zenesz_logo.png



A Boss név a Roland kínálaton belül inkább a gitárosoknak szánt eszközökről, effektpedálokról, egyszerűbb felvevőrendszerekről ismert. Nem véletlen tehát, hogy a DR-880 most ebben a vonulatban jelent meg.

DR-880_1.jpg

 

A dobgép egyik funkciója, ami a gyakorláshoz, zeneszerzéshez való segítséget jelenti, a gitárosok között a mai napig jobban megmaradt. A DR-880 esetében jóval többről beszélhetünk, mint egy egyszerű dobgép. Egyrészt egy egyenrangú „basszusgép” is integrálva lett a dobozba, másrészt egy elég komoly erősítő-szimulációkat is tartalmazó, összetett effektsor programozására is képes a gitár, illetve basszusgitár effekt is része a készüléknek.

 

A DR-880 méretre kompakt, bőven 30 centiméter alatt van a szélessége és a mélysége, és alig több mint 7 centi a vastagsága. Egy külső tápegység is tartozik hozzá, de ez ennél a kategóriánál elfogadható. A csatlakozók, kettő kivételével a lapos doboz hátoldalán kaptak helyet. Kezdjük azzal a kettővel, amelyek az elülő élen találhatók. Az egyik a fülhallgató csatlakozója, a másik a hangszer bemenet (guitar/bass input). Ez utóbbihoz egy külön bemeneti szintszabályzó is található az előlapon, a fülhallgató szintjét külön nem lehet szabályozni, a master volume a többi kimenettel együtt állítja ezt is. A master out sztereó RCA és jack csatlakozókon is elérhető. Ezen kívül még egy pár kimenet címezhető (individual A és B). Két kontroll pedál bemenet következik, amelyekkel akár négy kapcsolópedált is csatlakoztathatunk a dobozhoz. Ugyanis ezek sztereó jack csatlakozók, és a második, amely alaphelyzetben expression pedál bemenet (hangerő vagy wah effektekhez is programozhatjuk), átállítható szintén kapcsoló módra. Egy RCA formátumú S/PDIF digitális kimenetet is találunk, ami kellemes meglepetés, stúdiófelvételnél nagyon hasznos lehet. A MIDI csatlakozópár mellett az USB is megjelent, ami megint csak jó hír a számítógépet használóknak. Az USB egyrészről a MIDI csatlakozók helyett is használható, mondjuk egy számítógépes sequenceres rendszerrel való együtt használatnál. Másrészt az USB az adatmentésre és töltésre is alkalmas, így például nagyon egyszerűen lehet a számítógép General MIDI fájl gyűjteményéből áttölteni dob és basszus kíséreteket.

 

DR-880_2.jpg

 

Az előlap felső részén található a viszonylag nagyméretű, háttérvilágított LCD. Ettől jobbra foglal helyet az adatbeviteli kerék (value), balra pedig, a már említett guitar/bass input és master volume potmétereken kívül még két további, a drum és bass part level, amelyekkel értelemszerűen a dob és basszus szólamok hangerejét állíthatjuk önállóan. Az előlap alsó részén kezelőgombokat találunk, méghozzá elég nagy számban, összesen több mint ötvenet. Ebből következően szinte minden funkcióra külön billentyű szolgál, ritkán kell menürendszerben lépegetni vagy kétgombos funkciókat használni. A gombok egy csoportja speciális, ez a húsz, dinamika érzékeny bejátszó gomb. Ez egy ötször négyes mátrixot jelent, ami által egyszerre elég sok dobhanghoz férhetünk hozzá, illetve basszus bejátszás esetén is el lehet férni oktávkapcsolgatás nélkül. A basszus esetében a négy sor a négy húrt képviseli, míg az öt oszlop az üres húrt és az első négy fekvést. Így gitárt ismerők számára a basszust könnyebb bejátszani rajta, mint gondolnánk. A dob és bassushangszínek között egyébként több olyat is találunk, amelyek több velocity layert tartalmaznak, azaz a dinamika erősödésével nemcsak hangosabb lesz, hanem átvált egy másik mintába.

 

A DR-880 összesen 440 dob, ütőhangszer vagy effekt mintát tartalmaz, a basszus hangszerek száma 40. Ebből a készletből gyárilag száz összeállítás (kit) lett programozva, de további száz felhasználói helyre magunk is programozhatunk ilyen összeállításokat effektekkel együtt. Gyors felhasználást tesz lehetővé a nagyszámú kész pattern a készülékben. 500 ilyet találhatunk, és megint ugyanennyit programozhatunk magunk is. A patternek lehetnek egész hosszúak is, amely tény a basszussal való együtt programozásnál nagyon hasznos. Akár komplett számokat is programozhatunk a másolási funkciókkal, illetve olyan szolgáltatásokkal, mint a fill, amellyel bizonyos helyeken díszítéseket generál a program. Az önálló programozást megkönnyítheti az EZ compose mód, amely esetében a meglévő patternekből használhatunk elemeket, mint például egy hihat figura vagy tom break. Létezik song mód is, amellyel a patterneket összefűzhetjük. A patternekhez is hozzárendelhetünk dobkészletet és basszushangszínt, de song módban felül is írhatjuk ezt, és egységes hangszínen használhatunk különböző stílusú patterneket. Az elkészített dob Patternek élővé varázsolására szolgál a Groove Modify funkció, amely három részből áll: Velocity Modify, Ghost Note valamint a Shuffle. A dobszetten belül az egyes dobhangok külön-külön EQ-zhatók, kompresszálhatók, panorámázhatók. A készleteket effektezhetjük is. A TSC szekcióval a komplett hangképet alakíthatjuk, sztereó equalizer és jó minőségű zengető effekteket alkalmazhatunk. Húsz gyári beállítás mellett elraktározhatunk húszat a saját magunk alkotottakból. Ezen kívül külön inzert effektet alkalmazhatunk a dob és basszus szekcióra, az utóbbi esetében COSM fizikai modellezésű erősítő szimulációkkal együtt.

 

DR-880_háta.jpg

 

Az élő fellépésen történő felhasználást is több hasznos funkció segíti. A dinamikus bejátszó gombok alatt található négy favorite gombra kedvenc patteneket programozhatunk, az ötödik gomb a bank select, és ilyenkor a húsz gombbal ennyi számú négyes bank között választhatunk. A már említett négy lehetséges lábkapcsolót is használhatjuk pattern váltásra, de akár a gitár effektek vagy más funkciók közötti navigálásra is.

 

A DR-880 hangkészlete tényleg jó minőségű, a Roland JV és SRX könyvtárakból megismertekhez hasonlónak tűnt jó néhány, a dob és basszus hangokból egyaránt. A néhány évvel ezelőtti dobgépekhez képest sokkal hosszabb, életszerűbb cintányérhangok, dinamikusabb, jobb térérzetű dob és ütőhangszer hangzások a jellemzőek. A hangkészletek, mint ahogy a pattern stílusok is, sok stílust lefednek, bár a gitárral is játszott stílusok talán nagyobb súllyal szerepelnek. Mindazonáltal nemcsak gitárosok hasznos eszköze lehet a DR-880, billentyűsök is ki tudják használni demókészítéskor, hangszereléskor, vagy akár színpadon. A Boss DR-880 ára kedvezőnek és elérhetőnek mondható. ( - )