesítenek szolgálatot.

 

 

10. Lawo mc2 56 kever_700.jpg

 

 

 

 

 

Számtalan program tette ebben az évben is vonzóvá a kiállítást, amikről legjobb szándékunk ellenére sem tudunk maradéktalanul beszámolni. Bár sok kritika éri folyamatosan a kiállítást, elsősorban a hangszergyártók és forgalmazók oldaláról, a zenészek részéről mégis változatlanul nagy az érdeklődés a. Bár elindult egy úgynevezett cserefolyamat, aminek kapcsán olyan cégek, mint például a Sennheiser vagy a Roland nem állítottak ki – ez utóbbi már tavaly sem volt önálló brandként jelen, a Roland és Boss márkát a német forgalmazó Roland Deutschland képviselte – mégis érkeznek helyettük újak, ami azt jelenti, hogy a Frankfurti Zenei Vásár fontosságát senki sem kérdőjelezheti meg.

 

 

11. Radio St_700.jpg

 

 

A Frankfurt II. tudósítás végére egy kis „színes” kívánkozik, aminek én nagyon örültem, elsősorban a koncepció miatt, mert a 9-es csarnokban található Galéria bejáratánál lévő „plexi” kuckóban a frankfurti Virus Musik Radió nagyszerűen kihasználta azt a lehetőséget, hogy riportokat készítsen a kiállítókkal, és rövid interjúkat a zenészekkel, akik közül jó néhány híresség is fellépett a Musikmesse programjában.

 

(-sr-)

 

Folytatjuk...