zenesz_logo.png



A Carvin gitárok legfontosabb jellemzője számomra a kifogástalan kivitelezés mellett mindig az volt, hogy néhány alig látható okos változtatással a jó hangszerből különlegeset csinálnak.

 

 

TL 60_1.jpg

 

 

 

A TL60 modell is könnyen becsaphat bárkit. Ha csak felületesen néz valaki, azt hiheti, hogy ez csak egy szépen lefestett Telecaster másolat, de igazából ennél sokkal több.

 

Nem tudom, a fotó képesek lesznek-e visszaadni a gitár valódi színét, ugyanis a különleges lakkozásnak köszönhetően néha fehér, néha elefántcsontszínű, néha pedig halvány kék metálos ragyogása van, amivel a fekete ében fogólap és fekete hangszedők, valamint a króm szerelékek nagyon jól harmonizálnak.  

 

 

TL 60_2.jpg

 

 

A nyak anyaga juhar, ami egyezik a Telecasterével, azonban már itt felfedezhető néhány eltérés is. A nyakban grafit merevítés is található, ennek következtében a hangok lecsengése jóval hosszabb. A nyakat nem a szokásos csavarozással rögzítik a testhez, hanem végig megy a test egész hosszán a test két felét pedig ehhez ragasztják. A tesztben szereplő hangszer teste éger, de választható ezenkívül kőris, dió, koa juhar tetővel és mahagóni juhar tetővel is.

 

A következő érdekes eltérés a gitár menzúrája, mivel ez a PRS gitárokéval egyező 25 collos, így az arra jellemző hangkarakter is megjelenik. A fogólap rádiusza 12 coll, de választható 10 vagy 14 collos rádiusz is. Ebben 24 jumbó bundot találunk a mi hangszerünkben a hagyományos ötvözetből, de rendelhető rozsdamentes acélból készült bundokkal is.

 

A fogólap szélessége a nyeregnél 43,4 mm a 24. bundnál pedig 56,4 mm. A nyak nagyon karcsú és kényelmes. A hangolást amerikai Sperzel záras kulcsokkal lehet elvégezni. A tesztgitáron fix húrláb volt testen átmenő húrozással, de választható Wilkinson tremoló is vagy Graphtech StringSaver húrláb is.

 

 

TL 60_3.jpg

 

 

 

Ez a gitár két single coil hangszedővel készült, de csodálkoztam volna, ha Carvinék nem találnak ki valami trükköt az elektronikához is. A szokásos háromállású pickupváltó kapcsolón kívül találunk még egy kapcsolót, amivel a két hangszedőt sorosan is összeköthetjük. Habár megőrzi a single coil hangszedők karcos hangját, egy kicsivel közelebb kerül egy humbuckerhez, mivel a jelszint jelentősen megnő és jóval vastagabb középátvitelt kapunk, mintha szteroidokkal etetnénk egy Telecastert. Leginkább a P90-es pickupokra hasonlít így a hangja, amivel a LesPaul gitárokat szerelték fel az ötvenes években és ami azóta is népszerű, elsősorban jazz és blues gitárosok között, de a Who gitáros Pete Townshend is előszeretettel használta.

 

Ezzel persze még nincs vége a lehetőségeknek, mivel a TL60 az elektronikában is óriási választékot kínál. Kapható két humbuckerrel, három singlecoil hangszedővel vagy akár két singlecoil és egy humbucker kombinációval is. Mindezekhez választható még aktív elektronika és Fishman piezo húrláb hangszedő is.

 

Ha tehát valaki a TL60-at egy egyszerű Telecaster másolatnak gondolja, nagyot téved és jelentősen alábecsüli a hangszer értékeit és lehetőségeit. Habár hangjában érezhető a rokonság a kettő között a TL60 egy sokkal sokszínűbb egyéniség, egy olyan hangszer, ami sokkal jobban megfelel a modern zenei igényeknek.