zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Technika
A Red Hot Chili Peppers-nek öt év kellett, hogy új stúdiólemezzel álljon elő. Mondhatni öt év alatt termett meg a chili, mely a jellegzetes Vörös Csípős, jellegzetes ízt hordozza magában. A Chili stílusa kevert, messzemenően egyéni, és meghatározó.

Keverik a funkot, a hard rockot, az alternatív rockot és a punk rockot, de néha még a hip hop lüktetése is hallható. Ezek ötvözéséből születik az a hangzásvilág, amit ha meghallunk, azonnal tudjuk, hogy ez bizony RHCP!

 

redhotchilipeppers.jpg

 

A californiai rockbanda számos sikeres turnét, stúdióalbumot tudhat maga mögött, emellett 7 Grammy-díj tulajdonosa. Az utolsó nagy megmozdulás után, ami a Stadium Arcadium turné volt 2007-ben, öt év telt el. Sok mindenen átesett a csapat, mondhatni „viharkárokat szenvedtek”. Kezdődött azzal, hogy 1988-ban a harmadik nagylemez megjelenése után heroin túladagolásban meghalt az alapító gitáros, Hillel Slovak. Helyét felváltotta John Frusciante, aki szintén heroin problémákkal küzdött, majd ennek lezárásaképpen elvonóra ment. 1992-ben ideiglenesen Dave Navarro került a helyére.

red-hot-chili-peppers.gif

1999-ben Frusciante visszatért, és ismét ő határozta meg a sztárcsapat zenéjét egészen 2009-ig, amikor végleg kilépett a bandából. Flea a basszusgitáros ezt mondta: „Egyszerűen nem akarta tovább csinálni, más irányba szeretett volna nyitni, de már a Chili-n kívül.” Anthony Kiedis az énekes megjegyezte, hogy John kiábrándult abból, hogy egy turnézó bandában játsszon, amit megértünk, hisz ő a világ sokrétű zenéje által hajtott ember, aki sebességet akart váltani. Az új gitáros Josh Klinghoffer, aki már a 2007-es Stadium Arcadium turnéba is beszállt, 2009-ben lett hivatalosan is a Red Hot Chili Peppers gitárosa. Josh 1979. október 3-án született, 32 évesen ő a banda legfiatalabb tagja és a korkülönbség saját elmondása szerint cseppet sem zavarja. Ő is akár csak Lenny Kravitz, szintén multi-instrumelista. Hangszerek nem kis számán játszik: orgona, szintetizátor, zongora, furulya, tuba, trombita, basszusgitár, dob, gitár, cselló és emellett még a hangszálait is aktívan használja.

 

RedHotChiliPeppers3.jpg

 

9 éves korában kezdett zenélni, dobolni tanult, majd a gitározás felé nyitott. 15 évesen már aktívan zenélt, majd 17 évesen csatlakozott a The Bicycle Thief bandához, amit a Thelonious Monster frontembere Bob Forrest alapított. Erről a korszakról így vélekedik most: „Én voltam a kis zenebolond, aki az utcán élt, és megállás nélkül mindent feledve gitároztam, legnagyobb példaképem Hendrix volt, de meg kell említsem Jimmy Page-et is. Igazából mindent játszottam, amit csak tudtam.”

 

John Frusciantéval közös múltjuk van. 2002-ben közösen írtak dalokat, annak reményében, hogy kialakul majd egy banda, és kiadnak egy lemezt. A lemezt ki is adták, de a bandanév elmaradt, ezért egy John Frusciante szólólemezként került a boltokba 2004-ben. John Frusciante így jellemezte a közösen eltöltött időt: „Nagyon jó volt együtt dolgozni, minden pillanatban úgy éreztük, hogy kiegészítjük egymást, és csak együtt jó, amit csinálunk. Josh játszott a billentyűkön, én pedig gitároztam. Mindkettőnknek voltak ötletei az énekhez, és végül abban maradtunk, hogy haza megyünk, leírjuk, és kipróbáljuk. Mindkettő annyira passzolt, az adott számhoz, hogy vegyítettük és megszületett a végleges dal, Omission címmel. Ezután még két Frusciante szóló album született, közös munkájukból, majd végül egy teljes zenekaros felállással készítettek albumot, ekkor született meg a bandanév, Ataxia. Frusciante, ezt mondta a Joshal mai napig tartó baráti kapcsolatáról: „Josh számomra több mint egy zenésztárs, ő az egyik legjobb barátom. A közös zenélés ideje alatt alakult ki a barátságunk. Josh azon kevés emberek közé tartozik, akikkel szeretek, és szeretnék huzamosabb ideig együtt lenni. Ki merem mondani, ő az, aki a legközelebb áll hozzám, vele bármiről őszintén tudok beszélgetni.

 

RHCP pic2.jpg

 

A véleményére mindig kíváncsi vagyok, tiszteletben tartom és elgondolkodok rajta.” Amikor Josh csatlakozott a Chili 2007-es turnéjához, akkor neki az volt az első élménye a bandával, John Fruscinate-nak pedig az utolsó. 2008-ban alapította meg saját bandáját, a Dot Hacker-t. Ő töltötte be a fő dalszerző szerepét, emellett gitározott, zongorázott és énekelt. A Chilis felszerelése, nagyjából ugyanaz, mint amit mindig használ, de pár apró változtatást eszközölt a pedalboard-on. Apropó pedalboard… Eszméletlen mennyiségű effektet használ, íme néhány név szerint: EHX Nano Holy Grail Reverb, BOSS DD-6 Digital Delay, EHX Freeze, EHX Cathedral Reverb, BOSS PS-5 Super Shifter, MOOGER FOOGER 12-Stage Phaser, IBANEZ WH-10 Wah, XOTIC EP booster, MXR Distortion +, MXR Micro amp, TAKE FLIGHT Gooze fuzz, BOSS DM-2 Analog Delay, BOSS DD-7 Digital Delay, BOSS CE-2, BOSS CS-2 Compressor, EHX Memory man tap tempo, EHX Memory boy, EHX Memory man, BOSS TU-2 Tuner, MOOGER FOOGER Low-Pass Filter, MOOGER FOOGER EP2 Expression Pedal, MOOGER FOOGER EP2 Expression Pedal, L.A.L. NOISE CYBER PSYCHIC parametric oscillo filter, LINE 6 FM4, és ez még mindig nem a teljes felszerelés. Ellentétben az effektekkel, erősítőt, kevesebbet használ, abból „csak” három van. Egy Fender Super Reverb a tiszta gitárhanghoz, egy Marshall JCM 800(2210) fejláda a torzított hanghoz, illetve csak alkalmanként használja, de van még egy egy vintage Silvertone fejláda a repertoárban. Gitárja alapvetően 6 darab van: Fender Stratocaster, Eastwood Airline '59 Custom 3P, Vintage Sunburst Gibson Firebird VII, Cherry Red Gibson ES-335, Gretsch White Penguin, valamint egy Fender Telecaster, ami korábban John Fruscinate tulajdonában volt. A hangszereket folyamatosan használja, minden számhoz megvan, hogy melyiket veszi kézbe.  2009. október 12-én a Red Hot Chili Peppers véget vetett a két éves kihagyásnak, és Klinghofferrel kiegészülve elkezdtek dolgozni az új albumon. Josh szavait használva: „Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lenne egy szorosan összefonódott, családias zenekarban játszani. Milyen lehet, amikor egy zenekar egy családot alkot és testvérként nézünk egymásra. Számomra a banda már régi emlékeim szerint is olyan látszatot keltett bennem, hogy nagy szeretettel vannak egymás iránt, és ahogy bekerültem, összeszoktam velük, rájöttem, hogy így is van. A többiek azt mondták, hogy érzik azt, hogy megvan az az érzés és hangzás, amitől mi vagyunk a Red Hot Chili Peppers, de én még hozzá tettem valamit, amitől még színesebb lett.” Anthony azt mondta: „Mindig megváltoztatja egy banda stílusjegyeit, ha új tag lép be, de Josh nem csak megváltoztatta, hanem valami olyan egyediséget tett hozzá, ami lenyűgöző, mégis hasonló Frusciante játékához, köszönhetően annak, hogy évekig együtt játszottak.”

 

291429_10150286639078919_8335563918_7807849_2474215_o.jpg

 

A lemez az I’m with you címet viseli, mely már a tízedik stúdióalbuma a Red Hot Chili Peppers-nek. Mielőtt megszületett a végső 14 dal, ami a lemezre került, 2 év alatt kb. 60 számot írt a banda. Flea a kihagyás alatt, zongorázni tanult a Dél Kaliforniai Egyetemen, majd a számok írásakor felhasználta az újonnan szerzett tudást, és ez egy teljesen új dinamikát adott a teljes zeneírási folyamatnak, majd ezúton a zenének is. A lemez témájáról ezt mondta Flea: „Élet és halál a fő témája az albumnak.” Az album készítésekor, leginkább az afrikai zene befolyásolt bennünket. „Mindig is szerettük az afrikai zenét, próbáltunk eljátszani pár ritmust, de sosem sikerült igazán jól megszólaltatni. Josh-al elmentünk egy etiópiai utazásra, ahol közelebbről megismerkedtünk az afrikai zenével, és minden este elmentünk valahova, ahol zene volt, illetve néha jammeltünk a zenészekkel. Visszatérve az útról, két szám született, amiben megtalálható az afrikai lüktetés: Did I Let You Know, Ethiopia. Ez az utazás nem csak a zenénket befolyásolta, még nyitottabbá tett minket az emberiség felé.” Az album címét az utolsó pillanatban találták ki. Mikor megvoltak a zenék és elkezdtek gondolkozni, a címen, nem volt ötletük. Anthony elkezdett címeket írogatni egy papírra, de egyik sem volt olyan, ami azonosulni tudott volna a lemez témájával. Arra gondolt a csapat, hogy egy a lemezen lévő számról nevezik el az albumot. Rick a producer erre azt mondta, hogy az azt tükrözné, hogy a bandának nincs elég kreativitása, hogy címet adjon az albumnak. Majd a határidő előtt egy nappal, mikor már a pattanásig feszült volt a hangulat, Josh leírta egy papírra, hogy „I’m with you” és finoman odacsúsztatta Anthonynak, mire az egész banda azt mondta, hogy ez lesz az album címe.

 

Fenyvesi Barnabás