zenesz_logo.png



Minden év tavaszán néhány napra a hangszereké a főszerep a frankfurti vásárvárosban, velük együtt a zeneipar szereplői - zenészek és forgalmazók - lepik el a pavilonokat. A Musikmesse a zeneipar legfontosabb európai kiállítása 2017-ben is, amiről most hírt adunk a teljesség igénye nélkül.

 

musikmesse_rundgang_650.jpg

 

 

Bevezetés


A rendezők immár évek óta nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint azt, hogy "tetőt" adjanak a teljes zeneipart érintő technika feje fölé, ide sorolva a hangstúdió felvételi területeket, és a színpadi hangosítás – köztük a szabadtéri hangosító rendszerek – PA Systemek nagyon szerteágazó és nagyon változatos világát.

 

Az igények pedig végtelenek. A  legkülönbözőbb kiállított hangszerek bemutatása, amely korábban alapfeladata volt a vásárnak, mára teljesen megváltozott. Valóban hangszerek tucatjaival találkozik a látogató, a könnyű és a "szomorúzenészek" eszközeinek minden fajtáját meg lehet itt találni, kis és nagyobb manufaktúrák, hangszergyártó óriások vonultatják fel a teljes repertoárt, és tegyük hozzá, a világ minden tájáról.

 

 

musikmesse_rundgang_ps_2 650x.jpg

 

 

Az, aki alaposan szeretné megtekinteni a felhozatalt, annak rá kell szánnia a kiállítás teljes nyitvatartási idejét, mind az 5 napot, de akkor sem biztos, hogy mind az 1000 kiállítóhoz eljut. Ez még a Zenész Magazinnak sem sikerült, pedig immár 25 éve minden évben itt vagyunk...

 

 

Mielőtt elmerülnénk egy kicsit a részletekben


A kiállítás szerkezetének megértése szempontjából nagyon fontos megemlíteni, egyben kiemelni az egyébként egyre dinamikusabban fejlődő, és magának egyre több helyet követelő Prolight+Sound társrendezvényt, ami egy nappal korábban nyit, és egy nappal hamarabb zárul, mint a Musikmesse. Ez utóbbinak ugyanis van még egy vasárnapja, ami nyílt nap a közönség számára, és ami jelentős bevételhez juttatja a rendezőket.

 

 

 

musikmesse_rundgang_ps_06_650x.jpg

 

 

Elektronika nélkül nincs koncert


Jó, talán kicsit sarkítva fogalmaztunk bekezdés címében, de azért nagyon közel járunk az igazsághoz. Egy biztos, mikrofonra, erősítőre, hangfalakra, keverőkre, sőt fényre is szüksége van egy zenésznek a hangszeren kívül, és nem is akármilyen minőségben – hiszen mindenki a legjobbat akarja – és ez már régen túl nőtt az egyszerű hangosítási igényeken.

 

Frankfurtban erre is választ kaphat az érdeklődő, mert a Musikmesse már régóta teret ad a színházi és szabadtéri világítási technikák gyártóinak, akik mellé az utóbbi időben már a videó- és broadcast ipar is felzárkózott. Mindemellett már csak hab a tortán a nagy videofalak és a Digital Signage képmegjelenítő eszközök megjelenése a kiállításon. Ezeket a legnagyobb rendezvényeken alkalmazzák, hogy a több száz méterre eső színpadi szereplő produkciójából a hátsó sorokban állók is kapjanak valamilyen élményt, legalább az arcmimikát lássák a videofalon a nézők.

 

 

 

07_650x.jpg

 

 

Megnyílt a Zenei Vásár


A Musikmesse ebben az évben április 5-én szerdán reggel nyitott, a bejárat előtti beengedő kapuknál 3/4 10 kor már több száz ember várta hogy "üssön az óra"... Nekem sikerült átverekednem magam a tömegen, és a Press belépővel simán beengedtek leszámítva a célzott látogatásokat, a mai napot a Yamaha pavilonnak szenteltem, amire a kiemelt újdonságok mellett akár az egész nap is kevés lett volna.

 

 

 

 

DealerInfo_PSR-EW300_ENG_final 650x.jpg

 

 

Főszereplő a Yamaha


A hangszergyártó óriás a 11. pavilon melletti Portalhaus teljes két emeletét foglalta el, ahol a hatalmas kiállítási területen kívül három demo szobában folyamatosan zajlottak az események. A II. emelet pedig a menedzsment számára volt fenntartva, ahol Európa és a világ valamennyi referense – köztük a magyar kollégák Neumann Balázs, és Závoti Zoltán – fogadta a Yamaha értékesítő partnereit. Folyamatos teltház jellemezte a kiállítási területét, rengeteg volt a látogató, mindenhol szólt valamilyen hangszer, és emellett folyamatos bemutatók zajlottak, amelyek során zenészek méltatták a hallgatóságnak a Yamaha hangszerek előnyeit és tudását.

 

 

 

YAMAHA ÚJDONSÁGOK

 

 

yamaha_psr-ew300-700x.jpgPSR-EW300

 

 

Új PSR keyboard sorozat


A számtalan új Yamaha hangszer közül – melyeket a Musikmesse hivatalos lapja is közzétett – meg kell említenünk az új PSR (PortaSound) keyboard sorozatot a PSR-E 263 és PSR-E 363 modelleket, melyeknek 61 billentyűs klaviatúrájuk van, és ideális „első hangszerek” lehetnek fiatal zenészek számára. Az utóbbi a legkedvezőbb áron elérhető érintésérzékeny billentyűzettel szerelt modell. A sorozat zászlóshajója a PRS-EW300-as hangszer 76 érintésérzékeny billentyűvel rendelkezik. Az új sorozat 400-574 hangminta mellett 100 kísérő stílussal segíti a zenész játékát, ráadásul a Yamaha a "Key to Success" és az újdonságnak számító "Touch Tutor Lesson" oktató programokkal támogatja a tanulni vágyók fejlődését.

 

 

 

 

yamaha_dd75_8_pad_portable_digital_500x.jpg

 

DD-75 Digitális dobkészlet


A Yamaha az idei zenei vásáron egy új kompakt digitális dobkészletet mutatott be, amelyet 8 ütésérzékeny paddel és két lábpedállal forgalmaznak. Az 570 nagyszerű, változatos hangzású dobhangot bármelyik padhez hozzárendelhetjük. További jellemzői a tanulást segítő 105 fedélzeti dal, a 75 előre programozott dob cucc, a 32 hangos polifónia, zengető, master EQ, és a beépített felvételi lehetőség.

 

 

 

 

 

ysv_composite_500.jpg

20 éves a Silent Violin


A rendkívül sikeres Silent hangszerek első modellje egy hegedű volt, amire rácsodálkozott a világ. Az évfordulóra kibocsájtott modell megtartotta az eredeti első változat formáját, ami tökéletesen követi egy hagyományos hegedű vonalait. Az új Yamaha YSV-104 Silent Violin viszont könnyebb, mint az eredeti, tisztább a hangja, a legmodernebb elektronikával működik, és egy kiegészítő fejhallgató is jár hozzá. Külön érdekessége, hogy egy külső audio lejátszó hangját is tudja fogadni, ami nagy segítség lehet gyakorlásnál.

 

 

CLP635_WH_650x.jpg

 

 

Clavinova 600 sorozat


A Yamaha az új CLP-600-as sorozattal, egy teljesen újonnan fejlesztett Clavinova Digitális zongoracsaládot mutatott be az idei Musikmesse alkalmával. Az újonnan tervezett GrandTouch klaviatúra, 88 differenciált súlyozású billentyűvel, immár fejlettebben optimalizált dinamikatartományt tud megszólaltatni. A klaviatúra fekete billentyűi valamennyi modellnél ébenfából készültek, míg a fehér billentyűk szintetikus elefántcsont borítást kaptak.

 

Hangzását tekintve az új sorozat hangszerei többek között a legjobb Yamaha zongorák a CFX, és az összetéveszthetetlen Bösendorfer Imperial hangját produkálják, a vásárló kívánsága szerint. Külön szolgáltatás, hogy a hangszer Bluetooth kapcsolatra is képes, amin keresztül zenét lehet bejátszani a Clavinova elektronikájába. A sorozat pianínó és normál zongora változatban, lakkozott fekete és fehér színben kerül forgalmazásra.

 

 

 

Helix_LT 600x.jpg

LINE 6 - Új HELIX LT gitár multieffekt processzor

 

A már korábbról ismert Helix pedálokban a Line 6 saját fejlesztésű processzorai működnek, melyek fejlett HX elektronikája már a Helix Floorban és a Helix Rackben is bizonyított. Stabilabb felépítésével és számos új szolgáltatásával, az új Helix LT egyike a legerőteljesebb, legrealisztikusabb hangzású kompakt multieffekteknek. Az új modell kezelését a jól áttekinthető felület, és nagyméretű LCD kijelző segíti, az eszköz kompatibilis minden korábbi Helix termékkel.

 

 

 

 

 

A-Series 2017_650x.jpg

 

"A" sorozatú akusztikus gitár – egy magasabb szint


Az új akusztikus gitársorozatnál a Yamaha a jó hangzás mellett a gondnélküli játékkényelmet tartotta elsősorban szem előtt. Az új SRT2 hangszedő gondoskodik a természetes, dinamikus hangzásról. A gitár háta és oldala az AC5R és A5R típusoknál masszív rózsafából, illetve az AC5M és az A5M típusoknál kemény mahagóni fából készült. Az igényes kivitelű hangszereket Japánban gyártják.

 

 

(-sr-)

 

Folytatása következik...